A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Sin Lajos: Szántás gőzekével (Ahogy a gőzzel való szántást láttam a békéssámsoni Cserepespusztán)

gőzzel indultak. Ha az ügyvéd úr a tanyán tartózkodott, időnként kiment megnézni a munkát. Nem mérte a barázdamélységet. Olyankor a gépet megállította a kezelő és colostokkal megmutatta a gazdának, mennyi a szántás colokban. Mondjuk meg, ahogy volt: Igen lelkiismeretesen dolgoztak, de nem is szorította őket a gazda, nem írta elő, hogy a napi szántás mennyi legyen. Teljesen rájuk volt bízva a szántás. Ha a gőznyomás elérte a 16 légkört, akkor elindultak. Indulás előtt azonban a gépész még gyorsan megnézte a gőzgépen levő víztartály készletét. Ha azt tapasztalta, hogy alig van benne, vételeznie kellett. A dűlőn szerettek itatni. Egy hosszú, kettős gőzdudálás következett: Vi-zet! Ez bizony a lajtot vontató gazdasági alkalmazottnak szólt, illetve azoknak, akik töltötték a műkútnál a lajtot. A lajtnak a kerekei vasból voltak és a ráfjai jó szélesre készültek, így nem sülyedt a kerék úgy a talajon. A lajt vontatását ökrösfogattal végezték. Ha szén kellett, akkor csak átkapcsolták a vonórudat az ökrökkel a szenesszekérbe. Miután a vízfelvétel nagyon fontos volt, ezt a műveletet részletesen leírom. A fogat már ott állott készenlétben a dűlőn, s csak azt várta, hogy a szerelvény beálljon a tarlóra. Mikor a gépész leállította a gépet, a fogatos a lajtot odahúzatta a gép mellé. Úgy állott meg, hogy a lajt eleje a gőzgép hátsó kerekéhez közel legyen. Az ökörfogat eleje a szerelvény menetirányában volt. Ekkor az ökröket kissé kifelé fordították a lokomotívtól. Még egy dologra ki kell térnem. Abban az időben nagyon sok gőzgépet láttam üzemelni. Igaz, ennek egy része csépléskor dolgozott. Ezeknek a gépeknek a víztartályába, — amely a hengerkazán alatt volt elhelyezve — vödörrel öntötték a vizet. Innen szívta a szivattyú a kazánba. Ennél a lokomotívnál nem így volt, ugyanis minden gőzekénél szívatták a lajtból a vizet, nem pedig edénnyel merték. Tehát itt nem kellett vödrözni, mert már a lajtból is a gőzgép tápszivattyúja szívta a vizet. Az ekés levette azt a vastag kb. 2 colos gumicsövet a vezetőállásról. Az egyik vége szabadon volt, a másik rögzítve, bekötve a gőzsugárszivattyúhoz. A lajtot felnyitotta a töltőnyílásnál és a gumicső végét elhelyezte úgy, hogy az a víz fenekéig érjen. Aztán a gőzgép kezelője működésbe hozta a készüléket és megindította a víztartály utána töltését. Nem volt az teljesen kifogyva, de azt nem is várták meg, hanem idejében pótolták. Most még nem a kazán vízterébe táplált a szivattyú, hanem a vezetőálláson elhelyezett víztartályba. A víztartályba a betáplálás a tartály alsó részén történt. Ugyanis a szivattyú tápszelepe nem érhetett ki a vízből, valamennyi víznek kellett a tartályban lenni, mert különben a gőzsugárszivattyú nem tudott szívni. Ha a kazánban fogyott a víz, — amit a vízállásmutató készülék jelzett, akkor oda is szívattak, mégpedig úgy, hogy a szivattyút átváltották és a víz most nem a víztartályba, hanem a kazán vízterébe ment nagy nyomással. De csak akkor szívathattak a kazánba, amikor a lajt vize elfogyott és a víztartály jól megtelt. Ezt főleg akkor végezték, ha már elindultak a szántással. Ugyanis azt hallottam a gépkezelőtől, könnyebb volt a kazánba szívatni, ha a gőzgép üzemben volt. Ha a gépállás idején működött a szivattyú, annak nagyon jellegzetes búgó hangja volt. Mivel a gőzgépnek 20 m

2-nél nagyobb volt a tűzfelülete, azért kettő db szivattyúval szerelték fel. Ezt hatósági rendelet írta elő. Mindig csak egy volt üzembe, a másik tartalékban. Ha véletlenül üzemzavar van, akkor azonnal át lehessen kapcsolni a másikra. Azért kedvelték a gépészek ezeket a készülékeket, mert rendkívül üzembiztosak voltak. A gőzsugárszivattyú legalább 2—3 atmoszféra gőzzel működött. Itt, hajói emlékszem a Friedmann-féle gőzsugárszivattyúkat használták. Hátrányának lehet felhozni, hogy elég sok gőzt fogyasztott. Általában ennél a gépnél 5—10 percig tartott a vízszivattyúzás. Szívatás közben gépész a Mollerupot (az önműködő hengerkenő készüléket) is újból megtöltötte. Ezalatt az ökrösfogat már a szerelvény mellől eltávozott. Ismét a tanyába mentek 156