Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

FÜGGELÉKEK

lehetőségeivel, az ásványi összetétel és a szemcsenagyság összefüggésével, a vizsgálatra és az összehasonlításra legmegfelelőbb frakció kérdésével, a számláláshoz szükséges szemcsék mennyiségével, a szemcsealak vizsgálatával, a szemcsefelület pásztázó elektronmikroszkópos tanulmányozásával, valamint a homokok és homokkövek összetételével, diagenezisével és érettségével. Wallacher László (1989) Üledékes kőzetek és kőzetalkotó ásványaik című egyetemi jegyzetében az ásványok határozásán túl a diagenezissel, az ásványi összetétel alapján történő petrográfiai osztályozással és érettséggel is foglalkozott. Balogh Kálmán et al. Szedimentológia kézikönyv-sorozatának II. kötetében (1991) a homokokról és homokkövekről szóló fejezetben Balogh Kálmán és Hajdúné Molnár Katalin részletesen foglalkozott a mikromineralógiai vizsgálatokkal és az adatok kiértékelésével, valamint a homokok és homokkövek összetételével, diagenezisével és érettségével. Magyarországon igen sokan végeztek mikromineralógiai vizsgálatokat. A MÁFI-n és az egyetemeken (ELTE, JATE, NME, BME) kívül a TTM Ásvány- és Kőzettárában, a KBFI-ben, a BKV-nál, az SZKFI-ben, az MTA GKL-ben, az OÉÁ-nál, az OFKFV-nél, a MEV-nél, és újabban kisebb magánvállalkozások keretében is. A mikromineralógiai vizsgálatok túlnyomó részét homok és homokkő, kisebb részét pedig kőzetliszt, kavics, agyag, bauxit, lösz, tufit, illetve tufa anyagon végezték. Fontos szerepet kapott a földtani alapfúrások, illetve alapszelvények anyagvizsgálata, a torlatkutatás (Gyuricza György in Molnár Péter et al., 1990) és a bauxitkutatás terén (Vörös István és Gecse Éva, 1976; Mindszenty Andrea et al., 1991). A vizsgálati adatok értékelése során a szerzők általában elkülönítették a különböző (magmás, metamorf és üledékes) eredetű ásványokat, de azok pontos lepusztulási területét csak néhány esetben jelölték meg (pl. Szurovyné Hajós Márta, 1955; Papp Ferenc és Semptey Ferenc, 1956; Dudich Endre, 1958; Molnár Béla, 1966; Gedeonné Rajeczky Mária, 1971; Báldi Tamás, 1983; stb.). Egyes ásványok geokémiai vizsgálata segítségével azok szűkebb forráskőzetét is sikerült meghatározni (Dávidné Vaskó Klára, 1991; Árgyelán Gizella, 1992). A mai folyók hordalékának jellemző ásványai alapján a negyedidőszaki üledékek lehordási területeire is következtettek (Molnár Béla, 1964, 1966; Gedeonné Rajeczky Mária, 1973; Elek Ilona, 1974; Thamóné Bozsó Edit és Kercsmár Zsolt, 2000). A homokok és homokkövek ásványi összetétele és a szemcsék alakja, illetve felületi jellegei alapján az egykori éghajlatra, a mállás, a szállítás, a lerakódás és a diagenezis körülményeire, valamint az áthalmozásra is következtettek (pl. Sárköziné Farkas Erzsébet, 1964; Ravaszné Baranyai Lívia, 1962; Radóczné Komáromy Erzsébet, 1971; Molnár Béla, 1968, 1971; Elek Ilona, 1979; Hajdúné Molnár Katalin, 1982; Molnár Béla et al., 1988; stb.) és tufaszórás nyomait is kimutatták (pl. Kriván Pál, 1957). Az ásványi összetétel, illetve egyes ásványok eloszlása alapján a képződmények finomabb rétegtani tagolására is történtek kísérletek (Papp Ferenc és Semptey Ferenc, 1956; Molnár Béla, 1963; Kleb Béla, 1968; Jámbor Áron és Korpásné Hódi Margit, 1971; Radóczné Komáromy Erzsébet, 1971; stb.). Molnár Béla (1965) nehézásvány-összetétel alapján provinciákat jelölt ki alföldi pannóniai, felső pliocén és kvarter képződményekben. Gedeonné Rajeczky Mária (1967, 1976) és Elek Ilona (1979, 1980) jellemző ásványtársulások alapján osztották szakaszokra és azon belül ciklusokra több alföldi fúrás fiatal képződményeit. A mikromineralógiai adatok alapján rétegazonosítást (Szepesházy Kálmán, 1965), korrelációs elemzést (Zentay Tibor és Rischák Géza, 1983), és klaszteranalízist (Thamóné Bozsó Edit, 1997) is végeztek.