Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A kétféle népesség

ózták és a bableves levében megfőzték. Gyakran már kukacos volt. Nyolcuknak két galambot vágott az asszony, libát csak akkor ölt, ha döglött. A kenyerek közül mindig a legrégebbit ették, hogy kevesebb fogyjon. Sok baromfit nevelt, de mindig annyit vágott, amennyi kibújt a tojásból. Egyszer néhány kispulyka és kisgyöngyös megdöglött, de másnap már ismét teljes lett a létszám. Térült-fordult, s meglett a hiány, de többet sohasem „szerzett." Ha a béresnek új inget vett, az volt az első, hogy a fehér gombokat levágta, s helyébe használt tarkabarka gombokat varrt. Gyermekük nem volt. Szépen berendezett négyszobás lakásuk volt, de hónapszámra be se mentek, az alsókonyhában élték le életüket. Nem mindennapi, de jellemző az alábbi eset, melyet Nagy Juhász Vilmos gyűjtéséből ismerünk: A Sámsoni út környékén lakó orosházi ember esténként — legtöbbször vacsoraidőben — átment a vásárhelyi származású szomszédjához, azok mindig megvendégelték. Idők során többször előfordult, hogy emberünk a nadrágszíjához kapott, kiment és sokára jött vissza. Egy ilyen eset után a vásárhelyiek egymás között mondták : „Ez nyilván hazaviszi a szarát!" Legközelebbi alkalommal hashajtót tettek az ételébe, s amint kiment, utánalopakodtak, és látták, hogy nem tudta elérni a mezsgyét. Miután elvégezte a dolgát — körülnézett —, az ürülék alá nyúlt és a saját földjére dobta. Ha szélsőségesek is ezek a példák, a lényegre jól utalnak: minden erővel, minden eszközzel gyarapodni! A vásárhelyiek között is akadtak fukarok, de nem olyan nagy számban, mint az orosháziak között. Juhász Nagy Vilmos mesélte, hogy a Mátyáshalom körül lakó öreg Csákynak annyi tanyája volt, ahány unokája. A Komlósi úton kívül is volt nagy darab szántóföldje, melyen csak istálló volt. Amikor a béresek ott dolgoztak, takarmányt és szerszámokat vittek magukkal. A gazda időnként felkereste őket, s élelmet, és a taligakerekek kenéséhez hájat vitt. Egy alkalommal már messziről hallotta, hogy a taligák éktelenül nyikorogtak, és megkérdezte a béreseket, hogy miért nem kenték meg. „Igön ám, csakhogy gazduram a könyérhöz mindig csak sűttököt hozott, mink asztán mögcserétük űket! A hájat mögöttük, a sűttökkel pedig bekentük a taligát!" A koszt azután megváltozott, de nem is nyikorogtak az eketaligák. A vásárhelyiek egyik fő jellemvonása a vendégszeretet. A környéken közismert, hogy a vásárhelyiek általában barátságosabbak, vendégszeretőbbek, mint az orosháziak. A vásárhelyiek esténként — különösen télen — szeretnek bandázni — A vásárhelyi emberek tanyái között csapás van. Az orosháziak kevesebbet szomszédolnak, sőt azt sem szeretik, ha valaki a földjükön keresztülmegy. Kersmayer is azt mondta a szomszédjának, amikor az a földjén keresztül ment: „Ménëm a mezsgyén mégy?!" Dani András négy orosházi származású pusztai emberrel ment Vásárhelyre, hivatalos ügyek intézésére. A város szélén Láda Gáspár háza után érdeklődtek, mert ott szándékoztak kifogni. Kérdezősködés közben egy öreg gazda már nyitotta is a nagykaput: „Sehova se mönnyenek!" — mondta, a lovaknak helyt adott, megetette őket, s a pusztaiaknak ebédet főzetett. A vásárhelyi „könnyebben" fogadja az idegent, mint az orosházi. Voltak azért a vásárhelyi emberek között is rátartiak, gőgösek, csak kevesebben, mint az orosháziak között. Az egyik fecskésparti — vásárhelyi származású gazda — azt tartotta, hogy „negyven holdtól kezdődik az embör," s ezt sokszor hangoztatta is. A kéregető cigányokat a vásárhelyiek jobban emberszámba vették, mint az orosháziak, s mindig adtak nekik enni valamit. A vásárhelyiek megkérdezték őket, mikor orosházi ember tanyájából érkeztek: „Kaptatok-ë a szomszédban valamit?" „Elkűttek bennünket, hogy nekik sincs, hogy a görcs húzza a sarkukat a nyakukba!" — átkozódtak a cigányok. Mondják, hogy a kocsmában is meg lehet ismerni a kétféle embert. A vásárhelyiek kocsmasabbak, jövet-menet nemigen kerülték el a kocsmát. Fejes Márton befelé is, kifelé is mindig megitta a maga három deci borát. Aki a kocsmában 2-^-Ъ deci tiszta bort kért, az bizonyosan vásárhelyi. Azt tartják, aki sok vizet iszik, vizibornyú nő a hasában. Gyakran fizettek másnak. Sokkal szebben mulattak, mint az orosháziak. Ha két-három vásárhelyi 168