A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Koppány János: Tótkomlósi gyermekjátékok sárral, földdel

de mert egy lyukba csak egy botnak volt helye, ütés végeztével, amikor vissza akarta tenni a botját a lyukba, nem tehette, mert szomszédja közben elfoglalta. Ebből a lyukfoglalásból nagy kavarodás lett, mivel láncszerűen foglalták el egymás helyét a játékosok. A kavarodásba bekapcsolódott a kanász is. Ha sikerült neki szabad lyukat szereznie, akkor már nem ő volt a kanász, hanem az, akinek a végén nem jutott lyuk. Ha beterelte mégis valahogy nagy nehezen a fagolyót, vagyis a disznót az akolba, akkor elölről kezdődött a játék, és újra rúgták a vonalról a botokat. E játékban, amikor botjaikkal egy-egy ütés nyomán kapkodva rohannak lyuktóllyukig, annak a vidékünkön ismert szlovák közmondásnak az eredetét ismerhetjük fel, amelyet akkor mondanak, ha valaki ide-oda jár bizonytalanul. Chodí z dude do dude (jár lyukról lyukra). A földdel kapcsolatos az a játék is, melyet országszerte játszanak a gyerekek, s amelyet vidékünkön bigének neveznek. A bige kivetésénél van szükség arra a kis gödröcskére, amely fölé teszik a bigét. Ezt a gyerekek a kivető fával szokták kikaparni, s olyan mélységűre, hogy a kivető fa vége alámehessen a bigének. Lehetne ezt a gödröt pótolni valamilyen más megoldással, de a gyerekek megszokták, és szeretik a földbe süllyesztett gödröcskét. A bige kivetése után a gödörnek, s ezzel a földnek nincsen semmi szerepe a játék további menetében. Nagyobb iskolás gyerekek, de iskolát kijárt serdülők is szívesen pénzeztek (na gráz) tavaszi időben, szélesebb utcákon és tereken. A játék egyik eszköze a forgalomvan levő váltópénz volt. Két-három méter hosszú vonalat (gráz) karcoltak vagy véstek a sima felületű földre. A vonal két végét a dobás irányába 20—30 cm hosszan derékszögben meghajlították. E vonallal párhuzamosan 4—5 méterre egy másik vonalat karcoltak. Innen kellett az érméket dobni. Többen, öten-hatan is játszhatták. Minden játékos dobott, egymás után, a behajlított vonal felé, lehetőleg úgy, hogy a vonalhoz az ő érméje legyen a legközelebb. A legközelebbi érme tulajdonosa, miután mindenki dobott, összeszedte az érméket, markában összerázta, és a magasba dobta. A földobott érméknek pörögniök kellett. A földre hullott érmék közül azokat, amelyeken az írás (filier) volt felül, összeszedte. A földön maradtakat a következő játékos szedte össze, és ugyanúgy földobta, mint az első. Ő is összeszedte az írásosokat. Ez volt a nyereség. Ezt addig folytatták, míg minden érmének nem akadt gazdája. Amikor már csak két-három darab maradt, akkor nyitott tenyerükre tették az érméket, és onnan dobták fel a magasba úgy, hogy pörögjenek. Ezt a pénzezési formát azért körülményes aszfalton játszani, mert az eldobott érmék szeszélyesen pattannak és gurulnak a kemény talaj miatt. A földről felszedett por, a gyúrt sár, a földbe kapart lyuk, a karcolt és vésett vonal eszközi jelentőségű a gyermek életében. Ezek segítségével ügyességét, fantáziáját gazdagította. Az anyaghoz, a földhöz való ilyen kapcsolat csak erősítette a gyermekben azokat a szálakat, amelyekkel kötődik a gyermek, az ifjú és a felnőtt ahhoz a talajhoz, amelyet szülőföldjének és tágabb értelemben hazájának vall. ADATKÖZLŐK Chlebniczky Mihály, 61 éves, Rákóczi u. 41. Prisztávok Mária 13 éves, Malom u. 21. Suta Pál, 45 éves, Gaál M. u. 1. Számuel János, 12. éves, Nagyatádi u. 3. Székely Zsuzsanna 12 éves, Malom u. 26. Tóth János, 12 éves, Malinovszky u. 5. Zsilák Pál, 12 éves, József A. u. 26. 9* 131