A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Forman István: Orosháza mezőgazdasága a második világháború idején (1939–1944)

1940 Őszén sertéspestis ütötte fel a fejét ismét, de akkor nem okozott nagyobb kárt. 1944 forró nyarán ismét jelentkezett a sertéspestis, és 1500 db sertés pusztított el, a februári állomány 19%-át. Szarvasmarhatenyésztés. A tenyésztőmunkával arra törekedtek, hogy a szimenthálinak egy igénytelen, az éghajlatot jól tűrő változatát nemesítsék ki, amely jó tejelő is. Ebből a célból rendszeresen hozattak Svájcból bikát, hasas üszőket, majd amikor a lehetőség megszűnt, akkor 1943-ban a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokról vettek. Itt szervezték meg a Békés vm-i Szarvasmarhatenyésztő Egyesületet is, még a húszas években, amelyet a háborús idők állami tenyésztésirányítása felhasznált a saját céljaira, itt volt a székhelye is. A tenyésztőmunka szempontjából Szentétornya, amely akkor politikailag különálló község volt, szorosan együttműködött Orosházával. 1939-ben a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara 5 legjobban tejelő kisgazda tehene e két községben volt.

137 De említhetjük Gulyás Péter „Szekfű" nevű szimentháli tehenét, amely 1942—43-ban országosan is 3. lett a tejelő kategóriában.

138 Orosházi gazdálkodót is tüntettek ki „örökös szarvasmarhatenyésztő vándordíj"-jal, aki ezután a rádióban is tartott előadást saját gazdaságáról (Horváth Imre volt.)

139 1939-ben a tavaszi budapesti tenyészkiállításról 1939-ben 9 díjat és 7 oklevelet; 1940-ben 16 díjat, 1941-ben 7 díjat és 5 oklevelet; 1942-ben 9 díjat és 5 oklevelet hoztak haza. A felvitt állatok közül azokat, amiket eladásra hirdettek, mindig eladták már a kivagonírozás előtt, legalább katalógusáron, de inkább fölötte. A Tiszántúlról, a Bácskából, majd Észak-Erdélyből is jöttek Orosházára bikát vásárolni. A fejlődés 1941-ig töretlen volt. Akkor az is felmerült, hogy Orosháza község szarvasmarhaállományát mintaközséggé szervezik. Ez a háború miatt elmaradt. 1942-re még menynyiségi fejlődés következett, a takarmányhiány (rekvirálások, árvíz-belvíz!) miatt a tejtermelésben már ebben az évben fennakadások voltak. 1943-ban azonban a nagyhírű tenyészbikákat elvitték máshová, helyettük kevesebbet, rossz minőségűt kapott a község: 22 bika helyett csak 12 gyenge minőségű lett.

140 Súlyosbította a helyzetet, hogy 1942-ben 2288 borjút levágtak, ez az összállománynak a 66%-a! 1943-ban 1232-t, ami az összállománynak 33%-a volt! Ezzel a tehénállomány öregedett, minőségi összetétele is gyengébb lett, a tenyésztőmunka folytonossága megszakadt! A korszakban a szarvasmarhatenyésztést a takarmányhiány gátolta. Korábban alig hajtottak ki a legelőre tehenet, 1940-től kezdve viszont állandó viták témája a kihajtásra jogosultság. A lekaszált szénát egymás után 4 évben a nagy esők teljesen kilúgozták (1940—1943.). A Közellátási Minisztérium 352 700/1941. sz. körrendelete maximálta az egyes állatoknak visszatartható takarmánymennyiséget, de ez csak a létfenntartáshoz volt elegendő a szarvasmarháknál; és azt sem tudták biztosítani. A legeltetési díj 6 év alatt 12 P-ről 80 P-re emelkedett. Hasonló arányú drágulást tapasztalunk a fedeztetési díjaknál is. Arról, hogy a rekvirálások, beszolgáltatások milyen arányban érintették az egyes birtokkategóriákat, nem találunk adatokat. De az 1944 nyarán elejtett utalásból — a tejellátatlanok számának növekedése — arra következtetünk, hogy az akkor bekövetkező erős számbeli fogyás a kisgazdaságokat érintette egyetlen tehenük elvesztésével. 1944 februárjában 1439 tehén és 89 üsző volt, a felszabadulás után, november 20-án pedig 759 tehenet és 523 üszőt találtak az összeírok. Sertéstenyésztés. Feldolgozták a magyar sertésállomány számbeli alakulását a II. világháború idején.

141 Orosházán az állomány változásai követik az országos állomány alakulását, csak kifejezetten felerősítve azt. 138