Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Öltözködés - II. Női viselet - 1. A kislányok viselete

egyes családoknál a fekete suba csak a gazdát illette meg, az ilyen helyen az asszonynak fehér subája volt. A módosabbak bodorsubát viseltek, melyet 6—7 darab hullámos, tekergős birkából készítették. Legtöbb parasztnak sima subája volt. A 3—4 hónapos bárányokat nem vették az elanyjuktól : „Na ezekből suba lësz!" — és levágták. A kocsin téli időben nagy subát viseltek. A századfordulón kevés kis subát még lehetett látni, mely térdig érő volt és gazdagon hímzett. Nagy részét fekete báránybőrből készítették, bőrét sárgára festették. A kis subát kocsin is és szomszédolni is használták. A subának nem ártott az eső, de csak akkor, ha szőrével kifele viselték. Plenter Béla közlése alapján tudjuk, ha elázott a suba, a földre terítették ázott felével lefele, s a föld kiszívta belőle a nedvességet, s a földön megszikkadt. Egy kicsit nyirkos volt még, amikor felvették, de a szögön megszáradt és a bőre puha maradt. Ha eső után a szögön száradt, „tökhajú" lett, repedt és azután kezelhették puhítóval, nem ért semmit. Egyesek az ázott subát a ló hátára vetették, de a ló teste gőzt vetett, a gőz pedig halála a subának. A szűrt télen is hordták, a subát kímélték vele. A szűrnek nem ártott az eső, nem adta keresztül a vizet. Este, hűvös reggel a tanya körül is használták, de legtöbbször a kocsin viselték suba helyett. Azonban kemény hidegben a subát vették elő. Botot mindig vittek magukkal: ha a városba mentek, görbe botot vittek, a Pusztán egyenes meggy- vagy somfabotot használtak. Ha a szomszédba mentek, akkor is a kezükbe vették. Egyesek a bot végébe szeget ütöttek, a nagy és hamis kutyák ellen használták. Azt tartották, hogy még menni is könnyebb bottal, mint anélkül. Előfordult, hogy a botot otthon hagyták, vagy a vonaton, vagy a városban felejtették. A férfiak viseletén meg lehetett látni, ki a vásárhelyi, ki az orosházi, ki a paraszt és ki a juhász. II. Női viselet 1. A kislányok viselete A pólyából kikerült kislány egyenes derekú, nyakán pertlivel összehúzott ruhácskát kapott. Bokáig ért, hogy ne fázzon a lába szára. Hosszúujjas volt. Kapcsot, gombot nem varrtak rá. A pertli magából (a ruha anyagából) volt és masnira kötötték. „A hosszúruhás kislány olyan »tojhos« volt." A kislányok ruháját rokojának hívták. „Be ne piszkod a rokojádat, mer kikapsz!" — mondták a kislánynak. A rokolya nagyon finom anyagból készült bő, a cipőhegyig érő ünnepi női viselet volt. A kislány ruhácskája legtöbbször piros színű volt, apró fehér virágokkal, s így, ha a tanyától távolabb ment, hamarabb „möglelték." (Az orosházi ember mëgtanujja, megtalájja amit keres, a vásárhelyi mögleli.) A gúnárok haragudtak a piros színre, s az 5—6 éves gúnár könnyen „lefogta" (útját állta) a kislányt és belecsípett a hajába. Fejes Márton szomszédságában lakó Kersmayerék nyivászta kislányát (sovány volt az istenadta, s még az anyja is így mondta : të kis nyivászta) is „lefogta" és sírva ment be: „Jaj néköm, mőgtojózott a guncsi!" A gúnár az egészen kicsi, gyámoltalan gyerekre haragudott, úgyszintén a kanpulyka és a 2—3 éves kakas is. Végső soron azonban nem annyira a ruha színe számított, legfeljebb a piros színt hamarabb észrevették. Az iskolás gyerekek, sőt Pap Lukács János nagyobbacska fiai is féltek a gúnártól, mert beléjük csimpajzkodott. A gúnár a szárnyával nagyot üt, amely fájdalmasabb még a csípésnél is. A kislányok ruha alatt inget viseltek, amelyet sárga vászonból varrtak. Ez volt a legolcsóbb és könnyen lehetett mosni. A hosszú ing egybeszabott volt. Oldalt szabták, hogy az alja egy kissé bővüljön. A nyakat elől-hátul kerekre szabták. Ujjatlan volt. Általában az 354