Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A tanya és élete - II. A tanya helyiségei és berendezésük - 1. A szoba

orosházi lakos elbeszélése nyomán vázlatrajzot készített a századforduló körüli szobáról s abból is látszik, hogy az orosháziak tüszejnek is hívták a kemence körül futó padkát. Végül Fekete Sándor — egyik legkitűnőbb adatközlőnk — is megerősítette, hogy régebben az orosháziak a padkát tűzhelynek is mondták. A fentiek alapján bizonyosnak látszik, hogy a múlt század vége fele Orosházán a kemence körül futó, sárból készült ülőkét padkának és tűzhelynek is hívták. A padka ajtó felőli vége egy kis szakaszon magasabban folytatódik és egy kis kocka alakú emelvényben végződik. Mindez hasonlít a tűzhelyhez. Régen a szobában a kemence mellett tűzhely is volt, amelynek füstje egy falba vájt csatornán keresztül a kemence-kéménybe távozott. Orosházán az Alvégi-temető sírásóháza mindkét szobájában a kemence mellett, a padka végében egy-egy tűzhely van.

6 Kézenfekvő, hogy a tüzelőberendezéstől kaphatta a padka a tűzhely nevet. Később, amikor a tűzhely eltűnt a szobából, feledésbe került az ülőalkalmatosság tűzhely elnevezése is. Ma már csak a padka név él, de néhány ember emlékezete még őrzi a másik nevét is. A padka ritkán fából készült. Két részből állt, háta nem volt, a ráülő a hátát a kemencének vetette és az ülő rész lábait deszkából készítették. Be is festették, padnak hívták. Sok helyen ócska rongypokróccal terítették le. Amikor a kemencét meszelték vagy a szobát mázolták, a padot elvették a kemence mellől, nehogy összekennyék a lábát. Ritkán került olyan kemence is, amelynek nem volt padkája. A kemencét hetenként vagy kéthetenként meszelték. A meszelő fejét télen a hóban kimosták és a kemence torkán szárították. Ide dobták fel a vizes törülközőket is. Itt volt a helye a fakatujába a kingyertyás gyufának. Disznóölés előtt felkerült rá a bors, köménymag, hogy jól megszáradjon és puhára törjön. A kemence tetejére télen feltették a tejesköcsögöt hogy hamarabb megaludjon a tej. Kenyér- és kalácssütéskor a lisztet is ott melegítették. A kisült görhönyt, málét letakarták és a kemence tetejére tették, hogy ki ne hűljön addig, míg az emberek hazaérkeznek. Amikor télen, teregetés után a ruha megfagyott, a kemence tetejére terítették száradni, de az este kimosott ruhát is oda teregették. Régen mosás után a kemencére is terítették a ruhát száradni, de akkor a kemencét sűrűbben meszelték. Ádászéknál a Ficsér-dűlőben még most is a kemence tetejére teregetik a kimosott ruhát. Másutt a száradó ruhákat a kemence köiüli szárítólécekre helyezték. Ezek függőleges tartókra voltak erősítve, amelyek a fíókgerendákról csüngtek alá. A kemence és a szoba falai közötti sarkot kuckónak hívták. A kuckó feneke olyan magas volt, mint a padka. Sok tanyába a fejjajját kipockúták, egy rossz kabáttal kitoldták. Pokróccal takaróztak. Télen szerettek ott aludni a gyerekek. A kuckó télen nappal is gyerekeké volt. Mezítláb hancúroztak ott. A kuckóban tartották a süvegcukrot, a küsót és legbelül a tábla szappant. A kétszárnyú szimpla kis ablakon színes (piros, kék) firhang (függöny) függött, amely az üveget teljesen eltakarta. Az ablak felett, a függönytartóról csüngött a csipkefüggöny, amely majd a földet érte. Két darabból állt s az ablak mellett egy-egy fagurigát erősítettek a falra és a függönyt oda húzták el. A függönytartó két végén egy-egy esztergált tornyocska állt. Régen a legtöbb ablakon zöld zsalugáter volt, amelyet este becsuktak. A századforduló után az új tanyákra már dupla ablakot tettek. A régebbi tanyákon a szimpla ablakot csak fokozatosan cserélték ki. Ha több tanyája volt a gazdának, akkor először a nagytanyára (ahol lakott) került dupla ablak. A kicserélt ablak valamelyik melléképületre került, az ott lévő fél ablak helyett, azt pedig az istállón lévő szellőztető-lyukra tették. Általában, ha használható volt a kicserélt ablak, akkor azt feltétlenül felhasználták valahol. 6 Nagy Márta: Az orosházi Alvégi temető szabadkéményes sírásóháza. A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve. Szerk.: Nagy Gyula. Orosháza, 1959. 3,4 kép. 238