A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Hajdú Mihály: Orosháza XVIII. századi személynévrendszere

Jutka névben mutat nagyobb népszerűséget. Nem voltak orosháziak az Orsolya nevet választó szülők, akik a kisleány nevét Orsika formában íratták be (1774: megkereszteltem] Zorgovszky János leány[át] Orsikát). A c-típusú képzők érdekessége, hogy a Geci kivételével etimológikus c-ből alakultak ki (Bence *-Bencenc*-Vincenc; Laci —Ladó —Ladszló—Ladiszlaus; Marci— « Marcin •*- Marcinus — Martinus), s valamennyi (az alapnévvel együtt) igen ritka itt Orosházán. Az s-típusú képzők csupán női nevekben (Julis, Katus, Maris) fordulnak elő, is elterjedésük inkább a következő évszázadra tehető. Itt említem az egyetlen cs-típúsú képzővel alkotott becenevet is (Jancsi). Bejegyeztek ugyan egyszer egy Ancsa névformát is, de nem orosházi szülők gyermekének neveként (1749: meg kereszteltem] Gabis Andr[ás] leánk[áját] Antsát... Komlosinens[es]). Az összetett képzők közül az s+k-típusúra van csupán néhány példánk (Miska, Boriska). Az előbbi -s eleme vitatott, lehet etimológikus is bizonyos ejtésváltozat alapján, ezzel magyarázható korai előfordulása és népszerűsége. Több összetett képzővel talán azért nem találkozhatunk, mivel még ezeken erősen érezhető a becézgető, kedvedkedő hangulat. Egyetlen olyan név van (Anna), amelynek más módon alakult (ikerítésből való kiválással) beceneveit jegyezték föl az anyakönyvekben (Panna, Panni). Három névről külön kell szólnom, mert becézőik különleges hangulatúak, alakulásmódjuk bonyolult, ma sem egészen tisztázott, s használatuk rendkívül sajátságos: hosszú időn keresztül teljes névként jegyezték be az anyakönyvekbe, alig volt más alakváltozatuk, ugyanakkor pedig még a XX. század első harmadában is kedveskedő becenévként élt szűk családi körben is. Ez a három név: Julinka, Marinka, Ruzsinka. A belőlük leválasztható -inka képzőről néhány esztendővel ezelőtt ezt írtam: „Majdnem mindig női neveket képzett ez a képzőtípus. Néhány névben (Julinka, Marinka, Ruzsinka) már a XVIII. század végén is gyakori volt a Dunántúlon." (Lm. 137—8.) Különösen a Dunántúl nyugati szélére, az általam akkor vizsgált Őrség és Sopron vidékére volt jellemző ez a becézési mód és ez a három név. Az orosháziak származásának kiderítésében ez éppen nem közömbös egyezés. A becenevek tehát számuknál és egyhangúbb összetételüknél fogva is jóval kevesebbet mondanak mind a névtan mind pedig a helytörténet kutatói számára, de ezek nem állnak ellentétben az egyéb névelemek tárgyalásakor megállapított tényekkel vagy kikövetkeztetett föltételezésekkel. Két ponton, az -a, -e és az -inka képző vizsgálatakor pedig meg is erősítették a másutt mondottakat : az orosházi lakosságnak a XVIII. század folyamán elsősorban a Dunántúllal, azon belül pedig a nyugat-dunántúli részekkel volt kapcsolata. Összefoglalás A XVIII. századi névanyag föltárásának hiányai nem teszik lehetővé, hogy más településekével egybevessük Orosháza teljes névrendszerét. Azonban a belső struktúra vizsgálata is adott néhány olyan eredményt, amely szerint nem volt fölösleges munka önmagában bemutatni egy település teljes személynévállományát. Az egyes névelemeknél le lehetett vonni ennek a vizsgálatnak a következtetéseit, s ahol mód volt rá, összevetettem az anyagot más vidékek korabeli névadataival is. Mindezek alapján azt állíthatom határozottan, hogy a népesség óriási méretű növekedése főként az első letelepülők természetes szaporodásából adódott. Az általában magas születési arány a csecsemőhalandóság gyakoriságának ellenére rövid 107