Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)

Az Esztramos-hegy ősgerinces-lelőhelyeinek rövid áttekintése (Hír János)

A fontosabb ősgerinces-Ielőhelyek Esztramos 1. lelőhely A XI. és XII. bányarészben 340 m tszf.-i magasságban fekvő függőleges hasadék volt, melyet sötétbarna, lilásfekete agyag töltött ki. Az üledék több kisebb „leletfészek" formájában tartalmazott ősmaradványokat. Ezeket la—lf jelölésekkel külön kezelték. A leletegyüttes a Kárpát-medence alsó pliocénjének rendkívüli gazdagságú faunadokumentuma. Erre alapozva Jánossy (1972) estramontium néven új faunakronológiai egységet állított fel, mely szerinte a pannon és a felső pliocén közötti időintervallumot fedi le. Esztramos 9. lelőhely A IX. bányarész déli falán és a XII. bányarész ÉK-i falán 320 m tszf.-i magasságban kb. 200 m hosszúságban kifejlődött barlangüreg-sor volt. Az ezeket nagy vastagságban kitöltő kalcitba ágyazva vékony palásán kompakt üledék is előfordult. Ennek ecetsavas kezelése után lehetett a csontmaradványokat kiszabadítani (Jánossy, 1974). A leletanyagból külön említést érdemelnek a pocokfélék legősibb képviselői {Promimomys sp., Mimomys silasensis). A pockok a mai emlősfaunának is a leggyakoribb tagjai. Ökológiai jelentőségük kiemelkedő, mivel a ragadozó emlősök és ragadozó madarak fennmaradása jórészt rajtuk múlik. Evolúciójuk rendkívül gyorsan zajlott le (ill. még ma is zajlik), ezért törzsfejlődésükre igen részletes rétegtani beosztást lehet alapozni. Esztramos 10. lelőhely Az 1. lelőhelytől 80 m-re K-re elhelyezkedő, vörösbarna üledékkel kitöltött hasadék volt. Faunája az 1. és 9. lelőhelyek anyagánál valamelyest fiatalabb. Legkiemelkedőbb faunisztikai unikumai a trópusi rokonságú Megaderma denevérnemzetség első előfordulása Magyarországon, a 3. lelőhelyről megismert Estramomys jelenléte és a Kowalskia hörcsögnemzetség két fajának gazdag anyaga. Esztramos 7. lelőhely A XII. bányarész Ny-i oldalán 1969-ben tárták fel az 1-2 m szélességű tektonikus hasadékot, mely alsó részében sárga, felül sötétebb vörösagyag töltött ki. Ez az egyetlen lelőhely, melynek legalábbis némi maradéka a mai napig megmenekült a lebányászástól. A gazdag leletegyüttest Jánossy (1973, 1978) eredetileg plio-pleisztocén határfaunaként írta le. A plio-pleisztocén időrétegtani határ időközbeni változásai miatt abban az esetben, ha az 1,9 millió éves határt fogadjuk el, a fauna a középső és a felső pliocén határára helyezhető állattársaságként nevezetes. Legújabban annak lehetősége is felmerült, hogy esetleg mindkét időszakból összekeveredett maradványok alkotják (Kordos, 1992). Esztramos 3. lelőhely A XI. bányarész déli sarkában, az 1. lelőhelytől 5-6 m-re feküdt. Az 1. lelőhellyel párhuzamos csapású hasadék mentén képződött barlang volt, melyet kb. 10 m vastag üledékegyüttes töltött ki. Ez vörösbarna agyagból, kalcitpadból, legfölül pedig sárgás agyagból állt. Az ősmaradványokat az alsó vörösagyag tartalmazta. A lelőhely legismertebb faunisztikai nevezetessége az Estramomys simplex (új faj, új nemzetség, mely nevét a lelőhely után kapta) első előfordulása (Jánossy, 1969, 1970).