Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)
meg, azaz a rét 40 tábláját 10—13 nap alatt. Az öntözés oly módon történt, hogy a töltésekbe épített csappantyús átereszeket felnyitották, és ekkor a víz előbb a csatorna melletti vízágyakba ömlött, majd innen a táblákra. Az egyszeri öntözés vízadagja 120—270 mm között ingadozott. Ez a túlzott mennyiség a sziktelenítést is kívánta szolgálni, ezért nagyobb részét csurgalékvízként vezették le a táblákról (206). A rétet évenként 3—4-szer kaszálták. Legeltetés nem fordult elő. A fűállomány 70—80%-át lábon adták el a helyi lakosoknak azzal a kikötéssel, hogy a füvet csak széna alakjában és lemérve szállíthatják el. Az értékesítésnek ez a módja hátrányosan befolyásolta a rét jövedelmezőségét, mert amíg Békéscsabán pl. az 1929—34. években a széna 100 kg-ját 4—4,50 pengőért értékesítették, addig Budapesten ugyanekkor 8—9 pengőért (252). Kedvezőbb értékesülést értek volna el, ha a szénatermést saját állatállománnyal hasznosítják. Az évi 500,0 t körüli szénatermés ugyanis kb. 250 számosállat téli szénaszükségletét fedezte volna. Nagyobb állattartásra azonban nem rendezkedtek be (206). A rét tiszta jövedelme tízévi átlagban (1926—35) 148,40 pengő volt ha-onként, ami jelentősnek tekinthető. Öntözés és trágyázás nélkül ez a terület évenként és ha-onként csupán 17—26 pengőt jövedelmezett volna. A legnagyobb tiszta jövedelem 1927-ben mutatkozott (235 60 p/ha), a legkisebb 1933-ban (75,10 p/ha). Az átlagtól való eltérések a vá'itozó csapadók- ез termésmennyiségekkel, eladási árakkal, munkabérekkel, műtrágyaárakkal, áramdíjakkal álltak összefüggésben (228, 248, 249). Az 1936—55. évi időszakról nem maradtak fenn adatok. Az 1956—64. években a rétet a békéscsabai Kossuth Tsz kezelte, majd 1965-től napjainkig a békéscsabai Szabadság Tsz. Az évek során elhanyagolt rét trágyázása, felülvetése és öntözése 1958-ban folytatódott. A beavatkozások eredményeként az 1959—65. évek átlagában 5,6 t/ha szénatermést értek el. A rét történetéhez tartozik végül az is, hogy 1962-ben területéből 10,6 ha került kisajátításra lakóházak építésére, 1964-ben pedig 23,2 ha-t szántófölddé minősítettek át. Ezzel a rét 102,3 ha-os eredeti területe 68,5 ha-ra csökkent (129). 2.1.5. Sikertelen uradalmi rétöntözések a XIX. század fordulóján A Fekete-Körösi Armentesítő Társulatban (Nagyszalonta) 1897-ben foglalkoztak első ízben az öntözés gondolatával (73). A megvalósítást az akkor épülő Felfogó Csatorna vetette fel. Az építés befejezése (1899) utána csatornamenti uradalmak terveket készítettek 5755 ha rétterület öntözésére (74). A tervek túlzott méreteit és elgondolásait módosította a közérdekű öntözőcsatornákról és az öntözőtársulatoknak juttatható segélyekről ós kölcsönökről szóló 1900: XXX. te. A törvény kizárólag a rétöntözések érdekében készült, és az öntözőtársulatokba tömörült birtokosoknak biztosított anyagi támogatást, de csak abban az esetben, ha az öntözni kívánt területek beruházási költségeihez hozzájárulnak (75, 144, 185). A törvény nem érte el célját, mert valójában inkább gátolta, mintsem serkentette volna a rétöntözések fejlődését. Ennek fő oka az volt. hogy a támogatást körülményes és alig teljesíthető pénzügyi és jogi feltételekhez kötötte. A törvény sikertelenségét az bizonyítja, hogy támogatásával egyetlen közérdekű öntözőcsatorna sem létesült az országban, ós csupán a Tisza István és társai öntözőérdekeltség jött létre. Az érdekeltség a Fekete-Körösi Armentesítő 38
