Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

A varsányhelyi gazdaságban első" ízben 1931-oen kísérleteztek a rizs hidegágyi palántanevelésével és palántázásával. Mivel a palántázott rizs jelentősen felülmúlta a talajba vetett rizs termését, 1936-tól csak a palántázást alkalmazták. Az adatok szerint a gazdaság 6,5 ha-os kísérleti telepén a palántázott Dunghan Shali 4,1 t/ha, a Varsányhelyi 1 fajta 3,7 t/ha, a Bánlaki 3,9 t/ha, míg Corchus Zoltán biharugrai 8,6 ha-os telepén a palántázott és talajba vetett rizs 5,1 t/ha üzemi átlagot adott (177). Varsányhelyen 1935-ben a talajba vetett rizs 134, a palántázott 104 nap alatt ért be, 1936-ban 123, illetőleg 94 nap alatt (175). Tehát a palántázott rizs tenyészideje kereken egy hónappal volt rövidebb a talajba vetettnél. Előnyei ellenére a palántázás nem vált üzemi méretű műveletté — elsősorban nagy kézimunka-igénye miatt, valamint a megfelelő palántázó szerkezet hiánya miatt. Varsányhelyen a rizs optimális tenyészterületét és tőszámát is vizsgálták. 1943-ban szabályként fogalmazták meg, hogy az akkori fajták 25 x20 cm sores tőtávolság mellett, 3—6 szálas ültetéssel adják a legnagyobb termést (40, 217). Ilyen ültetés mellett 72—120 növény volt elhelyezhető négyzetméterenként. Megjegyezzük, hogy ebben az időben a rizstermesztés és a haltenyésztés egybekapcsolásával is megpróbálkoztak Corchus Zoltán biharugrai rizstelepén — az országban először. A halak zavartalanabb mozgása érdekében a rizst 80 x 25 cm-es kötésbe ültették. A kettős hasznosítás azonban nem vált be, mert a nagy tény észterület miatt a rizs erőteljesen bokrosodott, és a sok mellékhajtáson a szemek léhák vagy éretlenek maradtak (40). 4.3. A rizstermesztés fellendülése a második világháború éveiben Herke, Obermayer és Somorjai vizsgálatai nagy jelentőségűek voltak az úja>bbkori hazai rizstermesztés szempontjából. A rizstermesztés 1940—44-ben történt fellendüléséhez az öntözésről szóló 1937: XX. te. is hozzájárult. Bár a törvény a tágabb értelmezésű szántóföldi öntözések érdekében készült, az általa biztosított támogatás mégis elsősorban a rizstelepeknek jutott. Az 1940-es években létrejött minta-öntözőtelepek többségén ugyanis nem a több-kultúrájú szántóföldi öntözésre rendezkedtek be, hanem az egyoldalú rizstermesztésre. A törvény eredeti célkitűzéseitől való eltávolodást számos eset példázza a Körösök vidékén. Bőséges állami támogatásban részesült pl. Takács Ferenc köröstarcsai főjegyző és Puskás Imre jegyző — mindketten úttörő-gazdák — akiknek javadalmi földjén az Öntözésügyi Hivatal 20,9 ha-t rendezett be rizstermesztésre 1940-ben, és telepüket nagy teljesítményű vízkivételi berendezéssel is ellátta (153). Úttörő-gazda volt dr. Kovács Imre békési orvos is, akinek földjén az Öntözésügyi Hivatal 1941-ig 12,0 ha-t rendezett be rizstermesztésre, és részére szivattyús gépegységet is juttatott (148). Hasonló kedvezményben részesül dr. Tüköry József endrődi nagybirtokos és Berényi Dániel mezőtúri tisztviselő. Fügedi György szarvasi úttörő-gazdának az Öntözésügyi Hivatal 1939-ben 4 ha-t, 1940-ben további 2,3 ha-t rendezett be rizstermesztésre, és kölcsön szivattyúval látta el (152). Meglevő területeihez 1943-ban még 17,1 ha-t vett ki feles-bérletbe a Szarvas-Kákai Legeltetési Társulattól (96). Ebben az időben a Körös-vidéki rizstermesztésre néhány tőkés vállalat is felfigyelt: pl. az ÖMIRT, a Közjóléti Szövetkezet, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Futura Rt., a Mauthner Ödön cég. Az ÖMIRT hozta létre 73