Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

III. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA ÉS A TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANI LEXIKONOK FÉNYKORA (az 1840/50-es évek fordulójától az 1910/20-as évek fordulójáig)

komolyabban foglalkozott elméleti kérdésekkel is. Korát megelőzve ismerte föl 186870-ben a szilikátok (olivin, augit, anortit, szkapolit, szerpentin, gránátok stb.) szerkezeti képletével foglalkozva, hogy a szilíciumatomok oxigénen keresztül egymáshoz, illetve az alumíniumhoz kapcsolódhatnak. Az ásványok összetételének megállapításában ugyanekkor eredményesen alkalmazta a Than-féle egyenértéksúlyokat. Foglalkozott a jordanit elméleti képletével (1873), később pedig (1886) még egyszer visszatért a szilikátásványok tanulmányozásához, amikor számos példány vizsgálata alapján a kloritok és a szerpentinásványok viszonyát tárgyalta, és utóbbiakat alumíniumszegény kloritokként értelmezte, fokozatos átmenetet (elegysort) feltételezve. Foglalkozott a sziksó képződésével is (1877). Mineralógusaink (és petrográfusaink) közül néhányan maguk is végeztek vegyelemzéseket (például Koch Antal, később Mauritz Béla és Vendl Aladár). Az első „hivatásos" ásványanalitikusnak Loczka Józsefet tekinthetjük, aki az MNM ÁsványÖslénytára vegyi laboratóriumának létesítésétől (1882) haláláig (1912) Krenner leghívebb munkatársa volt (utódja Zsivny Viktor lett). Számos, részben Krenner közleményeiben, de többnyire önállóan is közzétett ásványelemzése, illetve több módszertani cikke (pl. az ásványkémiáról, 1907) mellett egy elméleti vonatkozásokat is hordozó írása van, melyben a pirit FeS

2 képlete mellett foglal állást a Fe

3

S

6-tal szemben (1892). Nemzetközi megbecsültségét jelzi, hogy C. Doelter felkérte a Handbuch der Mineralchemie című nagy kézikönyv-sorozat munkatársául. A földtani intézetben Kalecsinszky Sándor 1883-tól szervezte meg az intézeti laboratóriumot, amelyet 191 l-es elhunytáig vezetett (utódja Emszt Kálmán lett, aki már 1900 óta mellette dolgozott). Az intézet profiljából adódóan elsősorban a hasznosítható ásványi nyersanyagok (agyagok, kőszenek), illetve kőzetek elemzésével foglalkozott, de több ásványelemzést is publikált. A kincstári, illetve a többi bányavállalatnál dolgozó vegyészek egy-két érdekesebb ásvány elemzésével néha új fajok felfedezéséhez segítették hozzá a mineralógusokat. Ásványanalitikusaink munkásságáról bővebben 1. a III.5.3.5. részben! Az ásványok mesterséges analógjainak előállítása terén kevés feljegyzésre érdemes történt: Loczka József külföldi kísérleteket ismertetett (1894, 1899), később a műegyetem Ásvány-Földtani Tanszékéről Neubauer Konstantin foglalkozott bécsi ösztöndíjasként (1909) szilikátolvadékok vizsgálatával. Mauritz Béla egy mesterséges wollastonitnak vélt anyagot vizsgált (1909) stb. Néhány fizikusunk és vegyészünk is folytatott az ásványtan területére eső kutatómunkát, így - a fiatalabb korában - krisztallográfiai cikkeket közlő Abt Antal, kolozsvári fizikusprofesszor az 1890-es évektől több tanulmányt írt egyes ásványok mágneses sajátságairól. Balló Rezső a budapesti tudományegyetem II. kémiai intézetének vegyészeként, illetve a bécsi tudományegyetem ásványtani intézetében ösztöndíjasként a kémiának az ásványtannal határos területeivel foglalkozott (víztartalmú Mn-szulfát elegykristályok oldhatósága [fauseritprobléma], 1909; a Li-Al-szilikátok termoanalitikája, 1912; dolomitkeletkezés, 1914). Az ásványtanhoz legközelebbi társtudományok közül a kőzettant már érintettük a kőzetmikroszkópia kapcsán. A petrográfia hazai úttörői közül Szabó József, Koch Antal, Hofmann Károly, Schafarzik Ferenc, kissé később Szádeczky Gyula neve kívánkozik az élre, legtöbbjük a kőzetgenetika, Szabó a kőzetrendszertan terén is korszerű, sőt néha korukat megelőző elképzelésekkel is jelentkezett, sajnos többnyire nemzetközi hatás nélkül. Sajnálatosan rövid pályát futhatott csak be Primics György és - legalábbis e téren -