Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)
bányászati tanulmányútjához olykor már bizonyos állami hozzájárulást is élvezett. Ez a puszta engedélyezéstől (mint Born 1770-es tanulmányútja esetében) a hivatalos kiküldetésig (Piller és Mitterpacher szlavóniai útja, 1783), illetve (Kitaibel esetében) tanulmányutak folytatólagos támogatásáig terjedt. A különböző kirándulásokról, tanulmányutakról beszámoló müvek az utazások eltérő jellegéből és szerzőik érdeklődéséből fakadóan tartalmukban és stílusukban is igencsak különböznek. A hazánkban (is) működő szerzők munkái közül - időrendben haladva - ásványtani szempontból említésre méltóak Born (1774), Piller és Mitterpacher (1783), valamint Benkő (1800) munkái (az utóbbi magyarul). A kor legnagyobb magyar természetrajzi utazójának, Kitaibelnek 1795 és 1815 között tett utazásait megörökítő német nyelvű naplói kéziratban maradtak, egy részüket 1945-ben adták ki nyomtatásban. Rövidebb írások formájában, folyóiratokban, könyvekben jelentek meg Zipsernek és Jónásnak főként az 1810-es években tett utazásaikról szóló, számos ásvány-, kőzet- és földtani, illetve ércteleptani adatot közlő beszámolói. Az előző két évszázadhoz hasonlóan továbbra is számos értékes adalékot szolgáltattak az ásvány- és földtani érdeklődésű külföldi természetbúvárok nyomtatásban megjelent magyarországi útleírásai. Időrendben az olasz Francesco Griselini (1779), az angol Robert Townson (1797), a csehországi Joachim Sternberg (1808) említhető, a bányászati és geológiai írók közül a francia származású osztrák Belsazar Hacquet (1790-96), a norvég Jens Esmark (1798), a német Wilhelm Gottlob Becker (1815-16) és Georg Gottlieb Pusch (1823-25), valamint az angol Edward Dániel Clarke (1816), a francia François-Sulpice Beudant (1822) és Ami Boué (1833) művei emelhetők ki. Sok szakember járt anélkül nálunk, hogy később útibeszámolót publikált volna, például a svéd Morten Thrane Brünnich 1768-as magyarországi útjának tapasztalatai a Cronstedt ásványtanának általa készített német fordításába (1770) beszúrt megjegyzésekben tükröződnek. Beudant - a műfaj egyfajta megkoronázásának tekinthető - négykötetes művével lezárult az az időszak, amikor még értékes leíró és topografikus, sőt általános ásványtani (kőzet- és földtani) információk is túlnyomórészt természettudományi vagy bányászati útleírások keretében jelentek meg. 11.6.2.1. Born: Briefe über mineralogische Gegenstände... Az ásványtani útleírások közül időrendben az első Ignaz von Born erdélyi, bánsági, alsóés felső-magyarországi úti leveleinek kötete (1774), amely angol (1777), olasz (1778) és francia (1780) fordítása révén Európa-szerte a leghíresebb is volt. Born, akit 1769-ben Selmecbányára neveztek ki, hogy ott két évig a bányászatot tanulmányozza, ismereteit egy részletes tanulmányúttal kívánta bővíteni. Ennek során (23a-b. ábra) bejárta a bánsági és erdélyi bányák egy részét, majd éppen megkezdte felső-magyarországi bányajárásait, amikor Felsőbányán a tűzi jövesztés következtében csaknem végzetessé vált gázmérgezést szenvedett, így meg kellett szakítania útját. A tanulmányút tapasztalatai - kiegészítve az akkor be nem járt felső- és alsó- magyarországi bányák leírásával - Johan Jacob Ferberhez, Born svéd származású barátjához írt levelek formájában jelentek meg Ásványtani levelek a Temesvári Bánságban, Erdélyben, Felső- és Alsó-Magyarországon tett útról címmel [szabad fordításban]. Born könyve Ferber hozzá intézett olaszországi úti
