A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978)
Hentz Lajos: A szűcsmesterség Mezőberényben
helyezték el. Alkalmazták azonban kifejezetten díszítő jelleggel pl. a női ködmönökön, ahol nagyobb felületeket takartak vele. 2. A bőrrátét önálló díszítőelemként jelentkezett, s ebben a formában főként a női ködmönön találkozhatunk vele. Fekete, rózsaszín és zöld bőrdarabokból vágott virágokat varrtak az ujjára és a hátára (9—10. kép). A színes bőröket egyébként szívesen alkalmazták díszítésre, s a fentieken kívül sötétzöldet és világosbarnát is használtak. Ezekből csipkevágóval vágott csipkéket (8. kép), mintás szélű bőrszegélyeket illesztettek egymás mellé, vagy az irharátét szélére. 3. Díszöltésként az irházást, fogasolást vagy másképpen szarkalábat, keresztöltést, kálózást és szironyozást alkalmaztak (IV. tábla). Az irházást az irha- vagy a színes bőrrátétek széleinek levarrásánál használták. Az öltés technikája azonos a kézimunkában ismert pelenkaöltéssel. Milliméternyi pontossággal végezték, akkor tartották szépnek, ha apró és egyenletes. A nagy és egyenetlen öltésre azt mondták, hogy „lófogú". Az irházás mindvégig megőrizte eredeti varrásbeli — tehát két külön szabásdarab összeerősítését szolgáló — funkcióját, a fogasolás azonban önállósult díszítőelemként is előfordult (VII. tábla), rendszerint a szabásvonalak mentén, de nagyobb fehér felületek egyhangúságának a feloldására is felhasználták (VIII. tábla). A keresztöltést szintén díszítőelemként alkalmazták, különösen a bundákon találkozunk vele a nagyobb irharátéteken, azokat rögzítették vele. A hálózás tulajdonképpen a keresztöltésnek egy továbbfejlesztett változata, sormintaként díszítésre szolgált (III—IV. tábla). Vele kapcsolatban jegyezte meg egyik adatközlőnk, hogy olyan helyen vezették, ahol a bőrön valami hiba volt, hogy azt vele eltakarják. Szerinte a hímzéseket és egyéb díszítményeket is lehetőleg így helyezték el. A díszöltések között említjük meg a szironyozást (szironnyal való varrást— IV. tábla). A szirony — tehát az 1—2 mm széles — rendszerint színes bőrszalag a bőrmunkák ősi varróanyaga volt. A mezőberényi szűcsmunkákon azonban már nem a szirony a tulajdonképpeni varróanyag, hanem a fonal, a szironyt, színe után zöld szironyt vagy zöld rájszt, csupán a fonal alatt és fölött vezették át, s így a varrás azt a látszatot keltette, mintha valóban szironnyal végezték volna. Színes bőrcsipkék és irharátétek egyenes széleinek a levarrására szolgált (8. kép). A szironyozásnak régen is nagy szerepe lehetett a díszítésben. Arany János a mulatozó falusi legények öltözetének leírásánál mint szembetűnőt emeli ki, mikor azt írja: „Szironnyal hímzett bő bundáikat — Halomba hányták a hőség miatt". 18 A berényi bundákon mindössze egy esetben találkoztunk a díszítésnek ezzel a módjával (2. kép), a ködmönökön azonban elmaradhatatlan dísz a milliméternyi szélességben felhasogatott fehér irhán vagy fekete bőrön áthúzgált színes — fekete, rózsaszín és zöld, esetleg barna — szirony (6—8—12. kép). Nem kizálólagos berényi sajátosság, általános jellemzője a békés megyei munkáknak, megtaláljuk mind a békési (14 kép), mind a szarvasi ködmönökön. 19 251
