A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978)

Hentz Lajos: A szűcsmesterség Mezőberényben

4. A paszpolozás abban állt, hogy irházás közben az irha szélén egy-két szál sötét színű — fekete vagy barna — fonalat vezettek végig, ami által a szeges jobban kiemelkedett. Mint szegőfonallal a szarvasi szűcsmunkákon is találkoztunk vele,

20 s használata nyilván általános volt. A berényi ködmönökön és bundákon eredeti szerepéből kilépve önálló vonaldíszként is jelentkezik. Ebben az esetben a fonalat a kívánt vonalon vezetve apró öltésekkel levarrták az alapra (VIII. tábla). 6. A hímzésnek elsősorban térkitöltő szerepe volt, a nagy felületek egyhangúságának feloldására szolgált. A berényi szűcsmunkákra a finom, elaprózott elemekből álló hímzésmotívumok a jellemzők (7—8. kép), s közöttük a rózsa, a szív és a tulipán a leggyakoribb forma (IV. tábla). Ma már nemigen emlékeznek a szűcsök az egyes formák nevére, így az elnevezések az általános használatnak megfelelően történtek. A motívumok között csaknem kizárólagosan növényi elemek, levelek és virágok fordulnak elő (V—

VIII. tábla, 2—4., 7—8. kép), csupán a női ködmönökön találunk a hát alsó részének a közepébe hímezve két egymással szembe néző kakast erősen stilizált megoldásban (VII. tábla, 7., 10. kép). A hímzés hosszadalmas munka volt, s hogy kivarrás közben a fehér bőr el ne szennyeződjék, vászonnal terítették le, amelyen akkora kivágás volt, hogy a varrást azon keresztül még elvégezhették. Hímzéssel az újabb típusú bőrruhákon, női mellényeken is találkozunk. A hát alsó széle közepébe, valamint elöl a ferde vágású zsebek alatti háromszögben helyezték el a szűcsök egyszerű díszeiket. Ezeknek motívumkészlete erősen elüt a régi3ktől. Itt is a növényi motívumok az uralkodók, az állatok közül a galamb fordul elő pl. Litvai Ádám munkáin. A hímzést azonban nem mindenki szerette. A szűcsök érthetően nem kedvelték, mert időigényes munka volt, de korlátozta az alkalmazását az is, hogy az új típusú ruhadarabok már nem ünneplők voltak, s a gyakori használat közben a hímzés kikopott, a bőrben viszont ott maradt a tű nyoma, s az inkább csúfította, mint díszítette a ruhát. 7. A női ködmönök sajátos díszítésmódja volt a gyöngyözés. Általában a rátéttel díszített ködmönökön találkozunk vele: a minták közé fekete, kb. 2 mm átmérőjű üveggyöngyöket varrtak (12. kép). 8. Prémezéshez a csecses bárány bőrét használták, melynek apró, fehér, göndör gyapja volt. A női ködmönöket szegélyezték vele.

21 9. A díszítések között említjük meg a vócolást. A berényi munkákon is megtaláljuk az U alakúan összehajtott keskeny bőrcsíkot, a vócot, a szabáselemek összevarrása között, melyet oda-visszaöltéssel varrtak be a bőrszélek közé. A női ködmönökön egyrétegű vágott vóccal varrták össze az ujjakat. Színes vóccal nem találkozunk, sem a bundákon, sem a ködmönökön. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a berényi szűcsmunkákon alkalmazott díszítések megegyeznek az országosan ismert díszítésmódokkal. A helyi jellegzetességet a kompozíció sajátossága, a díszítettség mértéke és a díszítmények térbeli elrendezése adja meg. Az alábbiakban ezeket vizsgáljuk részletesen. 252