A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Szenti Tibor: Újabb levéltári adatok a vásárhelyi pusztáról (1775–1859)

A tanács a Pusztát a megalakuló legeltető' közösségek között megosztotta és kialakította a baromjárásokat. Ezek központjai a kutak voltak, amelyeket a gazdája nevéről neveztek el és egészen a hagyományos paraszti életmód utolsó napjaiig ismertek, emlegettek, illetve a szakirodalomban tovább éltek.

8 A pusztai kút — ellentétben a szállási kutakkal — nemcsak a körülötte elterülő 120 ölnyi legelő kizárólagos használatát biztosította, hanem olyan nagy területet, amekkorát a jószág két itatás között legelve bejárhatott. A pusztai itatáshoz három fajta víznyerőhelyet használtak. A természetes vizeket, elsősorban az időszakosan folyó ereket és a nagyobb tavakat. A Fehér-tó vize, különösen nyár vége felé, amikor erősen leapadt és besűrűsödött, legkevésbé volt itatásra alkalmas, magas sziksó tartalma, lúgos pH értéke miatt. A mesterséges itatóhelyek közül a legegyszerűbbek az ún. sírkutak. Ezek téglalap alakú, ásott gödrök voltak, kb. 2 m

2 alapterületűek. Egyik keskeny végükbe lépcsőt vágtak, ami a vízmérési megkönnyítette; vagy láncra, kötélre akasztott vödröt eresztettek a gödörbe. Előfordult, hogy a sírkút fölé is készítettek vízkiemelő szerkezetet. A sírkútés a gémeskút között átmenetet képeztek a rovation ásottkutak, amelyeket balesetveszélyességük miatt állandóan tiltottak. Ezeknek legföljebb deszka, vagy vesszőfonatból készült a födele, de többnyire még ez a biztonsági tárgy is hiányzott róluk. Végül a vízkiemelő szerkezettel rendelkező, felrótt és belül bélelt ásottkutakat említjük. A becsüjegyzőkönyvek tanulsága szerint ismert volt a „fa keö, vagy kő, tégla és cseréprovás". A kőrovás azonos volt a téglarovással. Akadt kútüreg, amit kezdetben deszkával borítottak, később erre a célra készített, ívelt, vagy formás kúttéglákkal rakták ki a beomlás ellen. Minden kúthoz tartozott itatóvályú, még akkor is, ha nem volt rovása és állandó vízhúzó szerkezete. Víz kiemelés céljából általánosan elterjedt volt a mai napig közismert gémszerkezet. A széles üregű baromkutak fölé két, három gém is került. A tanács rendkívül nagy gondot fordított a kutak rendbentartására. 1775-ben így hirdettek:

9 „A kutak száját fel rojják: különben beszögeztetik." A tanács szorgalmazta a kutak építését és ezt olykor még anyagbiztosítással is támogatta. Ezzel egyrészt a Károlyiak földszerző igyekezete ellen akarta megvédeni a Pusztát, másrészt pedig az állatokat sújtó gyakori dögvészek elkerülése, egészséges állatállomány kialakítása miatt is kívánt tiszta ivóvizet nyerni. 1779-ben jelent meg ez a publikáció :

10 „Mindenféle Csorda kutakat a gazdaságok holnap fel állítsák, a város fog fát adni pénzért." 1806-ban csordakút készítésére a gazdákat kirendelték és a fölhasznált faanyag árát behajtották.

11 „A' Sámsonyi ökör csorda Kútnak csinálására holnap az oda tartozó gazdák ki mennyének, és a' vájú árának ki fizetésére, minden darab ökörtől 1. garast ki vigyenek." A sámsoni kút a Puszta egyik legjobban igénybevett víznyerőhelye volt. Pusztulásakor, 1806. júniusában a tanács ismét kirendelte a gazdákat a megjavítására.

12 „A' Sámsonyi ökör-csorda Kútnak az ajja őszve ment, ugy annyira, hogy a' Jószágot rajta csak egy nap is itatni lehetetlen; azért holnap a' Kútnak meg igazítása véget minden gazdák, a' kiknek ökrei ottan járnak, okvetetlen ki mennyének." 282