A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Hajdú Mihály: Orosháza XVIII. századi személynévrendszere

idő alatt meghatványozta az őstelepesek számát. A felnövekvő nemzedék rögtön új családot alapítva hamarosan önálló gazdasági egységgé, az öregektől különvált családdá alakult. A lakosság növekedése az 1760-as évek végéig ugyanabból a nyugat-dunántúli etnikumból való utólagos betelepüléssel is magyarázható, ugyanis nagyfokú homogenitás tükröződik a névanyagból a legtöbb területen. A családnevek és ragadványnevek más etnikumú lakosok betelepülésére is utalnak, de ezeknek a száma semmiképpen sem arányos az újonnan megjelenő családnevek számával, hanem annál jóval kisebb, töredéke az őslakosságnak. Ezeknek a betelepülőknek az asszimilációja, beilleszkedése a XVIII. században gyors és eredményes volt. Amint az a helytörténeti kutatásokból már eddig is közismert volt, elsősorban nyugat-dunántúli, Győr-Sopron és Vas megyei őslakosságra utalnak a nevek. Ennél többet ugyan nem mondtak a névtani vizsgálatok sem, de megerősítették az eddigi föltételezéseket. Névtani szempontból elsősorban a település családnévanyaga, annak megterhelési arányai érdekesek. Néhány névnek az alakulásmódja (Jarolin-^Jároli, Schrey-* Seráj, Prentel —Plenter) tanulságul szolgálhat későbbi vizsgálatokhoz is. A ragadványnevek viszonylagos hiánya, a kereszt- és becenevek egyhangúsága alig adott lehetőséget részletes elemzésre, de éppen ez a nagyfokú egyöntetűség engedte meg azoknak a következtetéseknek a levonását, amelyek a helytörténeti kutatások számára talán hasznosíthatók. 108