A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Az orosházi parasztok rejtési tudomány

kis darab szalonna, hogy a rekvirálók gyanút ne fogjanak.) Aztán meg: Ki gondolt arra, hogy az asztallap hátán egy oldalszalonna rejtőzik. A rekvirálókat asztalhoz ültették, megkínálták őket valamivel. Azok rákönyököltek az asztalra, eszük álmába sem jutott, hogy az asztalban van a szalonna. A zsírosbödön elrejtésének legegyszerűbb módja volt, hogy a kamrában a bödön elé zsákokat állítottak, vagy mosó-, vagy sütőteknőt tettek, vagy subát akasztottak fölé, amely eltakarta a bödönt. A zsírosbödön elásása is gyakori volt. A bödönt papírral betekerték, zsákba eresztették, és viaszkos vászonnal letakarták. Korán reggel, vagy késő este a kocsiszínben elásták, utána a ráhányt földet lefúrkózták és limlomot dobáltak rá. A zsírt szalonnával együtt is rejtegették. Csajágon ástak a kocsiszín belső sarkában egy gödröt. Egy ládát állítottak bele és abba helyezték el a bödön zsírt, valamint az oldalszalonna darabjait. Hólyagpapírral leterítették, a láda födelét rátették és homokot szórtak rá. Ha szükség volt rá, hozzá lehetett, nyúlni, mert a homokot könnyű volt róla letakarítani. Monoron egy paraszt szalonnát hagyott a spájzban, de egy oldalt föltett a kéménybe. Míg rekviráltak, nem fűtöttek. Ha fölnéztek a kéménybe, a szalonnát nem látták, mert oldalt volt. Két-három sonkát és néhány szál kolbászt is akasztottak a szalonna mellé. Egy másik monori tanyában a gazda a góréba a csöveskukoricában kapával egy mély borozdát húzott, s egy oldalszalonnát, sonkát, és kolbászt tett bele, majd visszahúzta a kukoricát. A rekvirálók becsléssel fölmérték a kukoricát szalonnástól, sonkástól. A csabai parasztoktól tanulták meg : a pörnyelyukba van a legjobb helye a kolbásznak. Bónumban a kemence előtt levő pörnyelyukat kitakarították és fahamut öntöttek bele. Azután egy sor kolbászt helyeztek rá, s hamut szórtak rá. Egy sor hamu és egy sor kolbász váltogatták egymást. Minden második kolbász sort keresztbe rakták. Ez azért is bevált, mert a kolbász nem száradt ki. Békében is tartottak kolbászt fahamuban. Előfordult, hogy a kolbász egyszerű módon való elrejtése is sikerrel járt. Az első világháború alatt egy Göbölyhajtó- útmenti család két disznót vágott. Jöttek a rekvirálók, s a disznó húst és a kolbászt is számbavették. A gazdaaszszony a zsáktartórúdra rakta a kolbászt, s arra teregette a zsákokat, de a kolbásztartórúdra is akasztott egy kevés füstölthúst, és kolbászt. A padláson járt rekviráló katona nem talált fölösleget, de hogy az elrejtett kolbászt észrevette, azt az bizonyította, hogy egy szálat elemelt belőle. Egyesek húst csak a második világháború végén rejtettek el. Nagytatársáncon hallottuk : a töpörtőt és a sült pecsenyét egy nagy dunsztos üvegbe rakták és olvasztott zsírt öntöttek rá. Pergamen papírral lekötötték. Egy födőt tettek rá, hogy be ne horpadjon. A kertben, a ház mögött ásták el. Nem telt bele egy év, föl akarták venni, de nem találták meg, pedig össze-vissza ástak. Egy Szikháti paraszt a feleségét elszámoltatta. Ha sok baromfit adott át, akkor addig nem hagyta ott, míg a zsidó (a kereskedő) ki nem fizette. A szokástól eltérően a baromfi árát elszedte az asszonytól. Ezért az nyáron, amikor a fönti konyhában nem tüzeltek, a rejnibe tejfölt, vajat dugott, és a piacon akarta eladni, hogy egy kis pénzhez jusson. A menyecske meglátta, de attól kezdve nem is volt olyan kedves neki. A béres rejtegetéséről egy tatársánci asszonytól hallottuk : A béresüket gyakran látta a juhszínből kijönni, pedig ott semmi dolga sem volt. A juhok ugyanis nyáron az akolban voltak, az üres színbe a tyúkok jártak tojni. Észrevette azt is, hogy a béres sokszor zsebredugott kezekkel ment a kazlak közé. Amint egyszer a béres a jószágot kihajtotta, adatközlőnk a kazalhoz ment, és látta, hogy friss szalmaszálak hevertek a földön, a közeli kötél pedig könnyen kijött a kazalból. A lyuk kitágult, és az üreg tele volt tojással. Ezért volt hát a juhszínben néha csak egy-két tojás, pedig ott mindig káráltak a tyúkok. A közelben élt egy orgazda hírében álló ember, a lányával. A béres 192