A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Manga János: Szokások Tótkomlóson

kat a babonás-vallásos hiedelmeket, magyarázatokat, amelyek bizonyos alkalmakhoz, cselekményekhez kapcsolódnak valamilyen még tudott vagy már elfelejtett cél érdekében. Bár a hitvilággal, illetve a hiedelmekkel Diószegi Vilmos külön tanulmányban foglalkozik, azokat — ha az általunk jelzett alkalmakhoz kapcsolódnak — mi sem hagyhattuk figyelmen kívül. A szokás, szűkebb értelemben a népi rítus fogalmi körébe tartoznak azok a gyakran énekkel, bizonyos szövegek elmondásával, mozdulatformákkal stb. kísért, cselekménynek, tárgyak, ételek, növények stb. felhasználásával végzett cselekmények, ugyancsak bizonyos még tudott, vagy már elfelejtett cél érdekében. És még ide soroljuk azokat a játékos cselekményeket is, amelyek az ünnep jellegére utalnak, amelyeknek a lényege már inkább csak a szórakozás és a szórakoztatás, a humor, az utánzó készség. Munkánkban felhasználtuk Horváth Sámuelnek és Gajdács Pálnak szokásleírásait is. Ezt kettős cél is indokolta. Elsősorban az, hogy a három különböző időtájt végzett megfigyelés, illetve adatgyűjtés anyaga bepillantást enged a szokás életébe. Változásának, alakulásának konkrét példáit figyelhetjük meg éppen az erőteljesen kapitalizálódó mezőgazdaság, és a parasztság differenciálódásának időszakában. Másodsorban az is indokolta ezeknek az adatoknak a közlését, hogy ma már mindkét mű alig hozzáférhető. Természetesen így is mind a szokások bemutatása, az ezt illusztráló dallamanyag, a témakörből csak vázlatos képet nyújt. Reméljük, ezzel is hozzájárulunk a hazánkban élő szlovákság népi kultúrájának jobb megismeréséhez. A családi élet és a naptári év ünnepi alkalmain az alkalom célját, jelentőségét, ünnepélyességét, hangulatát többnyire a magatartás kialakult szokásai, a hiedelmek, a rítusok és a játékos cselekmények együttesen fejezték ki. Mi is együtt és egymás mellett mutatjuk be és vizsgáljuk ezeket, úgy, ahogy a népi gyakorlatban, illetve az adatközlők emlékezetében az utóbbi ötven-száz esztendőben éltek. Azt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy — amint az majd adatainkból is többé-kevésbé kitűnik — a szokások, a rítusok, a hiedelmek, a játékos cselekmények sem nem változatlanok, sem nem örökéletűek. Mint maga az emberi társadalom, mint az anyagi javak termelése, mint az ember gondolkodása, háza, ruhája, stb., ezek is változnak. Sőt, természetesen — meg is szűnnek, hogy helyüket valami másnak, haladóbbnak és korszerűbbnek adják át. Számbavételüknek pedig — gyors változásuk, lassú megszűnésük időszakában — abban rejlik legnagyobb jelentősége, hogy egy községen belül is még megpillanthatjuk a régi tradíciók uralmát, a hagyományos formák és tartalmak mozgását. Tótkomlós első telepesei Gajdács szerint a Gömör, Nógrád, Nagy- és Kis-Hont megyékből származó evangélikus vallású szlovákok egyik csoportja, amely 1740 körül került Szentandrásra, majd onnan 1746-ban az előbbi földesúr, báró Rudnyánszky József Komlós nevű pusztájára.

1 Monográfiájának másik helyén azt írja Gajdács, hogy Tótkomlós őslakossága Szentandráson mindössze 3—4 évig tartózkodott s régi hazájuk a Felföld volt. Gömör, Nagyés Kis-Hont, Nógrád, Zólyom megyékből, — későbben Pest megyéből is — szakadtak le az Alföldre.

2 Nem feladatunk, hogy megállapításait és a származási helyre vonatkozó névelemzéseit itt alaposabb vizsgálat tárgyává tegyük. A mi szempontunkból az a lényeges, hogy Tótkomlós telepes lakossága zömmel valóban a fentebb említett megyékből származik. Ehhez azonban azt is hozzá kell tennünk, hogy az egykori lakóhelyről való elköltözés és a komlósi letelepedés között — amint erre más példákból is következtethetünk — egy-egy család esetében két-három évtized is eltelt. A szökött jobbágyokról szóló kimutatások szerint a szlovák lakosság dél felé vándorlása már a XVII. század végén megkezdődött, s igen gyakori volt, hogy az egy-egy községben letelepedett jobbágyok vagy jobbágycsaládok néhány hónap vagy év múlva továbbköltöztek, s nemegyszer jóval távolabbi falvakban vagy megyékben telepedtek le véglegesen. Ez pedig azt jelenti, hogy az ilyen családok már nemcsak az egykori lakóhelyük tradícióit vitték magukkal végleges letelepedési helyükre. A mai Magyarország területére áttelepült szlovákság néprajzi vizsgálata csak az áttele-