Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
ELŐSZÓ
gyűjtemények) sorsának tükrében tárgyalja, végül áttekinti szakfolyóirataink és a magyarországi ásványgyüjtés történetét. 1 Jelen munkában megkíséreltem a hazai leíró és topografikus ásványtan történetét bizonyos ismérvek alapján korszakokra bontani, és az egyes periódusokat a megfelelő fejezetekben hasonló séma szerint tárgyalni - legalábbis ami az utolsó több mint két évszázadot illeti. Az egyes fejezetekben a korszakhatárok indoklása után az ásványtan fejlődésének nemzetközi tendenciáit vázolják a Weiszburg Tamás által írt részek, majd a hazai viszonyok bemutatása következik. Ezután a „szakmai infrastruktúra" (ismeretterjesztés, ásványtani köz- és felsőoktatás, szakmai társulatok, kutatóintézetek, gyűjtemények stb.) általános helyzetével foglalkozom. Ezt követően röviden áttekintem az egyes iskolákat (1950 után az egyes kutatóhelyeket) és - nemcsak ásványtani tevékenységüket. E terjedelmes bevezetés után következik csak a leíró és topografikus ásványtani közlemények áttekintése. Különösen a régebbi, nehezebben hozzáférhető müvek esetében lehetőleg egy-két eredeti részletet vagy fordítást is közöltem (ezeket a szöveg mellé húzott függőleges vonal és a valamivel kisebb betűméret jelöli). Az adott korszakon belül külön tárgyalom az új ásványokat leíró vagy a létező fajokat revideáló tanulmányokat, illetve az új adatokat közlő vagy új lelőhelyeket bemutató cikkeket, végül az ásványtopográfiai összefoglalásokat. (Az I. és II. fejezetben alkalmazott tárgyalásmód a tárgyalt korszakok sajátosságai miatt a fentebb vázolttól eltér.) A szűkebb értelemben vett történeti fejezetek utáni első három függelék röviden vázolja a magyar meteoritika (F/I), mikromineralógia (F/II), illetve talajásványtan és talaj-mikromorfológia (F/III) történetét. Ezután a magyar ásványtan történetének kronológiai táblázata (F/IV) következik. Az adattárban megtalálhatók a könyvben említett társulatok (A/I) és intézmények (tanszékek, kutatóintézetek, múzeumok; A/II) történetének főbb adatai; az ásványtani cikkeket közlő egykori és jelenlegi hazai folyóiratok listája (A/III); a Magyarország mindenkori államterületén felfedezett ásványok néhány adata (A/IV), valamint jelentősebb (elhunyt) ásványtani szerzőink életrajzi adatai és arcképe (A/V). A könyvet a mutatók zárják: a könyvben szereplő, külföldre került lelőhelyek jelenlegi neve (M/l), a rövidítések jegyzéke (M/II), az irodalomjegyzék (M/III), és a személy névmutató (M/IV). A szerző maga mentsége A kéziratot olvasó kollégák közül többen hiányolták bizonyos kutatási területek megemlítését, vagy elnagyoltnak tartottak, illetve feleslegesnek ítéltek meg egyes részeket. E megjegyzések főként a szűkebb értelemben vett ásványtanon kívüli területekre vonatkoztak. Az időben előre haladva valóban egyre kevésbé megoldható feladatot jelentett a „határvonal" megállapítása a topografikus és leíró ásványtan, valamint az ásványtan 1 Lehetséges, hogy Koch azért is válaszotta e tárgyalásmódot, hogy elkerülhesse egy átpolitizált tudományfejlődési kép felrajzolásának kényszerét. Müve így annak ellenére megjelenhetett, hogy a korabeli kritika szerint „nem felel meg a marxista-leninista tudományosság követelményeinek". Szerencsére a Koch által közölt „adatokat nem hatja át egységes koncepció" - amire több elrettentő példa akad a korszak tudománytörténeti irodalmában -, ezért könyve máig élvezetes és tanulságos olvasmány. (Meg is kapta érte a ledorongoló kritikát „módszertani, elvi, ideológiai szempontból", mely szerint „nincs képe a fejlődés fővonásairól", valamint müve „igen távol áll a kívánatos színvonaltól" [az eddigi idézetek forása: Nádor, 1954], sőt egyesek [Alexits, 1954 szerint] „keveset mondónak tartják".
