Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

III. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA ÉS A TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANI LEXIKONOK FÉNYKORA (az 1840/50-es évek fordulójától az 1910/20-as évek fordulójáig)

addig sem foglalkozott. Legkedvesebb szakterülete a vulkáni kőzetek petrográfiája, és e téren fő műve a vulkáni kőzeteknek a földpáttartalmuk alapján történő rendszerezése volt. (A földpátok Szabó-féle - lángkísérleteken alapuló - eredeti meghatározási módszerét a közetmikroszkópia gyors elterjedése szorította ki.) Egyes országrészeink - főként néhány vulkáni hegységünk - korszerű földtani leírása is nevéhez fűződött. E kőzettani-földtani főirányt tükrözi huzamosabban mellette működött tanársegédeinek névsora (Schafarzik Ferenc, 1876-82; Szontagh Tamás, 1882-86; Szádeczky Gyula, 1885-90). Kitűnő ásványtani tankönyvein kívül számos kisebb mineralógiai cikket is közölt, de a kor hazai vezető ásványtani irányzatát, a kristálytant, irodalmi szinten nem művelte. (E tárgyat egyébként 1885-től Schmidt Sándor adta elő, mint magántanár.) Szabó mellett 1868-tól egy - személyében eleinte sűrűn változó - tanársegéd is dolgozott, majd 1885-től az új helyen már kettő. Közülük az említetteken kívül még hosszabb ideig a tanszék állományában volt Braun Gyula (1890-94) és Erőss Lajos (1886-95), előbbi ásványtani, utóbbi kőzettani témában doktorált, de különösebb tudományos működést egyikük sem fejtett ki. Szabó örökét az MNM Ásvány-Őslénytárának igazgatója, Krenner József vette át (1895-1913), aki a műegyetemi katedrát cserélte fel a tudományegyetemivel. Krenner alatt a tanszék tudományos iránya az ásványtanra, azon belül a kristálymorfológiára szűkült le. Amint Vadász Elemér is rámutatott, „a földtannal közelebbi kapcsolódású kőzettan terén jóformán semmi sem történt".

55 Krenner tanársegédei főként kristálytani és leíró ásványtani cikket közöltek (huzamosabb ideig működött mellette Moesz Gusztáv, 1895-99; Liffa Aurél, 1897-1900; Hulyák Valér, 1899-1904; Kirner Dezső, 1900-04; Toborffy Zoltán, 1904-08; Mauritz Béla 1902-12, megszakítással; Lőw Márton, 1906-10; Hűnek Emil, 1907-10; Jugovics Lajos, 1911-18?).

56 Krenner nyugalomba vonulása után Mauritz Bélát nevezték ki professzornak (1913-50), ő korábban Krenner tanítványa, tanársegéde, majd adjunktusa volt (1912-13). Tanszékvezetői tevékenységéről a következő fejezetben írunk. III.4.1.2. Kolozsvári M. Kir. (1881-tö'l Ferenc József) Tudományegyetem (1872-) Az új egyetemen létesített Ásvány-Földtani Tanszéket (49. ábra) Szabó József tanítványával, a 29 éves Koch Antallal töltötték be, aki addig gimnáziumi tanárként, egyetemi tanársegédként és az MKFI geológusaként is dolgozott. Koch a földtudomány általa oktatott valamennyi ágában kifejtett tudományos tevékenységet, tanársegédeinek változatos szakmai érdeklődése is e sokoldalúságot tükrözte. Közülük az első Selmec neveltje, Knöpfler Gyula volt (1872-76), a továbbiak főként Koch tanítványai közül kerültek ki: Kürthy Sándor (1876-78, földtan, kőzettan), Primics György (1878-84, kőzettan és 54 L. erről pl. Schafarzik ( 1892) cikkét. 55 Vadász (1954: 87-88), Ebből azonban véleményünk szerint nem következik, hogy a tanszék „a tudomány színvonaláról is lemaradt [!]". Krenner működését Vadász fölöttébb negatívan ítélte meg: „az egyetemi intézet fénykora megszűnt. A tanszék tudományos működése az élettől elzárkózóvá lett s magyar jellege is csak magyarországi új ásványok leírásában mutatkozott [!]." 56 A tanársegédek névsorán és publikációs listáján végigtekintve nem tűnik kellően megalapozottnak Vadász (1954: 88) azon véleménye, hogy „Krenner nagy szakmai tudása sem az oktatásban, sem a tudatos szaknevelésben nem érvényesült". Kétségtelen, hogy a felsoroltak nem tudtak tartósan az ásványtan területén működni, de ennek fő oka nem Krenner iskolateremtő képességének hiánya volt, hanem az, hogy tanítványainak középiskolai tanárokként vagy egyéb, nem ásványtani kutatóhelyeken kellett boldogulniuk. (L. erről Koch, 1952: 63-64.)