Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - Beck Zoltán: Az élet nagy eseményei - Az élet nagy eseményei - II. Házasság és lakodalom - 1. Készülődés a házaséletre

fit vagy bárányt vágtak. A levest a konyhában, a paprikást az udvaron, bográcsban főzték. Említettük már, hogy a vásárhelyi származásúak nagyobb szabású keresztelőt rendeztek. Az ő hagyományos étrendjüket Kiss Lajos a következőképpen sorolja: „tyúkhúsleves csigatésztával, paprikás hús, szárma (töltött káposzta), sült hús, fánk és lepény." Nem hiányozhat természetesen a bor sem. Érdekes szokást is említ : „Evés előtt, akinek hamarabb eszébe jut, összeszedi a rossz cserépkantát, fazekat stb., és az ajtóhoz vágja, hogy süket ne legyen a gyerek, ki ha fölsivalkodik a nagy csörömpölésre, úgy bizonyára nem az." Ismerték ezt a szokást az orosháziak is, azonban a gyermek kímélése szempontjából — sa cserépedények is lassan kimentek a divatból — fokozatosan elhagyták. Az ebédet beszélgetés, dalolgatás követte, hogy az újszülött élete mindig vígság legyen. Előfordult, hogy a nagy jókedvben — citerazene mellett — még a babát is megtáncoltatták: — „Gyere, az anyád csókujjon meg, maj të is tucc táncóni 18 éves korodba!" Mikor a vendégek elbúcsúztak, pénzt szoktak adni a gyermeknek. Azt mondják, azért, hogy ne legyen fösvény. A vendégség elvonulásával a kisgyerek is, az anyja is megnyugodott, hiszen mindkettejüket megviselték az ünnep izgalmai. Nem is háborgatja őket senki sem, csupán a rokon asszonyok, a komaasszony és néhány jóismerős látogatja meg, hogy a gyerekágyas asszonynak finom ételeket hozzon, amitől hamar erősödik. П. Házasság és lakodalom 1. Készülődés a házaséletre A parasztember választott párja a legközvetlenebb munkatársa volt egy életen át. Nem csoda, ha a párválasztás nagy körültekintést kívánt. Nagyon fontos volt a választott élettárs életrevalósága, dolgossága is. A házaséletre való felkészülés már a gyermekkorban megkezdődött. Arra a régi, hagyományos szokásra gondolunk egyrészt, amely dinasztikus úton igyekezett irányítani a családi vagyon alakulását, és már gyermekkorban kiszemelt fiatalokat nevelt egymás közelében úgy, hogy azok természetesnek vették, hogy egymást „válasszák", ha eljön az ideje. Másrészt a családon belül történő, nemi életre nevelő hagyományokra gondolunk. A nemi megkülönböztetés és elkülönítés a családban már azzal elkezdődött, hogy — ahol csak nem voltak szűkösek a körülmények, külön ágyban aludtak a fiú- és a leánygyermekek. Külön is mosdatták, és később maguk a gyerekek is külön mosakodtak; a lányok leginkább a konyhában, a fiúk sok helyen a kamrában. Olyan eset is előfordult, mint J. J.-éknél, hogy a később született kisfiút a lányok fürösztötték, és jót nevettek, mikor az öccsük „gangosán pisált a vízbe." Az anyjuk kedvesen intette őket: „Ne nevessétek ki a kis kakasomat!" A kisfiú nemiszervét természetesnek találták, hiszen a tanyában vagy a szomszédban kan, bika vagy csődör is volt: „annak úgy köll lenni." 14—15 éves korban a fiúk is, a lányok is megmegnézték a párosodó állatokat. A lányok inkább csak titokban leskelődtek, mert féltek, hogy rájuk pirítanak, ami meg is történt. Az egyik tréfás kedvű szomszéd rájuk kiáltott: „Nem baj, nézzétek csak, titeket is meg lehet mán nyomni, szőrös a mumátok!" A lányokat az édesanya nagyon szigorúan fogta. Kellett is, hogy vigyázzanak rájuk, hiszen a tanyában béres, tanyás, kanász is élt, és „nem lehet tűnni, kibe mi lakik." Az anyának fontos szerepe volt abban is, hogy a lányt fölvilágosítsa a nemi érés idején. Igaz, hogy a szemérmesség miatt ez sokszor elmaradt, de a legtöbb esetben csak megtörtént, hogy az addig ismeretlen jelenségtől megijedve a lány megkérdezte : „Idesszülem, mér 504