Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

8. A mezőhegyesi, mindszenti és a békéscsabai réten végzett felül- és újravetósekről azt állapították meg, hogy ezek akkor járulnak hozzá a nagyobb és kiegyenlítettebb terméshez, ha a ráteket rendszeresen trágyázzák ifc. Erre a célra leginkább a komposzt és a különféle műtrágyák kombinációit használták. Az egymagában alkalmazott komposzt nem bizonyult gazdaságosnak. 9. Az elért kutatási és gyakorlati eredmények ellenére az első világháború alatt a gyepöntözések hanyatlásnak indultak. Ennek méreteit az az adat jelzi, amely szerint az országban 1907-ig 10 350 ha területet rendeztek be öntözésre, 1916-ig azonban 6900 ha-on szüntették meg az öntözést (59). A két világháború közötti időszakban a DélTiszántúlon csak a mindszenti, békéscsabai, dobozi és a Doboz-pósteleki réten folyt öntözés összesen mintegy 620 ha-on. A többi réten és legelőn beszüntették az öntözést, kisebb területeken pedig rizstermesztésre rendezkedtek be. Az országos zöldmezőmozgalom hatására a Körös—Tisza—Maros-közben megindult ugyan az öntözés néhány legelőn, azonban a szakaszokra való beosztáson ós az időszakos átfutó árasztásokon kívül egyéb beavatkozás nem történt. 10. A rét- és legelőöntözések hanyatlása a következő okokra vezethető vissza: — Elsőként az állami támogatás elégtelensége említendő. A vízjogról szóló 1885: XXIII. te. ugyanis csak az öntözések engedélyezési követelményeit határozta meg, anyagi támogatásukról nem tartalmazott intézkedéseket. A közérdekű öntözőcsatornákról szóló 1900: XXX. te. intézkedett ugyan a rétöntözósek támogatásáról, azonban a támogatás igénybevételének bonyolultsága és nehézkessége miatt nem vitte előbbre a rétöntözósek ügyét. Az 1937 : XX. te, az ún. öntözési törvény sem hatott serkentőleg a rét- és legelőöntözések el t erjedésére, mert a támogatást elsősorban a vízgazdálkodási főművek létesítéséhez és a szántóföldi minta-öntözőtelepek létrehozásához biztosította. — Hozzájárultak a hanyatláshoz a csapadékos és belvizes 1912 —16. évek, a hibásan épített telepek (pl. Markovits Antal telepe), a tulajdonjogi átruházások (pl. dr. Zsilinszky Endre telepe), a vízhiány, az első világháború alatti és utáni nehézségek, a szakmai járatlanság, a rendszeres tápanyag-visszapótlás elhanyagolása. — A hanyatlás okai között az ún. megzokulás is szerepelt. Gyárfás József megfogalmazása szerint ennek lényege az volt, hogy a gyakori túlöntözések miatt a talaj tartósan levegőtlenné vált, ós ezért az értékesebb fajok kipusztultak, s a gyepek elsilányultak. A megzokulás példájaként Tisza Kálmán rótöntözósét hozta fel, amely nem járt olyan sikerrel, mint amelyet ,, . . . az öntözőberendezés tökéletessége, az egész öntözés szakszerű kezelése és a talaj gazdagsága révén elvárni lehetett". A kezdetben remélt 7,0 t/ha szénatermés helyett ugyanis alig érték el e mennyiség felét. Gyárfás szerint ennek oka az volt, hogy ,, . . . nem számolva a talaj megzokulásával akkor is öntöztek, amikor nem volt arra feltétlenül szükség ós bővebben öntöztek a kelleténél." (114). — A hanyatlás okai között az is szerepelt, hogy az öntözési szakemberek véleménye alapján a gazdaságok általában a gyenge minőségű földeket rendezték be öntözésre. Ugyanakkor nem fordítottak gondot a talajvizsgálatra, a talajjavításra, a vízrendezésre, a gyepek trágyázására, szakszerű ápolására ós öntözésére, valamint a gyepgazdálkodás üzemi, hasznosítási és gazdaságossági kérdéseinek alaposabb tanulmányozására. Utóbbiakra utal Kvassay Jenőnek az a — kissé részrehajló — megállapítása, hogy ,, . . . a (kultúr-)mérnöknek teendője a vizet az öntözendő területre vezetni ós ott lehető egyenletesen elosztani; a gazdának feladata ellenben azt okszerűen felhasználni; miért is az öntözött réteken előforduló hibák és sikertelenségek rendszerint nem a mérnököt, hanem a gazdát dicsérik" (161). 44