A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)
Forman István: Orosháza mezőgazdasága a második világháború idején (1939–1944)
bot vetettek. Ez az árvíz után különösen az őszi szántású helyeken, vagy ahol az elpusztult búzára vetették, jól fizetett. Az 1942-es év vetésterületében — tekintve, hogy köztesnövényről van szó — nincs feltüntetve. 1944-ró'l viszont nincs ily adatunk. Több utalás van arra, hogy a törpebirtokosok, agrárproletárok a háború utolsó éveiben kertészkedéssel, vetőmagtermeléssel foglalkoztak, 121 ez lehet a fentebb említett 3% mellett az ismeretlen hasznosítású terület hiányzó 2%-a. — a vetőmagelőállítás csökkenő tendenciát mutat. Megítélésünk szerint nagyobb volt az adott számoknál. Ezek a számok ui. 1944-ben például a két nagybirtok és 1 termelő vetésterületét mutatják. A törpebirtokosokról és másokról nincsenek adatok. Pedig a Szőlőkben is, ahol hatalmas porták, kertek vannak, többen foglalkoztak vele. Törpeparcellákon, kertekben kertészmódszerekkel termeltek, így földtulajdonos iparos is. Volt ilyen Monoron is, annál is inkább, mert ezzel lehetett legelőnyösebben a kirótt pontszámot törleszteni. A vetésterület alakulásáról összegezve megállapíthatjuk, hogy a takarmánynövények vetésterületének csökkenése az ipari és az élelmiszernövényeknél jelentkezett többletként. Ez megfelel az országos képletnek, de nagyobb mértékű annál. 122 Erre törekedett a kormányzat is, amikor az olajos magvú és az ipari növények termelését egyre szélesebb mértékben tette kötelezővé. 123 Viszont az hátrányosan érintette az állattenyésztést, amely nagy állatsűrűséggel rendelkezett, és a helyi takarmánybázison túl még takarmányimportra szorult a környező falvakból, viszont ennek lehetősége a háború alatt megszűnt. Az árvizes években kísérleteztek utóvetéssel : volt olyan hely, ahol háromszor is vetettek egy évben — eredménytelenül. 124 1943-ban viszont az aszály miatt nem sikerültek a másodjára elvetett növények. 125 Volt olyan terület, a Lődi-laposahol 3 éven át 100%-os volt a vízkár. 126 Terméseredmények. Vizsgálatuknál a kutató — különösen a háború alatt — áthághatatlan nehézségekbe ütközik. Arról van szó ui., hogy a beszolgáltatások miatt a gazdák igyekeztek tőlük telhetően minél több termést kivonni a hatóság felügyelete alól és saját részükre tartalékolni. Másrészt, ha rendelkezünk is a községi átlagokkal, azt a rendkívüli időjárási tényezők miatt csak korlátozottan szabad elfogadni, mivel mögötte óriási szóródást mutatnak az egyes területek. Csak a két legjelentősebb növény termésátlagait tudjuk rekonstruálni : búza kukorica 1937. 9q/kh — 1939. 10 q/kh-nál kevesebb rossz 1940. 5—6 q/kh 15 q/kh 1941. 10 q/kh 15 q/kh 1942. 6—9 q/kh 6/8—12 q/kh 1943. 5—8 q/kh 6 q/kh 1944. nincs adat 15 q/kh Ezek az eredmények a korabeli országos átlaghoz viszonyítva, még a jó talajt is beszámítva, nagyon jó eredmények. A búza terméseredményei a nagymérvű ingadozással is követik a hazai termésátlagmozgását. 1940-ben országosan rossz termés volt. Az 1942—43-as év változásait jól mutatja az, hogy azonos művelési feltételek mellett vizes nedves talajon 1942-ben 6 q/kh termett, a következő évben pedig a nagy 136
