Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Koczka Pál–Nagy Gyula: A család munkája - II. Munkamegosztás a többtagú családban - 2. A munka aratáskor

Nagyon megkönnyebbültek, amikor idejében rendbe tették a kukoricát. Még a piacozást is elhanyagolták, sokszor még vasárnap is kapáltak. Ilyenkor „nem volt még kör se!". A két kapálás között volt egy kevés idő, amikor nem kellett ennyire hajtani a munkát. Ha először jól megkapálták a kukoricát, akkor a második kapálás könnyebb volt. Akkor is úgy osztotta be a gazda a munkát, mint az első kapáláskor. Azzal is igyekeztek mert közeledett a lagnagyobb munka: az aratás. 2. A munka aratáskor Az aratásban a munka megszervezése nagyjából megegyezett a kapáláséval, de mivel az aratás volt a legszorgosabb munkája a parasztoknak — a szemvesztességtől, vihartól, jégesőtől stb. mindig nagyon féltek —, ezért megfeszített erővel végezték. Az ébresztő is korábban volt. Ha kézikaszával arattak, és csak a család aratott, akkor hajnali 2 órakor az egész család kiment kötelet készíteni, mert azt csak harmattal lehetett. Minden épkézláb ember kötelet csinált, mert egy kaszás egy nap alatt 20 keresztnyi gaszt is levágott és ahhoz sok kötél kellett, Kevés helyen volt divat a rendből való kötélcsinálás, ugyanis délfelé már sokszor törött a szalma és kipörgött a gabona szeme. A Belső-pusztán a kötöttebb földön csak akkor lehetett a kötélnekvalót fölnyűni, ha megázott a föld. Ha száraz volt a föld, akkor elszakadt, eltört. Ilyenkor rendre vágták a gabonát, egy fél marokkal vettek belőle s abból készítették a kötelet. A vásárhelyiek nem is szerettek nyűni, mert csépléskor jobban porolt és poros lett a gabona. Mire a harmat elesett, akkorára már meg is reggeliztek, és hozzáfogtak az aratáshoz. Közben rendbe tették a jószágot, s ez idő alatt megkalapálták a kaszát. Rendszerint a gazda vágta a gazt, de ha a kanász kisbéressé serdült, akkor az is kaszált, ezért két marokverőről kellett gondoskodni. Ha a családban 12—14 éves erősebb fiú vagy leány volt, azokat is befogták markot verni. Az asszony csak a kötélkészítésben vett részt, ha azonban nem volt segítségük, akkor az is verte a markot. Igyekeztek segítséget szerezni, mert az asszonynak sok munkát jelentett markot is verni. Ha az aratógéphez nem volt elég lovuk, emberük, akkor egy kisebb földű szomszéddal összefogtak. A géphez legalább 4 ló és 3 ember kellett. A géphez 10—12 éves gyerekeket is befogtak kévét hordani, mert a gépeskéve könnyű. Délig megállás nélkül folyt az aratás, akár lóval, akár kézikaszával arattak, és csak akkor mentek be, amikor jeleztek, Sokszor elkésett az ebéd, mert a jószággal sok baj volt. Ebéd után csak addig maradtak bent, míg a kaszát megkalapálták : a többiek ez idő alatt segítettek a jószág etetésében. A lovak ilyenkor több ábrakor kaptak, hogy minél hamarabb jóllakjanak, ti. az abrakot sokkal hamarabb megette a ló, mint a szénát, ez pedig a lóval való aratáskor nagy előnyt jelentett. (A ló 5 liter kukoricát egy fél óra alatt evett meg, míg 5 kg széna rágásához egy óra is kellett.) Kalapálás után újra nekifogtak az aratáshoz. Naplementtel az aratást abbahagyták, a marokverők a nagygereblyével felgereblyélték a levágott területet, a kaszások pedig villával összeszedték a kaparékot, kévébe kötötték és a keresztsorba hordták, csak azután mehettek be. Mosakodtak, vacsoráltak és lefeküdtek, de ekkorára a 10 órának nem sok híja volt. Ha aratógéppel összefogva arattak, akkor könnyebb volt a munkájuk, de nem végeztek hamarább (rövidebb idő alatt), mert a segítséget visszaadták. Aratás ideje alatt nem mostak, nem takarítottak, igaz, hogy ez a megfeszített munka egy kisebb gazdaságban általában csak egy hétig tartott. Ilyenkor sem piacra, sem templomba nem mentek, mert ha az idő engedte, még vasárnap is arattak. Ha csak egy kaszára számolhattak, s több volt a vágnivaló, akkor egypár holdat kiadtak. Legtöbbször 80—100 kg alapbérrel vágatták le. Résziből csak kevesen adták ki, tíz-tizenketted részét kapta az arató. 181