A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Az orosházi parasztok rejtési tudomány

nézett kifelé. Ezeket nagyon gondosan elzárták az egerek elől. Cipőkrémes dobozok födelét laposra verték és apró szögekkel kívül beszegelték. Mindez az első világháborúban történt. A zsákba szedett és eldugott lisztet az egerek alaposan megdézsmálták. Monoron egy zsák kenyérlisztnek a góréban levő csöveskukoricában készítettek helyet. A liszteszsákot lefektették, kukoricával lefödték. A rekvirálók nem is gondolták, hogy a kukorica alatt liszt rejtőzik. Csak az volt a hiba, hogy az egerek a zsákot kirágták, és sok lisztet kifürödtek, kiengedtek. Nagytatársáncon az egyik tanyában is a csuta alá helyezett egy-két zsák lisztet nagyon megdézsmálták. Az üres padlás sarkába deszkadarabokat raktak és arra néhány zsák lisztet helyeztek. Tetejükre vastagon csutát hánytak, hogy sokáig kelljen keresni. Nem találták meg, de az egerek belefészkeltek. Harmadát-negyedét a jószágnak adták, a többit elhasználták. A Csárpateleki-dűlőben az egyik tanyában megfigyelték, hogy a szabad ég alatt sohasem keresték a lisztet, s úgy találták, hogy annak ott van a legbiztosabb helye, így hát ők oda rejtettek el néhány zsákkal. Az első világháború alatt az egyik télen állandóan száraz hideg volt, nem esett hó. Szánkóval kupacokba hordták a trágyát a szántanivaló alá. A trágyahordás után estefele a szánkóra szalmát terítettek, s 2—3 zsák lisztet földobtak. A tanyától távolabb, a trágyacsomó mögé fektettek egy-egy zsák lisztet a száraz, fagyos földre. Még szalmát sem tettek alá, illetve nem terítettek rá. Száraz hidegben akár 2 hétig is kint lehet a liszt. Amikor vége volt a rekvirálásnak, aznap este összeszedték. Előfordult, hogy amikor már a szomszédban voltak a föltárók, egy zsák kenyérlisztet beállítottak kuckó fenekébe, s ruhadarabokat dobtak rá. Vagy megtalálták, vagy sem. A parasztok szemében a búza és a liszt után fontossági sorrendben a szalonna és a zsír következik. Hogy a szükséges zsiradékot a nehéz időkben is biztosítani tudják, ezeket is dugdosták. Úgy tűnik, mintha a szalonna megmentését tartották volna fontosabbnak. Egyesek szerint a zsírosbödönt könnyebb volt elrejteni. A szalonnát és a zsírt rejtegették külön-külön is, de együtt is. Az is előfordult, hogy a zsiradék mellé került a sonka és a kolbász is. Csajágon jegyeztük föl: Az első világháború utolsó éveiben történt, hogy a Vásárhelyi-pusztán rajtaütésszerűén összeszedték a szalonnát és a zsírt, s másnap be kellett vinni Vásárhelykutasra. A sok hadiasszony (akiknek a férjük a fronton volt) elképedve látta, hogy az átvevők fölgyűrt ingujjal sütötték azt a szalonnát, amit ők a gyerekük szája elől elszedtek. Máskor ez nem történt meg : a zsiradékot is rejtegették. Ki így, ki úgy. Vegyük sorba az elrejtés különféle módjait. Egy Görbeszik melletti tanyában a második világháború végén az oldal szalonnát kettévágták, majd háromfelé szelték, hogy minél több helyre lehessen eldugni. Papírba, ruhába csomagolták, s a szalmakazalba dugták. Némely része csak akkor került elő, amikor odáig elfogyott a szalma. „ Hogy a fene ëgye mëg, mennyire megkerestük!" Persze az egerek jól megtakarosították. Ekkor értették meg, hogy a macska miért ült olyan álhatatosan a szalmakazal tövében : ott zörögtek az egerek a szalma között. A keresztek alól a szalmakazal alá tanyáztak. Másutt a szárkúpba dugdosták el az oldalszalonnát. Akkor éjjel a kutyák marakodtak. Reggel látták, hogy miért civódtak. Az oldalszalonnát kihúzták a kupacból, úgy összerágták és összemarcangolták, hogy alig maradt belőle egy kis szappannak való. Az elrejtés során a találékonyság is sokat segített : Bónumban az egyik családnak egy nagy asztala volt, melyet disznóvágáskor bontásra is használtak. Fiókja nem volt. Az asztallapot fölfordították, és rászegezték egy oldalszalonnát. A bürkéjével kifelé nézett, vagyis a bőrén keresztülverték bele a szeget, hogy a feje a bőrben megakadjon. Ez a módszer azért is jó volt, mert ha hoszszabb ideig kellett rejteni, könnyen hozzáfértek. (A padláson mindig csüngött egy 191