A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Szenti Tibor: Újabb levéltári adatok a vásárhelyi pusztáról (1775–1859)

II. Baromkutak A XVII. század végétől a XIX. század második feléig a vásárhelyi határban nagy jelentősége volt a kutaknak. Víznyerő helyek készültek a belterületen, a szőlőhegyeken, a tanyaövezetben és a Pusztán. Mind a négy területen más jogokat élveztek a kutak tulajdonosai és használói. Itt csak a tanyaföldi és pusztai kutak összehasonlításával foglalkozunk. A Prothocollum Judicialéban már 1733. március 8-án olyan bejegyzést találunk, hogy aki a kutat megépítette, annak örökös tulajdonosává vált, sőt a víznyerőhely körül levő 120 öles teleknek is a kizárólagos használati jogát megszerezte. Ez egyúttal a földnek, mint magántulajdonnak az első elismerése volt. A kút vizéből nemcsak a megépítő, a tulajdonos részesült, de a körülötte levő szállási földek használói is „szabadossan élhették". A tanyaövezetben az állandó megtelepedéshez, a szállások fejlődéséhez a kút jelenléte jelentősen hozzájárult. A pusztai kutak még fontosabbak voltak. A víz, az állatitatás, a legeltetés, a pusztai állattartás egyik alapfeltétele volt. A pusztai kutak környékén levő aklok, karámok, talyigák, gunyhók sohasem fejlődtek szállásokká. A fejlődésnek ez a láncszeme a Pusztán kimaradt. 1847—1852-től már tanyák épültek ezen a területen. 281