Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

HISTÓRIA - TUDOMÁNYTÖRTÉNET - FARAGÓ TAMÁS: Háború és népesség (1787-1789)

többségében gyakorlatilag az otthoni társadalomból való majdnem teljes kilépést. Mint említettük, maga a katonai szolgálat 15-20 évig eltarthatott, és jelentős részben idegen környezetben - a Habsburg Birodalom Belgiumtól Galíciáig, illetve Csehországtól Itáliáig terjedő részein - történő állomásozást jelentett. Amennyiben valaki sikeresen és épségben leszolgálta katonaidejét, elképzelhető, hogy esetenként nem tért vissza szülőfalujába, hisz az alkalomtól függően akár másutt is megházasodhatott és másutt is letelepedhetett. De ha 35^10 éves korában mégis visszatért, akkor alapvetően megváltozott pozícióba került: speciális, az átlagnépességhez képest szabadabb állapotú lett és egyúttal némileg elkülönült a helyi lakosságtól. Más lett a feladatokhoz való hozzáállása, az élettapasztalata, ugyanakkor részben emiatt, részben a hosszas távollét során meggyengült a helyi társadalmi kapcsolatrendszere. Aligha illeszkedhetett vissza korábbi helyére a közösségben, melyet fiatal legényként otthagyott.

6 Fentiek miatt a toborzáson alapuló hadkiegészítés rendszer az 1770-es évektől kezdve, amikortól a katonai létszámot intenzíven növelni kívánták, már nem működött zökkenőmentesen. Az átlagos fiatal falusi vagy városi legény, néhány kalandvágyó egyén kivételével, nem igen akart egész korábbi életével szakítani és katonának állni, amit a családok és a helyi hatóságok egyaránt támogattak - nem akartak, rokont, támaszt, munkaerőt és későbbi potenciális adófizetőt veszíteni. Számos adatunk van arra, hogy a központi hatóságok által kért újoncokat a megyék - egészen addig, amíg II. József 1780-ban azt meg nem tiltotta - a területükön elkapott csavargókból illetve a börtönbe került fiatalabb rabokból próbálták meg kiállítani az egyre sűrűbben igényelt újonc kontingenst, ami természetesen sem a katonaság fegyelmének és szakszerűségének, sem presztízsének nem használt igazán.

7 Nem csoda tehát, hogy a hadsereg vezetése és az udvar szeretett volna egy olyan szakszerűbben működő, sokkal kiszámíthatóbb, ugyanakkor nem kizárólag a társadalom marginális elemeire építő hadsereg-szervezési rendszert meghonosítani Magyarországon, amely a Habsburg Birodalom nyugati felében már nagyjából két évtizede jól beváltan működött. Egyúttal annak igénye is felmerült, hogy az újoncállítás kivetése a népességszámnak megfelelően történjen. Ne fordulhassanak elő feltűnő aránytalanságok, de ugyanakkor maradék nélkül használják ki a népesség számából adódó lehetőségeket a hadsereg számára. A mintát az osztrák tartományokban az 1770-es évek elejétől működő, a népesség-összeírásokon alapuló, és ezért jobban tervezhető, a terheket igazságosabban elosztó hadkiegészítési rendszer képezte, amelynek alapján precízebben lehetett megkívánni a helyi hatóságoktól az újoncállítást, és tervezni a hadsereg létszámának alakulását. (Ez volt az egyik ösztönzője az 1777. évi ausztriai népszámlálási minta 1785. évi magyarországi bevezetésének is.) A katonai vezetés egyre pontosabban fogalmazta meg azokat a személyi követelményeket, amelyek az újoncokra vonatkoztak. 1780-ig a 18 és 30 év közötti fiatal férfiakat, 1781-től pedig a 17 és 40 év közöttieket tartották katonaként alkalmazhatónak, amennyiben elérték a megfelelő testmagasságot és fizikai állapotot. Utóbbi követelmények azonban az újoncigények növekedésével - együtt az életkori határok tágulásával fokozatosan enyhültek. Míg 1760-ban még 5 láb 3 hüvelyk (165,9 cm) magasságot követeltek meg egy újonctól, 1788-ban azt 5 láb 2 hüvelykre (163,3 cm), a francia hábo6 „Nem episod volt a katonaság, hanem életpálya" - irta Marczali (1883. 437). 7 MOL A 39 6590/1780. december 20. (Idézi: Marczali 1888. 423). 67