Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

III. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA ÉS A TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANI LEXIKONOK FÉNYKORA (az 1840/50-es évek fordulójától az 1910/20-as évek fordulójáig)

kezdetben magánszemélyek és intézmények (a MKFI kőzet-, az MNM Ásvány-Őslénytára ásvány-) adományaiból gyarapították gyűjteményeket, később azonban egyre nagyobb szerepet kapott az ásványkereskedőktől (a temesvári Themák Edétől, a selmeci M. Kir. Ásványárusító Hivataltól, 45. ábra stb.), illetve tanszerárusító cégektől beszerzett 29 anyag. III.3.3. Felsőoktatás A Thun-féle 1849-es összbirodalmi egyetemi reform nyomán a pesti egyetem bölcsészkarának is a középiskolai szaktanárképzés és az alaptudományokban való tudósképzés lett a feladata. Ezt segítette elő, hogy az orvosi karról a természetrajzi tanszékek - köztük az ásványtani - a kémiával együtt átkerültek a bölcsészkarra. Az előírt tankönyvek és kötött tantervek rendszerét a tanszabadság váltotta föl. A középiskolai tanári diplomát azonban csak azok kaphatták meg, akik a meghatározott kötelező tárgyakat is felvették, ezekből az előírt vizsgákat teljesítették (és a tanári oklevélhez előírt további vizsgakövetelményeknek is eleget tettek). Az ásványtan a természetrajz (mellette többnyire fizika, kémia vagy földrajz) szakos tanári pályára készülőknek volt kötelező, következésképp a mineralógia szakmai utánpótlását zömmel e hallgatói kör adta (a tudományos intézményekbe került szakembereken kívül egyesek - például Melczer Gusztáv, Toborffy Zoltán - középiskolai tanárokként is tovább dolgoztak a leíró ásványtan és kristálytan területén). A gyógyszerész- és orvostanhallgatóknak az ásványtan ugyan továbbra is alapismereti tárgy maradt, mindazonáltal vajmi kevesen lettek közülük hivatásos vagy műkedvelő mineralógusok. A tanszékek személyzetét a tanár (professzor) mellett többnyire egy, ritkán két tanársegéd, a századfordulótól esetleg egy adjunktus, illetve alkalomszerűen még egykét gyakornok jelentette. Itt jegyezzük meg, hogy a tanársegédek gyakran cserélték fel az egyetemi pályát a középiskolai tanári hivatással, utóbbi ugyanis mind javadalmazását, mind az állás biztonságát tekintve kedvezőbb volt a tanársegédi létnél. A - kizárólag egyetemi tanár által előadható - tárgyak választékát bővítette és valamennyire a tudományos utánpótlásnak is szélesebb alapot biztosított a magántanári rendszer (a budapesti tudományegyetem ásvány-kőzettani tanszékén például Szabó professzor mellett Schmidt Sándor nemzeti múzeumi őr volt a kristálytan magántanára 1885-90 között). A tudományegyetemi hálózat fokozatosan tovább bővült. 1872-ben megalapították a Kolozsvári (később Ferenc József) Tudományegyetemet, amelyen a természettudományi tanszékek (így az ásvány- és földtani is) nem a bölcsészkarhoz, hanem a - világon az elsők közt létesített - matematikai és természettudományi karhoz tartoztak. 1912-ben megszületett a törvény a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem és a Debreceni Tudományegyetem létesítéséről, az új univerzitások sorsába azonban hamar beleszólt a történelem. Az ásványtan e két új intézményben a tárgyalt időszakban még nem jutott tanszékhez. A budapesti műegyetem elődjeként 1846-ban létrehozott ipartanodában (melybe 1850/5 l-ben beolvasztották az tudományegyetemen működő, 1782-ban alapított földmérőés vízépítőmérnök-képző intézetet is), hároméves, főiskolai jellegű képzés folyt. Az 1856-tól politechnikumként működő, mérnöki diplomát még nem adó intézmény az 1863/64-es reformtól szakonként eltérően 3-5 éves képzést nyújtott, melynek során 29 Részletesebben 1. Szakáll (1994).