Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Koczka Pál–Nagy Gyula: A család munkája - II. Munkamegosztás a többtagú családban - 1. A munka akpáláskor

Naplementekor hagyták abba az ekekapázást, kifogás után ismét a jószágot tették rendbe, majd még alaposabban mosakodtak, mint délben, s úgy ültek a vacsorához. Majd megitattak, megalmoztak a jószágnak, telerakták a rácsot szénával és úgy fekhettek le. A 14—16 évesnél fiatalabb fiút csak lóvezetésre használták. Ritka esetben az asszonyt is befogták lóvezetonek, ekézni azonban sohasem, kivételt képeztek a világháborúk. Ha a gazda a kanászát vagy a nagyobbacska saját fiát nem fogta be lóvezetonek, akkor a benti jószágot azoknak kellett egész nap ellátni, de ha volt nagyobbacska lányuk, akkor az látta el. A gazdaasszony munkája kapáláskor semmivel sem volt kevesebb, mint a gazdáé, de annál sokkal többféle. Az asszony először bent végezte el a munkáját: megágyalt, nagyjából kitakarította a szobát, konyhát. Azután megfejte a teheneket, elkészítette a tejet (akár altatta, akár a városba vitte), s megetette a kotlókat. A baromfiak takarmányát is elkészítette: megdarálta a kukoricát, összekeverte tejjel, túróval, főtt tojással és azzal etette meg a csirkéket. Ha pulykája is volt, akkor zöld vöröshagymaszárt vágott össze zöld lucernával, azt pedig túróval, darával keverte össze, a pulykák azt nagyon szerették. A kacsának répalevelet vágott, s koipával keverte. Kacsának, libának csorbókalevelet (nyári kikirics levelet) is vagdalt, mert azt nagyon kedvelték. Közben megetette a disznókat, a tehénnek, a borjúnak pedig enni adott. Elkészítette a gyerekeket az iskolába és elküldte őket. Ha volt libapásztor, kihajtotta a libákat a legelőre, ilyenkor kapáláskor még a disznókat is az őrizte, a kanász helyett. Amikor a pásztorlány behajtott, segített a konyhán vagy a ház körüli munkában az asszonynak. Kapáláskor a mosást is elhanyagolták, mert a tanya körüli munkák : a jószág etetése (amit máskor a férfiak végeztek) nem engedte meg a mosást. A kenyérsütést nem lehetett elhagyni, ilyenkor még korábban kelt fel, mert mire reggelizni kellett, a kenyér már kisült. Ha a családban volt 8—10 éves gyerek (akár fiú, akár lány), akkor azokat is befogták a fenti munkák végzésére. Játszani csak a kihajtott jószág mellett vagy az iskolában lehetett. Tíz óra felé a gazdaasszony hozzáfogott az ebédfőzéshez. Bármennyire is furcsán hangzik, az asszony még kapáláskor sem az ebédfőzést, hanem a jószág ellátását tartotta a legfontosabb munkájának. Fölkészítette az ebédet, de minduntalan otthagyta a jószág kedvéért, mert a jószág volt az első. Az ebéd mindig elkészült, az ekézők csak akkor mentek be, amikor a gazdaasszony a jelet megadta. Mosogatás után újra a jószágot kellett gyegyërgetni (gondozni), tekintettel arra, hogy sok aprójószág volt és kapáláskor még mindegyik kicsi volt, gondozásra szorult. Érdemes volt velük vesződni, mert az volt az asszony legnagyobb pénzforrása. Különösen kitűnt ez a gazdasági válság (1928—1933) idején, a „bolettás világba", amikor a szerencsés és szorgalmas asszony az eladósodott tanyásbírtokot is meg tudta menteni a dobtól (az árveréstől). Hiteles adatok, könyv-kimutatások szerint a gazdaasszony a baromfitartásból megduplázhatta jövedelmét. Igaz, hogy ezért éjt nappallá tett. Délután ugyanaz a munka várta az aszszonyt, mint délelőtt. Sokszor azt sem tudta, hova szaladjon. Megetetett, megitatott megfejt, s mire az emberek bejöttek, a vacsora az asztalon volt. Igaz, hogy az csak kenyérből, szalonnából, hagymából és tejből állt. Ilyenkor vacsora után legalább megkérdezte a gyerekeket, hogy megtanulták-e a leckét. Amikor a lovakat megitatták, csak azután fekhettek le. 8—9 órára minden rendben volt és lefekhettek. Mindenki egyszerre feküdt le. Amikor a lóval főhuzatták a kukoricát, kézikapával megigazították és kiritkították a sorokat, mert minden sornál egy tenyérnyi kapálatlan csík maradt. Ez is sürgős volt, mert ha sokáig halogatták, nagyon kigazosodott, a kukorica (fölnyurgult és megvékonyodott), s ez már a termés rovására ment. Ennek az elvégzésére még az asszonyt is beállították az orosháziak kapálni. A vásárhelyiek ritkábban fogták be az asszonyt, de az orosháziak kukoricája tisztább is volt. A vásárhelyieknél sokszor repcés volt a kukorica, igaz, hogy az orosháziaknak mindig kisebb volt a megkapálandó területük, s jobb volt a földjük. Ilyenkor minden benti munkát „elnaggyáztak", hogy minél hamarabb vége legyen a kapálásnak. 180