Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

FÜGGELÉKEK

II. FÜGGELÉK. A MIKROMINERALÓGIAI VIZSGÁLATI MÓDSZER HAZAI ALKALMAZÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE

1 Thamóné Bozsó Edit Magyarországon a mikromineralógiai vizsgálatok megalapozása Vendl Aladár nevéhez fűződik (1910, 1936). Ő a laza homokok sűrűségük és mágnesezhetőségük alapján csoportokra osztott ásványait sztereo- és polarizációs mikroszkóppal vizsgálta. Az ásványok azonosítására mikrokémiai reakciókat is felhasznált, és az ásványok mennyiségét vegyelemzéssel határozta meg. Mikromineralógiai vizsgálatok eleinte csak szórványosan készültek (Melczer Gusztáv, 1913; Lengyel Endre, 1930; Sztrókay Kálmán, 1932, 1935; Miháltz István, 1937; stb.). Az alkalmazott eljárásokat akkoriban - éppen úgy, mint manapság - általában a nemzetközi szakirodalomból vették át, de akadt néhány Magyarországon kidolgozott metódus is. Ilyen a külföldön is ismertté vált CPV-módszer (Szádeczky-Kardoss Elemér, 1933), és a Miháltz-féle koptatottsági vizsgálat (Miháltz István és Ungár Tibor, 1954). Az 1950-es évektől megnőtt az érdeklődés a mikromineralógia iránt. Ekkor kezdték alkalmazni a Magyar Állami Földtani Intézetben is. Eleinte elsősorban félmennyiségi vizsgálati eredmények (pl. Varrók Kornélia, 1953), majd egyre több, a szemcsék számlálásán alapuló kvantitatív elemzés született (Herrmann Margit, 1954; Csánk Elemérné, 1955; stb.). A nehézásványok elkülönítéséhez centrifugálást (Szabó Pál, 1955), az opak szemcsék azonosításához ércmikroszkópos vizsgálatot is alkalmaztak (Papp Ferenc és Semptey Ferenc, 1956), és nyomelemvizsgálatot is végeztek (Vörös István, 1958). Fellazított homokköveket is vizsgáltak (Kaszanitzky Ferenc, 1956). Elsősorban a 0,1-0,2 mm-es frakciót tanulmányozták. Az 1960-as évek közepe táján készült a legtöbb (évi 50-70) mikromineralógiai vizsgálati adatot tartalmazó publikáció, illetve jelentés. Később fokozatosan csökkent a módszer népszerűsége, majd az 1980-as évektől újra fellendülés tapasztalható, ami részben a hagyományos mikromineralógiai vizsgálat kiegészítésére alkalmas nagyműszeres eljárások elterjedésének köszönhető. Az egyes ásványok pontosabb meghatározása, jellemzése, illetve eredetük kiderítése érdekében röntgendiffrakciós (pl. Kriván Pál és Rózsavölgyi János, 1962; Bidló Gábor és Török Endre, 1963; Szabó Imre és Ravasz Csaba, 1970), pásztázó elektronmikroszkópos (pl. Polgári Márta, 1982), spektrográfiás (pl. Gyuricza György in Molnár Péter et al., 1990), neutronaktivációs (Dávidné Vaskó Klára, 1991), és mikroszondás (pl. Árgyelán Gizella, 1992, Horváth Erzsébet, 1992) vizsgálatok is készültek, valamint az ásványszemcsék, különösen a cirkon kristálymorfológiáját is tanulmányozták (Dunkl István, 2000). Az első olyan magyar nyelvű összefoglaló munka, amely a mikromineralógiai vizsgálattal is foglalkozott, Vendel Miklós A kőzetmeghatározás módszertana című könyve volt (1959), mely a minta-elökészítési, a vizsgálati és az értékelési módszereket ismertette, elsősorban a külföldi szakirodalom alapján. Később Molnár Béla Az üledékes petrográfia újabb eredményei című kiadványban (1971) és a Szedimentológia című egyetemi jegyzetben (1981), valamint számos cikkben foglalkozott többek között az ásványok határozásával, származásával, a nehézásvány-leválasztási módszerek hiba-