Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

III. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA ÉS A TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANI LEXIKONOK FÉNYKORA (az 1840/50-es évek fordulójától az 1910/20-as évek fordulójáig)

grönlandi kriolit fő törési együtthatóiról (1910) is közölt cikket, illetve (publikálatlan) akadémiai rendes tagi székfoglaló értekezése az Asványoptikai tanulmányok címet viselte;

12 Zimányi Károly egyedi ásványoptikai közleményei mellett pedig A kőzetalkotó ásványok fő fénytörési együtthatói nátrium-fénynél című (1893), nemzetközileg is adatforrásként használt munkájában 55 lelőhelyről 31 ásvány adatait határozta meg (43. ábra). Megemlítendő még, hogy Schmidt Sándor akadémiai székfoglalójában (1892) tárgyalta egyes piroxének optikai sajátságainak a vastartalommal párhuzamos változását is, Toborffy Zoltán pedig a csillámokról közölt - elsősorban ásványoptikai irányultságú monográfiát (1916). Mint említettük, e korban mineralógusaink többsége a krisztallográfia terén működött. Ezen belül elsősorban az új kristályformák leírásával, kristálytani adatok (szimmetriaosztály, tengelyarányok) pontosításával tűntek ki. A kristályalaktani iskola lényegében előzmény nélkül

13 bontakozott ki az 1860-70-es évektől Krenner hatására. Említésre érdemes, hogy Krenner alkalomszerűen műtermékek kristálytanával is foglalkozott: legelső krisztallográfíai közleményei csaknem kivétel nélkül műtermékekről íródtak, így az ammónium-bromidról (1866), víztartalmú kálium-kadmium-szelenátról és -szulfátokról (1867). Később a menyházai kohó salakjának mangánspinelljét vizsgálta (1907), illetve egy műterméket, amelyben a dimorfín mesterséges megfelelőjét ismerte fel, és így igazolta a korábban auripigmentként törölt ásvány létezését (1907). Zimányi Károly (1891), Schmidt Sándor (1893), Melczer Gusztáv (1897), Lőw Márton (1911) is egy-egy cikk erejéig ruccant ki a kémiai krisztallográfia területére. Kiemelendő, hogy Melczer Gusztáv és Schmidt Sándor egyes munkáikban a kémiai összetétel és a kristálytani tulajdonságok összefüggését keresték. A krisztallográfia elméleti, illetve gyakorlati vonatkozásai közül megemlíthetjük, hogy Krenner 1876-ban egy új kristályjelzésre tett javaslatot, amely azonban nem talált nemzetközi elfogadásra. Schmidt Sándor doktori értekezése a Fuess-féle új típusú goniométerről szólt (1883), foglalkozott a szabályos rendszerben különböző lapok között észlelhető egyenlő lapszögek problémájával (1895), a kristályszámítások szerkesztési módszerekkel való egyszerűsítésével (1898), A kristályok osztályai című munkájában pedig (1900) az ún. projekciótétel segítségével vezette le a lehetséges kristályosztályokat. Az ásványanalitikában hazánk ezen időszakban felzárkózott a nemzetközi szinthez. Az elemzéseket készítő szakemberek legtöbbje azonban az egyetem(ek) kémiai tanszékein dolgozott (a műegyetemen, illetve elődjében Nendtvich Károly, Bernáth József, Wartha Vince; a kolozsvári egyetemen Koch Ferenc; a selmeci akadémián Kerpely Antal), illetve középiskolai tanárként vagy gyógyszerészként, városi vegyészként különböző pályázatok kapcsán végzett néhány elemzést (Hankó Vilmos, Hidegh Kálmán, Sipőcz Lajos stb.), tehát működésük alkalomszerű maradt,

14 bár például Sipőcz több faj pontos képletét állapította meg elsőként. Rajta kívül egyedül Wartha volt az, aki 12 Fia emlékezése szerint Krenner különböző módosításokat javasolt a korabeli kezdetleges mikroszkópokon, a maga számára Joseph Bertrand francia akadémikus segítségével a párizsi Nachet-cégnél készíttetett egy, a saját elképzelései szerinti ásványtani mikroszkópot (Krenner, 1966). 13 L. erről Schmidt (1878). 14 L. ugyanerről: Koch (1952: 78-79). Talán érdemes Ilosvay (1930: 3) Wartha-nekrológjából is a következő „örökzöld" megállapítást felidézni: „Hazánkban a természettudományos kutatások eredendő baja már 60 évvel ezelőtt [1870 körül] is az volt, hogy a tudóshoz méltó feladatok megoldása leküzdhetetlen akadályokba ütközött, melyek közül a legnagyobb volt az anyagi eszközök hiánya."