Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - Beck Zoltán: Az élet nagy eseményei - Az élet nagy eseményei - III. Temetkezés a Pusztán

A kemény fából készült koporsó számított az igazi tisztességnek, és meg kell jegyezni, hogy — különösen a vásárhelyi származásúaknái — sokat is adtak erre. Volt, hogy családok előre elkészítették faderekakból — néha még diófából is! — azt a deszkaanyagot, amiből majd a koporsót csináltatták. Az orosháziak nem voltak ilyen előre gondoskodók — talán e tekintetben is takarékosabbak voltak. A felöltöztetett halottat beteszik a koporsóba, és szépen eligazítják. Miután megmerevedett, a kendőt leoldják róla, és mellé teszik a koporsóba, „hogy ne járjon haza." A halott feje alá nem szabad tollas párnát tenni, mert „attul melege lëssz, és nem tud nyugodni." Katolikus családoknál a férfiak kezét a mellükön keresztbe rakják, a női halott kezét pedig összekulcsolják, és az olvasót is rátekerik, meg az imakönyvet is odateszik. Régebben — mint az ország más vidékein is — szokás volt, hogy a halott legkedvesebb használati tárgyait mellé teszik a koporsóba. Az egyik pusztai embertől hallottuk, hogy nagyot csalódott, mikor az öreg szomszédja meghalt, mert szerette volna örökölni a faragott pipáját, és a felesége eltemette vele együtt. Az, hogy a pipát és a sallangos dohányzacskót a halott mellé tették, általános szokás volt. Az is gyakori volt, hogy egy üveg pálinkát vagy bort dugtak a halott mellé. Ez még 1960-ban is előfordult, például L. S. temetésekor. E. S. temetésekor pedig a pénztárcát is mellé tették, azzal a pénzzel együtt, ami benne volt. Régebben az ékszereket is eltemették a halottal, újabban a családtagok öröklik azokat. A vásárhelyi eredetűek pénzt is szoktak a halott kezébe tenni, hogy megválthassa a viteldíjat a túlvilág folyóján. Ez a szokás az emlékezés szerint az 1920-as évekig élt a Pusztán. Pénzt általában csak a halott szemére szoktak tenni, hogy lecsukódjon, mert ha kinyílik, akkor valakit maga után hív. Ez az eljárás még ma is gyakori. Mikor a halottat így ellátták, a koporsót ravatalra teszik. Újabban a temetkezési vállalat visz ravatalt, melyet fekete drapériával terítenek le. Régen megfelelt erre a célra két szék, vagy kecskelábú asztal, amit lepedővel terítettek le, és úgy tették rá a koporsót. A temetés leginkább a tanyából történt, ritkábban a városban. Volt úgy, hogy az öreg szülő meghagyta: „Gyerekeim, ha meghalok, a háztul temessetek el." Ha úgy kívánta, néha halála előtt is hazavitték. Ha pedig a tanyán halt meg, akkor igencsak éjszaka vitték haza kocsin. Szalmát tettek alá, ponyvába burkolták be, és majd csak a háznál tették tisztába, terítették ki. Ilyenkor a tisztaszobából mindent kipakoltak, a halottas emberek a falakat és az ablakokat fekete drapériával borították be, és az ajtó félfájára is rojtos drapériát tettek. Ha a tanyában terítették ki a halottat, nemigen volt hová kihurcolni a holmit. „Az az ágy, amibe meghalt, kikerült a kamrába," ezzel elég helyet kapnak, hogy székeket tudjanak elhehelyezni a koporsó körül. A szomszédoktól is kérnek ilyenkor székeket. A halottas ház közelében járókat sok-sok babonás hiedelem szabályozza. Ahol halott van, nem szabad benézni az ablakon, mert aki benéz, az is meghal. A szemetet nem szabad kisöpörni, míg halott van a háznál, mert akkor visszajár kísérteni. Akkor is visszajár a lelke, ha tüzet gyújtanak a háznál. Különösen nyáron, meleg időben ecetes törülközővel szokták az arcát letakarni, hogy a meleg „ne rondiccsa el." Van, ahol a ravatal alá egy nagyobb edényben jeget tesznek. (Régebben a nagyobb parasztgazdaságokban jégverem is volt; vagy onnan kértek, vagy valamelyik vendéglőből.) A főzést rendesen valamelyik szomszéd szokta vállalni ilyenkor. Ha a halottat kiterítették, szokás, hogy a szomszédok és ismerősök elmennek halottat nézni. Részvétüket fejezik ki a hozzátartozóknak, a halottnak pedig békességet kívánnak. A részvétnyílvánítás párszavas vigasztalás csak. Ha a halott korábban már beteg volt, azt mondják: — Jól járt szegény, nem szenved tovább. Nyugodjon békességben. — Ha a halál váratlanul jött, azzal vigasztalják a hozzátartozókat, hogy „mindnyájunknak el köll menni, űt szegényt most szólította a jóisten. Élhetett volna még." Virágot is szoktak vinni, és fölemlegetik a halottal kapcsolatos legkedvesebb, vagy éppen legutolsó élményüket. Véle521