Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

III. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA ÉS A TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANI LEXIKONOK FÉNYKORA (az 1840/50-es évek fordulójától az 1910/20-as évek fordulójáig)

Első dolgozatát még műegyetemi tanársegédként, főnökével együtt készítette a utahi (USA) azuritról (1879); ezután a máramarosi Ferencvölgy barit- és markazitkristályait (1880); majd az erdélyi Aranyi-hegy amfíbolját vizsgálta (1882), utóbbit optikailag is. Már múzeumi tisztviselőként foglalkozott a felsövisói anglesit (1884); a dél-tiroli Seisi-Alpok datolitja (1887) és az egyik kisalmási arany-ezüstbánya tíz ásványa (1894) vizsgálatával. Akadémiai székfoglalóját a bélabányai piritnek szentelte (1898). A piritet a későbbiekben is szívesen választotta krisztallográfiai tanulmányainak tárgyául, csakúgy mint a kalcitot, amelynek Esztergom kis-strázsa-hegyi előfordulását írta le csaknem évtizednyi szünet után megjelenő újabb ásványtani cikkében (1907), majd két év múlva újabb öt magyarországi kalcit vizsgálati eredményeit közölte. A rozsnyói wolnyn [barit] tárgyalása után (1913) még egy cikket jelentetett meg a diósgyőri kalcitról (1914). Hátrahagyott irataiból Vendl Mária tette közzé a hazai kalcitokra vonatkozó adatokat (1930), míg további 12 magyarországi lelőhely ásványait (elsősorban piritet, kvarcot, de pl. a felsőbányai volframitot is) tárgyaló rövidebb-hosszabb jegyzeteit Tokody László rendezte sajtó alá (1931), csakúgy mint a binnentali (Svájc) pirit és barit leírását (1930). Említésre méltó érdekesség még jelentése a Brád melletti muszári bányában talált félmázsás aranyleletről (1892). 57. ábra. Bélabányai pirit kristályrajza (Franzenau Ágoston, 1898) Zimányi Károly ugyan a budapesti tudományegyetemen volt rendes hallgató, ahol az ásványtant Szabó József adta elö, de az utolsó három szemeszter során rendkívüli hallgatóként párhuzamosan a műegyetemen is tanult. Ott figyelt fel rá az ásványtan professzora, Krenner József, aki Zimányit végzésekor (1884-ben) maga mellé vette tanársegédnek. Tízévnyi asszisztensi tevékenység után - rövid középiskolai tanári intermezzót követően - 1895-ben került végleges állásba az MNM Ásvány- és Őslénytárában, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Munkássága a leíró ásványtan körében mozgott, melynek külföldön is elismert mestere volt. Amint hivatali utóda, Zsivny Viktor írta, „munkálkodásában megmaradt kristálygeometriai, illetve optikai adatoknak mérésekkel való megállapítása mellett, amiben azután nagy tökéletességre vitte", melyben „hangyaszorgalma és kiváló képességei" segítették. Koch szerint „a szabatosság, a feltétlen megbízhatóság