A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

†Diószegi Vilmos: A tótkomlósiak hitvilága

Mivel a boszorkány a természetfeletti lényekkel cimborál, éppen ezért házában rendkívüli jelenségek mutatkoznak, pl. dörömbölés hallatszik, láng csap fel stb. „Ez még az apámmal történt. De ez tényleg úgy volt, ahogy elmondom Ő is tanyán volt. Mikor az első évben odamentek, a tanya háta mögött olyan dörömbölést hallottak, mintha le akart volna dőlni az egész tanya. Kiment apám a ház háta mögé, de nem látott semmit, a házban azonban csak dörömböltek. Háromszor dörömböltek, három nap egymás után. Eközben a húgom a padon aludt, ott szokott ő aludni akkoriban, és az asztal alatt elkezdett égni valamilyen tűz: piros és kék. És a húgom kezén, ami odaért, örökre fehér foltok maradtak. A harmadik nap reggel kiment a mama a konyhába, oda, ahol a kemencét szokták fűteni, de olyan dörömbölés hallatszott ott, hogy anyám négykézláb mászott el onnan. Abban a pillanatban lépett ki a gazdasszony. Anyám azt mondta neki, hogy akkor sem marad ezen a tanyán, ha az egészet neki adja. A gazdasszony azt mondta, keresztet kell vetni (prezehnat') — hát mit tudom én, hogy hogy kell azt, — felelte anyám. A gazdasszony elment a kémény alá és prezehnált. Tizenöt évig élt még ott az apám, de soha többé nem fordult ilyesmi elő. Azt mondták, hogy az a gazdasszony olyan boszorkányos volt." Természetesen nemcsak a boszorkány házában történnek rendkívüli dolgok. Ő maga is képes nem mindennapi cselekményekre. Általános hiedelem például a komlósiak körében, hogy a boszorkány megnyom. ,,Én szolgáltam egy helyen, Kopáncson. Nem messze van ide, azt mondták, hogy boszorkányok járnak oda. Valamikor nagy istálló volt ott. Volt ott egy ágyam, azon feküdtem, a kanászgyerek meg ott a fejemen túl, ott a jászolban. Egyszer egy nagy szél keletkezett az istállóban, de olyan, hogy több jószág elszakította a kötelet, annyira félt. És egy csúnya ember jött be az istállóba, szalmakalapban. Odajött hozzám és nyomogatni kezdett, de úgy, hogy nem tudtam se szólni, se mozdulni. Meg akartam lökni fejem fölött a kanászgyereket, de nem tudtam megmozdulni. Egyszer csak minden abbamaradt, megint olyan szél jött, és minden elmúlt. Ekkor már feltudtam állni, aztán kimentem az istállóból. Ez háromszor ismétlődött meg egymás után, három nap egymás után. Először szégyelltem megmondani a többieknek, gondoltam kicsúfolnak, hogy álmodtam csak. A negyedik este a mécsest is égni hagytam, tudni akartam, hogy elalszik-e a mécses is, amikor eljön. Nem jött többé. Három évig voltam ezen a tanyán, de soha többé nem jött." A boszorkány természetfeletti erejét mutatja az is, hogy különböző alakokat ölthet magára. A komlósiak képzete szerint lehet négylábú állat (pl. kutya, macska, borjú), lehet szárnyas, (pl. tyúk vagy liba), sőt lehet hüllő is (pl. béka). A négylábúak és a szárnyasok alakjában általában kísérteni szokott, béka képében pedig inkább az istállót látogatja. Gyakran kutya alakban kísérgeti az éjjeli utasokat. „Tizenhat-tizenhét éves suhanc voltam, fonókába jártam. Úgy tizenegy órakor megyek ki a tanyára, de egyedül. Egy keresztútnál hatalmas kutya feküdt középen, ott a Barancsik kocsmánál. Göröngyökkel kezdtem dobálni, el akartam hajtani. Mintegy száz méterre jött egy barátom, Számuel Jankó, megvártam és együtt mentünk tovább. Mindig utánunk jött az a kutya, egészen a keresztig kísért." — „Annak a Fecskánynak az unokája nősült. Járt be a faluba, mert ő is kint lakott a tanyán. És mikor ment haza éjfélkor a menyasszonyától, akkor ő is találkozott egy olyan kutyával, aki egy fél dűlőn keresztül kísérte. Mire kiért a tanyára, olyan hideglelést kapott, hogy két hétig beteg volt". — „Egy illető a temetőtől jött haza esti mulatságból (vecjerka). Ő utána jött egy kutya, de csak ő látta, a többiek nem láttak semmit. Mikor hazaért, hideglelést kapott, úgy megijedt. — Hamar nyissátok ki, kérte, mikor a kapuhoz ért, mert itt van a kutya! — Hol? — azt kérdezték, mert ők nem láttak semmit." Az éjjel járókat borjú képében is meg szokta kísérteni a boszorkány. „Az utca közepén jött egy borjú-alak éjjel. Az ember csak megirtózott tőle. A borjú addig-addig ment, amíg a végén csak eltűnt." — „Volt két komám, fonókából (prjatke) jöttek haza, akkor látták: egy olyan borjú-alak volt. Úgy megijedtek, nem tudtak szóhoz jutni." 69