Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - Beck Zoltán: Az élet nagy eseményei - Az élet nagy eseményei - I. Születés és keresztelés

A keresztelőnek is megvan a maga meghatározott rítusa, a hagyományos mozzanataival. A keresztszülőket már a gyermek megszületése előtt kiválasztják és föl is kérik. A keresztszülők kiválasztásánál nem ragaszkodnak ahhoz, hogy azok a testvérek közül kerüljenek ki. Orosházán azt mondják, hogy „a testvér az csak testvér, de a koma az koma." A Pusztán is általános szokás, hogy a szülőanya leánykori barátnőjét, vagy a férj legjobb barátját, katonapajtását és annak feleségét hívják keresztszülőknek, komáknak. Keresztszülőknek általában házaspárt szoktak hívni. Az orosházi evangélikus egyház anyakönyvének tanúsága szerint a régi időkben nemcsak egy keresztkomát hívtak, hanem többet is. Ezt a bejegyzést olvashatjuk például az anyakönyv egyik oldalán: „1760. 1. aug. megkér. Fekete István lányát Örzsét. Komák Tóth Péter, Gulyás János, Horváth György, Magyar Márton, Tóth János, Kamondi György." A több koma hívásának szokása a századfordulóra teljesen megszűnt. Többen emlékeznek, hogy apjuknak, anyjuknak még két keresztapja is volt. Szokás volt, hogy szegény családok gazdag keresztszülőt hívtak. „Az asztán kirakodott: vót rendes keresztelő, nem száraz. Egy kis pézt a dunyhába is dugtak." A gazdák a jó cselédeknek szívesen vállalták a keresztkomaságot. A cseléd megkérte, hogy: — Elgyünne-e gazduram körösztapának, ha möglösz a gyerök? — El én, adok egy birkát is. Mög is nyúzom! — válaszolta az egyik gazda. A keresztszülők tisztje volt, hogy a gyermeket a keresztvíz alá tartsák. A Pusztáról legtöbben a városba hozták a gyermeket, hogy „városi illetőségű lëgyën," de kereszteltek pusztai templomokban is. Amikor a gyermekkel elindultak a templomba, vásárhelyi szokás szerint a kisbaba helyére, az anyja mellé tették a mángorlót, hogy az álmát el ne vigyék, nehogy sírós legyen. A templomhoz egy vagy több kocsin érkeztek. Ha a pusztai templomban volt a keresztelő, akkor egy kocsi ment csak. A fédères kocsira négyen fértek, ötödik a kisbaba volt. A gyereket a keresztanya fogta, mellette a szülésznő ült, amíg nem volt, addig az anya nőtestvére vagy egy szomszédasszony. Rajtuk kívül még valaki, „aki fölkapaszkodott." Az evangélikus vallásúakat a kardoskúti, a reformátusokat a barackosi templomban keresztelték, a katolikusok pedig Orosházára vagy Vásárhelyre jártak be. Amíg a Pusztán templom nem volt (az 1915-ös évekig), a pap a Fehértó-parti iskolába járt ki a városból keresztelni. A szertartás elvégzéséért a keresztapa szokott stólapénzt és ajándékot adni a papnak; egy üveg bort, kulcsos kalácsot, perecet vagy rétest. Orosházi katolikus szokás szerint a keresztanya a megkeresztelt gyermekkel megkerüli az oltárt, de ennek a mozzanatnak nem tudják magyarázatát adni. A templomból boldog ünnepi hangulatban térnek viszsza a házhoz, ahol a kiskapunál várják őket, mert ott szokták a keresztszülők átadni a megkeresztelt gyermeket az országosan ismert szólásformulával: „pogánykát vittünk, keresztényt hosztunk." A keresztanya ilyenkor a gyermeket a feje fölé szokta emelni, a következő szavakkal: „ijen nagyra nyőjj!" Más szokás szerint a gyermeket bevitték a házba, és a keresztanya a földre tette, mondván: „aki szereti, maj főveszi!" Az apa szokott ilyenkor odaugrani, hogy fölkapja a gyereket. A szertartásnak ezen a pontján adják át a keresztszülők az ajándékot: lányoknak fülbevalót, nemesfém pénzritkaságot, fiúknak pedig rendszerint pénzajándékot, esetleg játékokat. Ha szegény családnak kellett ajándékot vinni, azt vittek korozsmába, amire szükség volt : két pár tyúkot, egy-két libát ; a malac már nagy ajándék volt. Meg kell jegyeznünk, hogy a keresztszülők részéről nem ez volt az egyetlen — kötelező jellegű és elvárt — ajándékozási alkalom, hanem ha a gyerek iskolába ment, az első felszerelést is a keresztszülőktől kapta ; később bérmáláskor kapott pénzt és ruhát, majd az esküvőkor kellett kinyitniuk a bukszát: a leánynak a menyasszonyi ruhát a keresztanya vette meg, a keresztapa pedig valami lábasjószágot adott az ifjú párnak. Míg a keresztelés szertartásán túljutottak, a konyhán nagy volt a sürgés-forgás. Ebédre rendszerint meghívták még a távolabb élő rokonságot is és egy pár jó szomszédot. Barom503