Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

III. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA ÉS A TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANI LEXIKONOK FÉNYKORA (az 1840/50-es évek fordulójától az 1910/20-as évek fordulójáig)

általános földtan, kevés ásványtan), Benkö Gábor (1884-89, főként ásványtan); Budai József (1890); Lőrenthey Imre (1890-92, őslénytan), Héjas Imre (1892-94, őslénytan), Pálfy Mór (1894-95, kőzettan, ásványtan). 49. ábra. Az ásvány- cs kőzettani előadó a kolozsvári tudományegyetemen a XIX. század végén Az 1895-ben a budapesti tudományegyetem földtani tanszékére távozó Koch utóda 1896-ban Szádeczky (1913-tól Szádeczky-Kardoss) Gyula lett. Az új professzor - a Szabó-iskola neveltjeként - elsősorban kőzettannal és földtannal foglalkozott, ami a tanszéken működő tanítványainak témaválasztásán is érezhető: Szentpétery Zsigmond (tanársegéd 1902-09, majd adjunktus 1909-23, 191 1-től magántanár, 1918-tól címz. nyilv. rendk. tanár; kőzettan, földtan, ásványtan), Balogh Ernő (tsg. 1906-14, ásványtan, kristálytan), Papp Simon (tsg. 1909-11, földtan), Ferenczi István (gyakornok, tsg. 1912-19; kőzettan, földtan), Tulogdi János (gyak. 1912-14; földtan, geográfia), Lengyel Endre (gyak. 1914, tsg. 1918-19; magmás kőzettan); Török Zoltán (gyak. 1914; magmás kőzettan). 1919 májusában a megszállt Erdélyt igazgató román kormányzótanács hűségeskü letételére kötelezte az egyetem professzorait, amit azok a nemzetközi jogra hivatkozva megtagadtak, mire az egyetemet és felszereléseit a román állam lefoglalta. A tanárokat 1919 őszétől egyre nagyobb számban utasították ki, végül nagy részük Budapestre menekült. Szádeczky-Kardoss Gyula Kolozsváron maradt, de a magyar nyelvű egyetemi oktatás megszűntével már csak a tudományban működött.