Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - S. Nagy Anikó: Betyárhistóriák

BETYÁRHISTÓRIÁK S. NAGY ANIKÓ A Vásárhelyi-puszta hagyományvilágának sajátos részét jelentik a betyártörténetek. Kevés szavú, sok dolgú pusztai emberek őrizték, adták tovább a betyársorba került szegénylegények tetteit, melyek indítékai a közös szegényparaszti sorsban gyökereztek. A Vásárhelyi-pusztán a múlt században folyó nagyarányú pásztorkodás elősegítette a betyárkodó életmód fennmaradását. A pusztai pásztorok nem, vagy csak nagyritkán mentek be a városba. A vizenyős, nádas terület jó hazája volt a betyároknak, itt már megszűnt a pandúrok biztonsága. A betyárvilág a szabadságharc leverése után különösen nagy méreteket öltött. A honvédek egy része a császári hadseregbe sorozás helyett a bujdosást, a betyáréletet választotta. Dobozy Lajos vásárhelyi főszolgabíró 1849. aug. 9-én jelentette a Csongrád megyei császári biztosnak, hogy a szőregi csata után sokan a honvédek közül a „Vásárhelyi rétnek és tanyáknak vették útjukat ..."

1 A pásztorok befogadták őket, a magányos tanyák rejteket adtak nekik. A betyárok nappal békés pásztoroknak látszottak. „Nappaltatók", „lappangtatok" segítségével fedezve voltak a hatóságok előtt.

2 Főleg éjjel tevékenykedtek, általában 4—6 tagú bandákban. Nappal együtt ritkán mutatkoztak. Új tagnak nagyon nehéz volt bejutni a bandába, előbb próbákat kellett kiállniuk. A Vásárhelyi-puszta betyárai tolvajlásaikat leggyakrabban Orosházán és környékén követték el. Volt idő, amikor az orosházi nagygazdák nem merték kiengedni jószágaikat a mezőre. Az ellopott állatokat a betyárok áthajtották a Tiszán (jól ismerték a gázlókat), s „Kunországban" eladták, ahol már várták az orgazdák. Egyik legkiemelkedőbb tettük a Pest—Arad—Nagyszeben között közlekedő gyorskocsi kirablása volt Orosháza közelében 1850-ben.

3 A rablás után a kiküldött lovas katonák elsősorban a környező utakat és a vásárhelyi tanyákat fésülték át. A betyárokat sok szál fűzte a környező tanyákhoz, ahol egy-egy gazda (orgazda) átmenetileg megőrizte a lopott jószágokat. Sok embert tettek gazdaggá a betyárok. A szegényeket nem bántották, a gazdag kereskedőket, nagygazdákat, földesurakat fosztották ki. A magántulajdon görcsös féltése, és a nincstelenek gyűlölete öltött testet a betyárok és a gazdagok ellentétében. A betyár bártan fogott, ha kellett, fegyvert is, neki nem volt vesztenivalója. Annál több féltenivalójuk volt a vagyonosoknak, kik hatósági rendeletekkel, fegyveres erők bevonásával kényszerültek magukat védeni. A hajtóvadászatok a betyárkodás alapvető okait nem szüntették meg, csak működésüket korlátozták egy-egy rövid időre. A szegényemberek rokonszenve kísérte a betyárok tetteit. Különleges, rendkívül erős, 1 Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág, Gyula, 1964. 46. 2 Szabó Ferenc: i. m. 64. 3 Szabó Ferenc: i. m. 84. 489