Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

A tudomány a Pusztáról - Szabó István: A Puszta talaja - II. A Maros hordalék kúpja - III. A Vásárhelyi-puszta talajtípusai

a fagy, gazdagabb termést hoznak, mint az akár csak egy héttel később vetettek. A táblákban található szikes foltok tavasszal mindig nedvesebbek környezetüknél. Ha kiszáradnak, „szikrázik rajtuk a vas". Nincsenek olyan nagyok, hogy érdemes lenne kerülgetni őket, csak kiemelik szélükön az ekét vagy a vetőgépet. A Ficsér, Pusztaszéli út, Fehértó felé eső rosszabb földek nehezen művelhetők, s csak ugarolással lehet jól gazdálkodni rajtuk. A Sóstó környékén két ló könnyen vinné azt az ekét, amivel itt négy is nehezen bírna. Alaktalan, szurkos hasábokban fordul ki a föld az eke alól. Termőrétegük alig fél méter mély „...alatta sárgofőd, kavics, kik szinû. mëg a csuda tuggya mi." Hamar átázik, a „hátára veszi a főd a vizet". Sokszor a tavaszi talajmunkák közben kiszárad. Úgy járnak, hogy „ma még vizes, hónap jó lenne szántoni, de nem érek rá, hónapután mëgëszi a fene az egészet, mer má szároz". Azt is megfigyelték, hogy a zab ezeken a területeken sokkal fogékonyabb a rozsdára. A Fecskéspart felé esőkhöz hasonlóan ezek is heves fődek, vagyis tavasszal hamar felmelegednek. Ez gyors fejlődésnek indítja a kukoricát, de aszályos években, a Péter-Pál után beköszöntő szárazság fejlődésében visszaveti vagy elpusztítja a kevésbé szárazságtűrő fajtákat. Ennek ellenére a Fehértó környékén szívesebben vetnek kukoricát, mint őszi kalászosokat, melyek a tavaszi „víznyomás" miatt kipusztulnak. A kardoskúti Fehértó feltehetően padkásodás útján keletkezett, szárazabb években teljesen kiszáradó vízállás. A száraz tófenéken ujjnyi vastagon áll a sziksó. A vakító fehérséget a bajuszpázsit csenevész tövei, a sóballa nyár végére csodálatos vörösre színeződő bokrai és a vízfeltörések szürkésfekete tocsogói, a csatakosok (Bolboschoenetum maritimi) tarkítják. A meder az állandó partomlások miatt fokozatosan terebélyesedik. A délnyugati rész parttalan. Itt a* tó egy időszakosan vízállásos szikes legelőben folytatódik. A padkásodás kialakulásánál a talajt hasogató mély repedések és a lehulló, elszivárgó csapadék szerkezetromboló és szervesanyag-lemosó szerepe a fontos. Más szerzők a padkásodás folyamatát a fakadóvizek megjelenésével hozzák kapcsolatba. Az Alföld, főleg a Tiszántúl hajdani képét gazdag vízhálózat jellemezte: lapos, széles folyóvölgyek, óriási mocsaras, lápos területek. A Tisza és mellékfolyóinak szabályozása és a vízrendezések teljesen megváltoztatták. A mocsár- és lápréteg, nádasok átalakulásából zsombékos. tőzeges talajok, majd kotu keletkezett. TREITZ ebben a folyamatban, pontosabban a savanyúfüves növénytársulások korhadása után visszamaradó ásványi anyagokban látta az alföldi talajok elszikesedésének okát. Ë társulások növényeinek hamujában ugyanis nagyobb a Na- és K-ionok mennyisége, mely a növények lebomlása során a talajban főleg a Na-sók felhalmozódását, a szikesedés elemi okát jelenti. Ez a jelenség nem csupán hazánk nagy lápterületeinek egyes részeiről ismert, de KISS szerint a kardoskúti Fehértó délnyugati partmellékén is felismerhető. A fentebb ismertetett elmélet nem minden esetben helytálló, de mellette szól a fakadóvizek, forráskák gyakori előfordulása. Az Alföld szikeseiről többfelé, így a Vásárhelyipuszta több pontjáról is ismertek. Az egykori mocsarak pangóvízzel borított területein az anaerob körülmények között lejátszódó szervesanyagbomlás során keletkező gázok megrekednek egy nagyobb tömegű folyóvízi iszaplerakódás alatt, fokozatosan felemelik az iszapréteget, vagy utat találva, felnyomják a talajvizet. A feltörő víz gáztartalma miatt bűzös, olykor légbuborékos. Szervesanyagtartalmára utal algásodása, vagy a felszín alatti kriptovegetáció. Az elhaló élőlények lebomló szervesanyagai a vízfeltöréses foltokat olajzöldre, kiszáradás közben barnásán színezik, közepüket síkossá, nyálkássá teszik. A szikes területen történő mocsárfeltörés, iszapfeltörés, melyre a Fehértó környékén idősebb gazdák emlékeznek, igazolja a lápok és szikesek rokon kapcsolatát. A vízfeltörés rejtett formái a kiemelkedő, nedves foltok, melyeken szárazság esetén a só „kivirágzik". A nyílt vízfeltörést a száraz környezetből kiemelkedő nedves felületek, közepük táján leg24