Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Pusztai mestereknél

többet lehetett keresni. Nagyon izgatta, ha akkor keresték, amikor a földön dolgozott. Fiatal korában nem látástól vakulásig dolgozott, hanem annál is többet. Sokszor éjfélig is a pangli mellett ült. Legszívesebben a pangli mellett étkezne, de a felesége „duruzsul" érte. Ha azonban kuncsaft van a műhelyben, a felesége a reggelit a panglihoz viszi, mert a mester röstelli a kuncsaftot faképnél hagyni, nem szereti őket várakoztatni. Fiatalabb korában — különösen amikor segédje is volt — új munkát is vállalt. Legtöbbször csizmát készített, noha cipésznek tanult. Ugyanis segédkorában olyan helyen dolgozott, ahol csizmát készítettek. A legutóbbi évtizedben csak javítással foglalkozik és csak reggel héttől este hétig dolgozik. Legtöbb kuncsaftja Kardoskút környékén lakik, de Pusztaközpontból is felkeresik. Néha az ott dolgozó cipész mellől is hozzá vitték a munkát. Legközelebbi konkurrenciája a pusztaközponti cipész volt, de nem félt tőle. Ott ugyanis legtöbbször gyenge mesterek voltak és csak addig maradtak ott, „míg a lepény kisüt!" Legtöbbjük hitványul dolgozott. Volt ugyan két jó mester, de az egyik meghalt, a másik meg visszament Orosházára, így aztán Lőrincz mesternek nem kellett a konkurrenciától félni, pedig munkájáért a tisztességes árt megkérte, de a rendes árért rendes munkát is adott. A pusztaközpontiak is megkérték a rendes árat, de hanyagul dolgoztak. Munkáján keresztül sok olyan munkáltatója van, akinek az apja is hozzá járt. Ilyen a Gombkötő család. Ezelőtt minden évben 6 pár lábbelit készített a családnak. A Fekete család is évtizedeken át ott dolgoztatott. De ott dolgoztatott a Horváth család Aranyadhalom környékéről a és Fehér család is Kardoskútról. Nem kívánták, hogy nekik olcsóbban dolgozzon, csak becsületes munkát kértek tőle. Amikor a pusztai élet virágkorát élte, sokszor sokan tanyáztak a műhelyben. Rossz időben nem tudtak dolgozni, elmentek a körbe. De ha Komlós felől igyekeztek a körbe, sokszor mondták: „Látogassuk mög a Lőrincz komát!" Egy darabig ottragadtak. A fal mellett egy öreg kanapé volt, s azon négyen-öten ültek. A pangli előtt egy karszék állt, az nagyon kapós volt. A műhelyben kemence is volt. Téli időszakban sokan a beszélgettek a műhelyben. Sokszor nem a mesterrel, hanem egymással beszéltek. A téma olykor a mestert nem érdekelte, de a vendégei kedvéért mindent meghallgatott. Fő témájuk a jószág, a hízódisznó volt, de az időjárásról is rengeteg szó esett. Politikáról csak a választások előtt és utána beszélgettek. Véleményük szerint: „A politika úri huncutság, nem parasztnak való!" Nagyrészt ellenzékiek voltak, de nem politizáltak. A néhány kardoskúti iparos a szociáldemokratákhoz húzott, de nem volt táboruk. Ha nem volt nagy dologidő, akkor a kész munka átvétele után is ott maradtak egy kis beszélgetésre. Télen melegedni olyan is bejött, aki nem dolgoztatott a mesternél. Lőrincz János ezt nem éreztette vele, mert tudta, hogy előbb-utóbb ez is javíttató lesz. Különben is volt dolga, sohasem fogta a munkáltatókat. A műhely előtt megállt kocsihoz sohasem ment ki, nem fogta a vevőket. Csak akkor ment ki, ha szóltak, hogy félősek a lovak. A mester különböző társadalmi funkciókat is betöltött : az Olvasókör vezetőségi tagja, az Ifjúsági Egyesület pénztárosa, a Hangya Szövetkezet igazgatósági tagja stb. volt. Legtöbbször pénzért dolgozott, de gabonában is fizettek, erre azonban úgy egyeztek meg. Régebben sohasem csapták be, újabban néhányan. Különösen a törzskuncsaftok hívták a mestert lakodalomra, disznótorra, annál is inkább, mert jól tudott dalolni. Sokan még akkor is meghívták, ha nem ő készítette el a lakodalmas cipőt. Legtöbbször lakodalomban vett részt. Névnapokon is sokszor volt, disznótorban már kevesebbszer. Fiatalabb korában, ha lakodalomba meghívták, elment, pedig kiadással járt, mert mindig vitt ajándékot. Sokat szerepelt a műkedvelők között, sőt amikor Vörös Borcsa Mihály tanító bement Orosházára, néhány éven keresztül ő tanította be a szereplőket. A pusztai emberek megbecsülték a mestereket. Egyenrangúnak tartották magukkal, de a cipészt és a borbélyt egyesek lenézték. Azonban a lányukat nem szívesen adták még kovácshoz, bognárhoz sem. Ha a kocsmában találkoztak a mesterekkel, megkínálták őket, 380