A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)
Nagy Gyula: Az orosházi parasztok rejtési tudomány
sem. Ha mégis szándékosan elrejtett élelmiszerre, takarmányra bukkantak, akkor annak „farka alja is volt", (az már bajjal járt). A jegyzőkönyvbe külön is megjegyezték, hogy a feltárók elől el volt dugva. Ezekkel a parasztokkal a Begyűjtési Hivatal külön foglalkozott, behívatták őket. Az elrejtett dolgok előszedésére nemigen került sor a rekvirálás és a veszély idején. Elől mindig hagytak egy kevéske lisztet, zsiradékot és a fejadagnak megfelelő mennyiségű búzát. Ahol nagyon keveset találtak, az gyanús volt, ott kerestek. Csak a búzánál és a lisztnél fordult elő, hogy fel kellett bontani a rejtekhelyet. A búza volt a leghosszabb ideig a földben. Egy évig is kibírta ott. A liszthez hamarabb hozzányúltak, de csak annyit szedtek elő, amennyire feltétlenül szükség volt, s utána gondosan eltüntették a nyomokat. A ruhanemű is hosszabb ideig rejtve maradhatott, mert csak olyat rejtettek el, amely nélkülözhető volt. Különben is célszerű volt foltos, rossz ruhában, csizmában járni. Amikor a rekvirálás lezajlott, vagy a veszély elmúlt, részben, vagy egészben előszedték az elrejtett dolgokat. Nem azonnal, mert megtörtént, hogy egy másik rekviráló, vagy fosztogató csapat bukkant fel, hanem csak pár hét múlva, amikor már tiszta volt a levegő, és a rejtekhely febontására rákerült a sor. 1 JEGYZET 1. Adatközlők: Csizmadia Imre 76 éves Orosháza, Munkácsy M. u. 4., Györgyi Lajos 70 éves Budakalász, Martinovics u. 11., Juhász Nagy Vilmos 73 éves Orosháza, Teréz u. 6., Kiss István 63 éves Orosháza, Vécsei u. 14., Koczka Pál 79 éves Orosháza, Tél u. 14., Násztor György 76 éves Orosháza, Zrínyi u. 31., Pál Flórián 79 éves Orosháza, Damjanich u. 12., Sárközi Ferenc 82 éves Orosháza, Csabai u. 34., Sin Lajos 93 éves Orosháza, Móricz Zsigmond u. 59., Szepesi Kálmán 77 éves Orosháza, Zsinór u. 4., erdős Tóth Sándor 76 éves Orosháza, Külső-Monor 29. és Űjj Istvánné 79 éves Orosháza, Thék Endre u. 7/a sz. alatti lakosok. Az adatközlőknek hálás köszönetet mondok 200