Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Életsorsok - Juhász Nagy Vilmos–Nagy Gyula: Győri Dani Sándor, a földszerző

Sok libát is tartott a felesége és tömőgéppel tömték őket. Keltetőgépök is volt, de csak maguknak keltettek vele, így nem kellett annyit bajlódni a sok kotlóval. Azért pártolta a jószágot — mert úgymond — a növénytermelés jó ha kifutja a kiadásokat (adót, haszonbért stb.), az állatállomány adja a fő jövedelmet. De a növénytermesztést sem hanyagolta el. A hagyományos növényeken kívül utóbb cukorrépát, kendert is termesztett. Mindig azt termelte, aminek jobb volt az ára vagy könnyebben tudta értékesíteni. Termésátlaga a környék átlagánál magasabb volt, mert a sok állat sok trágyát adott, s a földjei jó termőerőben voltak. A hasznot hozó állatállománya mellé igyekezett megbízható munkásokat fogadni: A környéken ő fizette a legmagasabb béreket, amit a béres a piacon kimondott, azt megadta, nem alkudott, s ezért egyes gazdák orroltak is rá. „Megtérül az — mondta —, ha jó fizetést kap a munkás, jobb kedve van dolgozni." Jó és bőséges kosztot adott az embereinek, mert az volt a fölfogása, hogy a lovat is csak úgy tudjuk dolgoztatni, ha azt jól tartjuk. A cselédekkel együtt ettek. Mindig pontos időben étkeztek, az ebédre egy percet sem volt szabad várni. A béreseknek is evés előtt meleg vízben, szappannal meg kellett mosni a kezüket. Azt nem szerette, ha az asztalánál válogattak. Ha valaki sótlannak találta az ételt, azt mondta: „Úgy nem iszod rá azt a sok rossz vizet." Ha pedig véletlenül egy kicsit sósabb volt, akkor meg azt mondta : „Örüjj neki, mer úgy iszod rá azt a sok jó vizet." Kenyeret mindig ő szegett és a kis gyerekeinek katonákat (falatokat) csinált. így aztán ő fogott hozzá legkésőbb, de leghamarabb jóllakott. Különleges regula uralkodott az asztalnál: a kezeknek mindig az asztal felett kellett lenni, nehogy valamit (amit nem szerettek) az asztal alá dobjanak. Általában szerettek nála dolgozni, mert sokat tanulhattak ott. Néhányan később is felkeresték De a munkatempójáról és a jó munkabeosztásáról is emlegették a környéken. A munkában mindig elöl járt, utolérni, vagy elhagyni nem hagyta magát. Munkakezdés előtt szerszámot mindig ő választott utoljára, s jobb szerszámot a munkásoknak hagyta, mert ha lassan vagy nem jól dolgozott valamelyik, ne a szerszámot okolja és ne a javításával töltse el a drága időt. A rossz szerszámot ő javította meg. A béreseket sem úgy költötte, mint sok helyen, hogy azután a gazda visszafeküdt, hanem addig, míg azok öltözködtek, odaadta a lovaknak az abrakot, azután ő is „pucolta" a lovakat. Az első fogattal mindig ő ment előre. Mikor még mindhárman legények voltak, nem volt cselédük, este lefekvés előtt lehúzták a csizmájukat, a kapcát megigazították és újra fölhúzták; csizmástól aludtak, hogy reggel még ezzel se kelljen bajlódni. Munkabeosztására és szívósságára jellemző az alábbi is : Egy 22 km távolságra fekvő 25 holdnyi birtokának a kukoricatermését a nagytanyába hordta. Hogy minél kevesebb időt veszítsen, nappal többedmaggukkal törték a kukoricát, estefelé megrakták a kocsit és éjjel pedig hazavitte. Az úton bóbiskolt, de az út néptelen volt és a két öreg ló már jól ismerte az utat. A nagytanyában ledúrta a kukoricát és csak addig aludt, amíg a lovak jóllaktak, utána befogott és ment vissza. Ezt heteken keresztül folytatta. A munka pontosságára, szépségére nem sokat adott, a gyorsaság volt nála a fontos. Ha görbe volt a barázda azt mondta, „a sonka is görbe, mégis jó!" A takarmány körül nem kívánt nagy tisztaságot, mint némely helyen, ahol késő este vagy vasárnap délelőtt a béreseknek a takarmány környékét kellett rendbe tenni — mert ennek közvetlenül nem látta hasznát. Nála a béresek este — a környékbeliekhez viszonyítva a leghamarabb pihentek le, de viszont elég korán keltek. „Este fáratt már az ember és nem sokat ér a munkája" — tartotta. Azonban akármilyen jól dolgozott neki valaki, mindig talált benne valami hibát. Ha nem szólt egy szót sem, az nagy elismerést jelentett. De magával sem volt megelégedve sohasem. Akármilyen jól is sikerült neki valami, legyintett egyet: „jobb is lehetett vóna!" Sohasem 548