A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Hajdú Mihály: Orosháza XVIII. századi személynévrendszere

család..." (i. m. 4). Az előző lapon pedig ezt olvashatjuk tőle: „A törököktől visszafoglalt, néptelen területekre a földesurak keresték a munkaerőt, ezért szerződéssel csábították ide a telepeseket..." (i. m. 3). Amennyiben tehát hat év alatt a 8 család száma 30-ra emelkedhetett, ugyanúgy a következő 14—15 év alatt 30-ról az általa becsült 140-re növekedhetett Sárszentlőrincen a családok száma. (Másik érve olyan családi hagyományra alapul, amely kétszáz évvel ezelőtti eseményekre vonatkozik, és így most sem cáfolni, sem bizonyítani nem lehet.) Kétségtelen azonban az, hogy több oldalú vizsgálatnak kell alávetni a kérdést, s ez megerősíti Jároli József véleményét, amely szerint az egyházi anyakönyvek mindenképpen fölhasználandók mindennemű helytörténeti kutatáshoz, különösen pedig a nevek alapján végzett vizsgálatokhoz. Az alábbiakban a XVIII. századi orosházi nevek számbavételével szeretném folytatni ezt a munkát, jól tudva, hogy rengeteg adat és sok aprólékos munka is csak nagyon bizonytalanul és kicsiny lépéssel viszi előbbre a kutatást, kevéssel gazdagítja ismereteinket múltunkról. Különösen megkérdőjelezhetők ezek az eredmények a történettudomány oldaláról, hiszen nagyon áttételesen: a névanyag struktúrájából (rendszerszerűségéből), a helynévi eredetű nevek (család- és ragadványnevek) utalásaiból igyekeznek a város múltjára, fejlődésére, a betelepülések irányára, a lakosság mozgására bármennyire is vázlatos, de elfogadható képet adni. Az is lehetséges, hogy a dolgozat semmiféle új helytörténeti eredményt nem ad, hiszen még módszertani szempontból is kísérlet, a magyar névtudomány számára azonban akkor sem fölösleges egy település XVIII. századi névanyagának bármilyen jellegű vizsgálata. Családnevek A magyar családnévkutatás még meglehetősen kiforratlan, alig néhány jelentős munka jelzi az útját. Talán legismertebb közülük Kniezsa István kéziratban elterjedt műve (A magyar és szlovák családnevek rendszere. Bp., 1965. Stencil sokszorosítás.) és Ördög Ferenc nagy személynév-monográfiájának (Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetes területén. Bp., 1973.) vezetéknevekkel foglalkozó fejezete (22—33). A közeljövőben jelenik majd meg B. Gergely Piroska, A kalotaszegi magyar családnevek rendszertani és funkcionális vizsgálata című könyve, amelynek a kéziratába volt módom belepillantani. Ugyanígy ismerem Molnár Ambrus történeti családnevekkel foglalkozó kiváló munkáit (Békés város történeti család- és ragadványnevek 155 lap. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattár. P. 64/80. ; Sáp község történeti családnevei 1848-ig. 64 lap. Uo. P. 174/80.). Ezek a tanulmányok mind a nevek etimológiáját, mind strukturális rendszerét, mind pedig használati értékét megvizsgálják. Magam is ezeket a szempontokat igyekeztem érvényesíteni az alábbi fejezetben, amelyhez Orosháza XVIII. századi családneveit igyekeztem a teljesség igényével összegyűjteni. Elsődleges forrásaim a korabeli egyházi anyakönyvek voltak. Mivel azonban a római katolikus anyakönyvek vezetése csak 1797-ben kezdődött, mellőztem adataikat, s majd a XIX. századi vévanyaghoz tartom szükségesnek fölvenni ezt a három esztendőt. Az evangélikus egyház anyakönyvei azonban a letelepedéstől, 1744-től folyamatosan megvannak, s ezeknek valamennyi XVIII. századi adatát átnéztem az Országos Levéltár Mikrofilmtárának fölvételeiről (A. 2064—2076. sz.). A családneveknek első előfordulását és alakváltozatainak megjelenési évét jegyeztem ki innen. (Idézeteimben nem hivatkozom a forrásra, ha az anyakönyv, ilyenkor ugyanis az évszám megadását elegendőnek tartom a visszakereséséhez.) Az azonos nevek sokszoros 44