A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Sin Lajos: Szántás gőzekével (Ahogy a gőzzel való szántást láttam a békéssámsoni Cserepespusztán)

újra tölteni a lajtot. Arra is ügyelni kellett a gőzgép vezetőjének, hogy a vízvonalnál csak néhány cm-rel magasabban szívathatott be vizet. Az álló kazánfalán egy bronz nyíl jelezte a vízvonalat. Arra kellett ügyelnie a kezelőnek, ha vizet szívatott a kazánba, nehogy jóval több vizet szívasson. Ugyanis, ha igen magas a vízállás, akkor a gőzös fölkapta a vizet. Rendszerint akkor kapta fel a vizet, amikor a gőzös nagy erővel dolgozott, vagy utazott. Ugyanis a kis gőztér miatt a víz a mozgás, rázódás következtében abba a csatornába került, amelyen keresztül a gőz áramlik a hengerbe. Ezenkívül ha a gőzgép emelkedésnek ment, (persze csak 10 fok felett), könnyen felkapta a vizet. A gépész ügyességétől függött, hogy tudott az emelkedésen átmenni. A gép vezetője a leggyorsabb menetben ment át rajta. Ha a henger felkapta a vizet, az már elég nagy baj volt. A hengerbe került a víz és a gép a kéményen keresztül is vizethányt. Ez nem fordult elő a gondos kezelésnél. A vízfelkapás igen komoly üzemzavart okozott. Órák hosszáig eltartott, míg elérték az üzemképességet. Megemlítem, hogy a lokomotív víztartálya a vezetőálláson menetirányban bal oldalon volt felszerelve. Hengeres alakú volt s körülbelül másfél méter magas. Űrtartalma 800 liter körül lehetett. Ez a gőzgép fogyasztását tekintve, nagyobb is lehetett volna. Mert ennyi vizet 1—2 óra alatt be kellett táplálni a kazánba erőltetett üzemelés esetén. A széntartály szintén a vezetőálláson volt, de a kormány felől, vagyis a jobb oldalon. A szintén hengeres alakú tartály vagy nyolc mázsa szenet fogadott magába. A töltését a dűlőn, a tábla végén eszközölték. A szeneskocsi a lokomotív mellé állott. A tartály nyitott tetején lapáttal dobálták be a tüzelőanyagot. A tartály alsó részén is volt egy rekesz, amit szabályozni lehetett és a gépész onnan adagolta be a szenet az ajtón keresztül a tűzszekrénybe. Az itatás és szenelés után a kezelő elindította a szerelvényt. A megfeszült vonóláncok ropogtak, aztán a nyolc ekefej ismét hasította a talajt. Mikor nagy volt a szárazság, igen porolt az eke. Ez a kezelőn látszott meg a legjobban. Ha oldalról fújt a szél, akkor elvitte a port, de másképpen a lokomotív mögött kavarta a legjobban. Ismét egy új nyomtávra fordult be a gőzeke. A déli szünetet egy gőzkürt jelezte. Ahogy beálltak a tarlóra, ott megállott a szerelvény. Az ekés a közelben levő lajthoz ment, levette az ingét és derékig megmosdott a csapból. Kellet is neki, mert alig lehetett ráismerni, olyan poros volt. A gépész a magával hozott ételt esetleg megmelegítette a kazánon. A szabályzat szerint a befűtött gőzgépet a vizsgázott gépész nem hagyhatta hosszabb ideig magára. Azért ő csak a közelben ebédelt, esetleg a fák hűsében. Az ekés vagy haza kerékpározott, — hiszen ott lakott néhány száz méterre — vagy ő is tarisznyából étkezett a fák alatt. Az ökörfogatos már kifogta az ökröket, mert délben etetni kellett és ő a tanyában ebédelt. Megtörtént, hogy étkezés után így szólt a gépész az ekéshez, Varga Istvánhoz: „Pista, el kellene szaladnod a Sági-féle boltba egy kis italér, meg dohányér!" — „De a kerékpárom leengedett!" „Nem baj, itt az én gépem és már mënj is! Hozzál a 80 filléres borból 1 litert! Itt az üveg, mëg a pénz!" Ahol álltak a szerelvénnyel, az a dűlő a vegyeskereskedéshez vitt ki. Talán egy fél óra is bele telt, mire a fiú visszatért, olyan három km-re lehetett ez a bolt a majortól. Közösen iszogattak belőle. Esetleg, ha a fogatos odament, azt is megkínálták. Nem volt olyan szigorú a rendelkezés, hogy a gép vezetője nem ihat italt. Perszer arra volt szabályzat, hogy a gépkezelő nem lehetett ittas állapotban, de egy-két pohár bort azért elfogyaszthatott. Estig eltartott a liter bor és ennyi nem is árthatott meg nekik. A nagy melegben kellett is néhány pohár bor, melyet ha meleg volt, a lajt hideg vizében hűtöttek le. A kezelő 4—5 lapát szenet vetett a rostélyra és indultak az előbb leírt módszerrel. Ezután a fordulók számának a növekedésével a felszántott terület szélesedett. Az 157