A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Sin Lajos: Szántás gőzekével (Ahogy a gőzzel való szántást láttam a békéssámsoni Cserepespusztán)

dűlőn kisebb egyenetlenségbe ütközött az ekevas alsó része, akkor az élek kissé „gyalultak". Ott hagytuk abba, hogy a harmadik nyomtávra állottak be. A gőzgép kezelője az előbb leírt módon indított, ezt már nem ismétlem, csak az eltéréseket közlöm. Amikor az ekéket leengedték, most már az eke jobb első kereke került a barázdába. A szántás ilyen körülmények között volt a legjobb. Az első ekefej kormánylemeze a kerék után haladva befordította a földet a barázdába. így ment ez sorban egymás után, egészen a nyolcadik ekéig, amely most is, mint mindig nyitott barázdát hagyott. Ritkán az is előfordult, hogy az első ekefej fordítása a vontatás folyamán nagyon elvált az előző szántott földtől, vagyis vakborozda keletkezett. Másszóval az összevettetés nem ért olyan szépen össze s így nagyobb távolság lett közöttük, mint általában. A vettetéseknek össze kellett érni. Olyan szépen össze lehetett venni, hogy a szem alig vette észre. Vakbarázda akkor keletkezett, ha a vontatógép jobbra, vagy balra kitért a rendes irányból. Nagyon kellett ügyelni, hogy vakbarázda ne legyen, ezért az eke kezelője, de a gőzgép vezetője is többször hátranézett. Ha pedig az ekés jelzett, vagy odamutatott, már meg is állott a szerelvény. Ilyen esetben a vontatóláncon állítottak. A vontatóláncon nemcsak előre-hátra, de oldalirányban is lehetett állítani. Csak egy-két láncszemet kapcsoltak, de sokszor ez teljesen elegendő volt. Ha azonban az erőgép kormányzása miatt keletkezett vakbarázda, (balfelé eltért a rendes vonaltól) azt az eredeti irányba való vezetéssel lehetett megszüntetni. Ez nagyon ritkán fordult elő, mert a gépésznek igen figyelni kellett mindenre. A kormánykereket két kézzel kellett forgatni, de ha a gőzt kellett szabályozni, illetve elzárni, a bal kezével végezte ezt a műveletet, és jobb kézzel kormányzott. Ott volt minden a közelében : a tengelykapcsoló állítókarja, a kuliszás vezérmű váltója stb. Az előbbi sorokban már szó volt, hogy a harmadik nyomtávon ment a szerelvény. Előfordult, hogy a gőzeke megállt a tarlón. Szántás közben a vonóláncok igen feszesek maradtak, mert ha megszűnt a vontatás, az eke nem haladt előre semmit sem. Ilyen esetben egy kissé meg kellett lazítani a vonóláncokat, ami a következőképpen történt : A gőzgép vezetője a kuliszás vezérmű váltóját hátrahúzta, aztán gőzt adott az indító fogantyúval, de igen óvatosan. Megindult a gőzgép, ellenkező irányban forgott a lendítőkerék. Ha előzőleg kikapcsolta a tengelykapcsolót, most fokozatosan visszaállította. Egyébként a kazánt, mint általában a gőzgépeket terheléssel indították. Ekkor megindult a lokomotív hátrafele, hogy lazítson a láncokon. Lassan ment, de elegendő volt harminc centiméter, hogy a lánc megtáguljon, belógjon az igazításhoz. így most már az ekés tudott a láncszemeken módosítani. Ezután a gépész elzárta a gőzt, s a gőzgép megállott. A gépész a tengelykapcsolót kioldotta, a kuliszás vezérmű váltóját előre állította. Azután a rostélyt a tűzszekrényben négy-öt lapát szénnel megterítette. Erre a tűz felélénkült, és a gőzfejlődés meggyorsult. De volt úgy is, hogy a tüzelés előtt erre a célra ottlevő ún. szít óvassál a rostélyt meg kellett a salaktól tisztítani. A tűz akkor jobban égett. Néha elegendő volt a salak meglazítása is. Ha a vizállásmutatóban a víz már lent volt, akkor azt is szívatni-táplálni kellett a kazánban. Erről a későbbiekben még szó lesz. Sok esetben előfordult, hogy a rostélyon levő izzó salakra ha szén került, úgy égett, hogy valósággal zuhogott a füst a kéményen felfelé. Régi gépész szólás-mondás volt, melyet többször hallottam: „Mikor pihen az üzem alatt a fűtő?" A válasz rá : „Amikor a kémény füstöl". Lénártéknál nem nagyon volt ideje a gépésznek pihenni. Igaz, nem tudok róla, hogy fűtőt alkalmaztak volna, így aztán azt a munkakört is a gépkezelő látta el. Ezért egy fordulóban vagy háromszor is meg kellett állni fűtés céljából. Ez attól is függött, hogy milyen szén égett a kazánban. Ha fűtő lett volna, akkor megállás nélkül haladt volna a szántás. Indítás után az előbb már felsorolt módon haladtak a Lehóczki-féle dűlőig. 154