Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Életsorsok - Juhász Nagy Vilmos–Nagy Gyula: Győri Dani Sándor, a földszerző

GYŐRI DANI SÁNDOR, A FÖLDSZERZŐ (1885—1966) JUHÁSZ NAGY VILMOS ÉS NAGY GYULA Győri Dani Sándor kardoskúti gazdának a szülei igen szorgalmasak és nagyon takarékosak voltak. Apja korán elhalt, s az édesanyja egy ideig együtt gazdálkodott a három fiával, s három leányával. Később az özvegy szétosztotta vagyonát a gyermekei között. Győri Dani Sándor önálló gazdálkodása elején kitört az első világháború, s négy évig katonáskodott. A gazdaságát a frontról is figyelemmel kísérte, s leveleiben igyekezett irányítani. Négy gyermeke közül három lány volt és ezért gazdasága több férfimunkaerőt igényelt. Ez a fiús családokkal szemben hátrányt jelentett, s ezt nagy szorgalommal és jó munkabeosztással — aminek igazán nagy mestere volt — pótolta. A környék mint kitűnő állattartó gazdát ismerte. Bámulatos volt a türelme és a szeretete az állatókhoz. A lóra — világért sem ütött, de azt sem tűrte, hogy a béres ráüssön. Azt mondta neki : „A ló idevalósi, të mëg csak úgy gyütté ide!" A szarvasmarhánál nem a tejhozamra törekedett, hanem inkább a növendékmarha nevelésére fektette a fősúlyt. Sokszor takaros kis üszőborjúkat vásárolt, melyeket idejében fölhágatott és mint hasasüszőket jó áron eladta. Nagyon sok disznót hizlalt. A disznókat mindig ő etette. Ott állt közöttük a tele vödörrel és ha jól teleették magukat, a keverőlapáttal lökött még egy-egy fa latot annak, amelyiknek kellett. Az apraját-nagyját együtt etette, mert amit a nagyobbak elprédáltak, a kisebbek összeszedték, s nem veszett kárba. Ha valamelyik kilökte a moslékot a kezéből, vagy a lábára lépett, nem ütött rá, így aztán nagyon szelídek voltak. Olyan volt az etetőnadrágja, hogy a színe nem látszott a mosléktól, sártól, ganétól. Fehér Sándor mondogatta, hogy az ő disznóállományából minden héten kimartak egyet. Annak idején nagyon csodálkozott, hogy Gy. D. S.-nál ilyesmi sohasem fordult elő. Egyszer mondta is neki: „Sándor bátyám, elhozom a disznóimat magához, hogy szelidiccse mëg űket!" Azért voltak olyan szelídek, mert kicsi koruk óta kézhez szoktatta. Nagyon szerette a disznókat, mindig falkaszámra hizlalta, pedig egyszer a vész elvitte az egész állományát. Nem hagyta abba a hizlalást, azt tartotta, ami elvitte a hasznot, annak kell azt visszahozni. Később vagontételben szállította a hízókat Pestre, a ferencvárosi nagyvásártelepre. Ha valaki megkérdezte tőle, hogy miért megy olyan jól a disznóhizlalás, igyekezett lebeszélni a hizlalásról, mondván: „Disznót az Istenér se hizlajj, mer büdös ám a disznószar!" A környékbeliek úgy tudják, hogy az uradalmakon és Elek községen kívül Kardoskuton hizlaltak a legtöbb és legjobb disznót. A ferencvárosi vársártelepen a felvásárlók füleltek: Ha Kardoskútról szállították a disznót, akkor egyből elkapkodták. A sertéshizlalásnak Kardoskuton az egyik apostola Gy. D. S. volt./ 35* 547