A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Hajdú Mihály: Orosháza XVIII. századi személynévrendszere

ható, de az is lehet az oka, hogy a lakosság nem élt sok becenévvel. Azt a néhányat, amelyet az anyakönyvek ezerszám föltüntetnek, teljes nevek helyett használták, s a becenévhasználat teljes név mellett nem volt szokásban. Először fölsorolom a föllelt névváltozatokat, beceneveket az alapnevek betűrendjében az első előfordulás évével. Valamennyi adat az egyházi anyakönyvekből való, s így forrásjelzetet nem adok mellettük. András; 1748: Andor Benedek ; 1752 : Bentze Ferenc; 1750: Ferkó Gergely: 1748: Getzi György; 1746: Gyurka, 1749: Gyuri István; 1747: Istók János; 1746 Jantsi, 1751 : Jankó László; 1782: Latzi Márton; 1746: Martzin Mihály; 1746: Miska Pál: 1750: Palkó Sámuel; 1748: Samu Zsigmond; 1746: Ziga, 'Siga Anna: 1745: Panna, \116-.Panni Borbála ; 1775 : Boriska, 1776 Borka Dorottya 1758: Dora Erzsébet; 1745: Örsébet, Örse, 1783: Er sa, 1785 : Er sók Judit; 1745: Jutka Julianna; 1746: Julinka, 1786: Juli, Julis Katalin; 1745: Kata, 174:6 Kató, 1748: Katus, 1785: Kati Mária; 1745: Marinka, 1750: Maris Rozália; 1745: Rusinka, 1746: Rusi Zsófia; 1754: Sófi Zsuzsanna ; 1745 : Susa A följegyzett becenevek túlnyomó többsége nőnévből alakult, csupán néhány férfinévnek találtam becéző változatát. Véleményem szerint az András Andor és a Márton Marcin formája történetileg sem kedveskedő, becéző szándékkal alakult, hanem az alapnevek alakváltozatai. Maguk az alapnevek is ritkák voltak Orosházán, alakváltozataik pedig különösen azok. Vitatható még a Sámuel Samu formájának becenévként való fölfogása. Kétségtelen ugyanis, hogy történetileg a Sámuel ~ Samuel kétszótagos, nyílt végszótagú rövidülésével keletkezett, de végződésének (-u) egybeesése más -u képzőkkel a mai nyelvérzék számára egyértelművé teszi a képzéssel alakult becenevekhez való beosztását. A valódi becenevek között kétségtelenül leggyakoribb az egy zárt szótagra rövidült nevek -a, -e képzős változata (Panna, Örzse, Kata, Zsuzsa; Zsiga stb.). Ezek nemcsak megjelenési alakjuk szerint, hanem előfordulási arányszámaik alapján is messzemenően a leggyakoribbak voltak a forrásokban. Előfordulásaik összeszámlálására azért nem volt lehetőség és szükség, mert több tízezerre rúgott volna a számuk, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ugyanazon személynek több tucatszor is szerepelt a neve. így is megállapítható volt, hogy ez a becenévtípus messzemenően a leggyakoribb Orosháza névanyagában, s mint azt a XIX. század más vidékeinek adataival már összehasonlítottam (MNyj. XV, 67—78), jellemzőnek tartom Orosházára. A környező lakosság (Szarvas, Békés) névhasználatában ezek lényegesen ritkábbak, s az orosházi telepesek tőlük való névhasználatbeli különbségét mutatják. Általános viszont ez a becenévtípus a Dunántúlon, különösen a nyugat-dunántúli területeken mind a XVIII. század végén, mind pedig a XIX. század folyamán (v ö. : HAJDÚ MIHÁLY, Magyar becézőnevek. 1770—1970. Bp., 1974. 65). Meglehetősen ritka az -ó és -i elemi becenévképző még ekkor Orosházán. A k-típusú képzők előfordulása közepes megterhelést mutat, s közöttük is figyelmet érdemel az -ók alak, amely az Erzsók és Istók névben (mint ahogyan az egész nyelvterületen még ekkor) igen gyakori. A -kó és -ka képző a Ferkó, Gyurka, Jankó és 106