Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Öltözködés - I. Férfiviselet - 4. Az idősebb emberek viselete

amilyen széles volt a vászon). Az ilyen gatyát hatszélës gatyának mondták. A vászonból készített gatyát könnyebb volt rojtolni. Később gyolcsból készítették a bőgatyát, azt már nenehezebb volt kirojtozni. A hatszél gatyát talpig beráncolták. A négy szélből készített gatyát nem lehetett talpig ráncolni, hanem csak fölül ráncolták. Mosás után beszáradáskor mángolták, majd lespriccelték vízzel, s a nagyasztalon az asszony ujjával beráncolta, s ráncolás közben szedte össze. Egy lepedővel letakarta, s a kemencéből kivett forró kenyeret rátette, s ott hagyta kihűlni. A forró kenyértől a nedves gatya gőzt vetett, s azután megállt a ránc, egész héten nem nyúlt ki. Amikor a kenyér kihűlt, a gatyát madzaggal összekötötték és a sublótfiókba tették. A gatya készítésével kapcsolatban gyűjtésünk során egy érdekes mondás gyökerére bukkantunk. A komámasszony megkérte Zsuzsi nénit, aki jó gatyát tudott szabni, hogy az ő urának is szabjon egyet. Amint szabta a komaasszony, folyton biztatta: „Csak ülepet komámasszony! Csak ülepet komámasszony!" Lett is akkora ülep, hogy a szerencsétlen embernek majdnem a térdét verte. Sokáig emlegették. A bőgatyán nem volt slicc. Vizeléskor felkapták az egyik szárát, székeléskor pedig hátul felgyűrték korcig és lekuporogtak. Csatakos időben felhúzták a gatyaszarat és csomót kötöttek rá. Ha nagyon meleg volt, akkor megfogták a gatya szárát, s felhúzták a korcába. Rojtos gatyában nem lehetett a tarlón mászkálni, mert felszedte a bojtorjánt. Mikor hideg volt, a bőgatyára csizmanadrágot húztak. Felcsavarták a szárát és ráhúzták a nadrágot. Sárközi Ferenc emlékszik arra, hogy gyerekkorában az öreg Halustyik télen-nyáron bőgatyában járt, de nagy hidegben a gatya alá nadrágot húzott. A bőgatya elé az orosháziak mindig kötőt kötöttek. A bőgatya az 1905-ös években maradt el, s mire az első világháború megkezdődött, végképp kiment a divatból. Az idősebbek közül azonban még a világháború alatt is hordtak bőgatyát. Csizmadia Imre 1917-ben Görbeszikpartról még bőgatyában, felmajerkötőbe és papucsban ment be a közeli Orosházára. A katonaságnál megszokták a szűk gatyát, a komiszgatyát, s háború után is abban jártak, de csizmát húztak rá, s köt ínyt kötöttek elébük. A bőgatya néhány év alatt teljesen kiszorult a használatból, s csak néhány öreg gazda ünnepkor vette fel a hófehér bőgatyáját. Közismert, hogy a bőgatyás parasztokat egyesek lenézték, a nadrágban járókat többre tartották. Ez a szemlélet akkor is uralkodott, amikor a viselet változáson ment keresztül, s fonák helyzetet teremtett, amikor az egyik paraszt bőgatyát hordott, s a másik már nadrágban járt. Erre világít Fekete Sándor közlése. Csepregi Ferenc bőgatyában, János bátyja pedig nadrágban ment Komlósra cselédet fogadni. A családnál így kínálták őket: „Tessék János, egyék kend Ferenc!" A nadrágban járót „tessék", és a gatyában járót „egyék kend" szó illette. Miután a Pusztán lakó kétféle lakosság megkülönböztetésének egyik csalhatatlan jele a férfikötő, azért részletesebben foglalkozunk vele. Az első világháború végéig az orosházi asszony mejjes, a férfi pedig félkötőt hordott, melyet felmájerföstőből készítettek. Kötőben jártak hétköznap, vasárnap: az asszonyok kék alapon apró fehér virágmintás és a férfiak kék alapon apró sárga virágmintás kötőben. Az első világháború után — amikor a bőgatya rohamosan kiment a divatból — a férfiak mejjes kötőt kezdtek hordani. Amikor a fiúgyerek 5—6 éves korában kis bőgatyát kapott, akkor kötőt is kapott elejbe. Amikor nadrágot húzott, akkor is sokszor elébe kötötték a félkötőt. A legény is, az idősebb ember is bőgatyát hordott félkötővel az első világháború végéig. Az első világháború után elmaradt a felmajerfestő, s divatba jött az egyszínű mejjes kötő, a bőgatya helyett pedig a szűkgatya. Ez elé is kötőt kötöttek. Ha olyan volt az idő, nadrágot húztak rá, de a kötő maradt el. Ha a tanyáról „begyüttek" a városba lakni, a városban is használták. A kútra, boltba abban mentek. „Hát már a piacra nem, az már más!" — mondták. Ha bementek a 352