Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

HISTÓRIA - TUDOMÁNYTÖRTÉNET - FARAGÓ TAMÁS: Háború és népesség (1787-1789)

A törökökkel folytatandó háborúra történő katonai felkészülés azonban valójában jóval korábban elkezdődött. Már az 1780-as évek elején megindult a hadsereg reformálása: fokozatosan elkezdték a hadkiegészítés, a hadseregellátás és az elszállásolás rendszerének átalakítását. A hadsereg ellátásának gazdasági jellegű problémáiba - az élelmezés, szállítás, elszállásolás és a hadfelszerelés kérdéseibe - azonban nem kívánunk elmerülni. Célunk tulajdonképpen mindössze annak rövid körvonalazása, hogy milyen mértékben érintették a hadsereggel kapcsolatos reformok, illetve a fokozatosan kialakuló háborús viszonyok általában a megyék népességét, és ezen belül konkrétan Borsod megyét, mint a katonaság személyi utánpótlóját, továbbá az ezzel kapcsolatos változások során keletkezett források alapján milyen, a demográfus számára hasznosítható információkat szerezhetünk a népesség korabeli fizikai és egészségügyi állapotáról. Nézzük meg, hogy a hadsereg újoncokkal való ellátása milyen terheket rótt a magyarországi népességre. Kezdjük először a katonaállítási rendszer rövid bemutatásával. 1715-től kezdve kettős hadsereg-szervezési rendszer uralkodik a szűkebb értelemben vett Magyarországon: létrejött az állandó hadsereg, melynek legénységi állományát toborzás útján töltötték fel, és továbbra is fennmaradt a nemesi felkelés régi rendszere, melyre a század folyamán két ízben (1741-ben és 1797-ben) is sor került.

2 Mindazonáltal a katonai vezetés elsősorban a rendszeres kiképzésben részesült és hivatásos tisztek vezetése alatt álló állandó hadsereg állományában bízott, az egyre kevésbé szakszerű, harcértékét tekintve megbízhatatlan és katonailag nehezen, alacsony hatékonysággal alkalmazható nemesi felkelés alakulataival szemben bizalmatlan maradt.

3 Ennek következtében a magyarországi népességre épülő gyalogezredek számát 1740 és 1780 között a kezdeti háromról fokozatosan tizenegyre emelték, ami a gyalogosként szolgáló magyarországi katonák számát 6 ezerről körülbelül 33 ezer főre növelte.

4 Ez nagyjából megfelelt ugyan az 1740. évi három ezred és a nemesi felkelés együttes létszámának, de míg utóbbi rövid működése után általában feloszlott, addig az állandóan fennmaradó ezredeket élelemmel, ruházattal, fegyverzettel, fuvarral és nem utolsó sorban időről-időre újoncokkal is el kellett látni. A népességre háruló katonaállítási teher mai szemmel nézve békeidőben azonban nem volt túlságosan nagy, mert a katonai szolgálat akár két évtizedig is eltarthatott, ezért a betegségek és leszerelések miatt kiesettek folyamatos pótlásához viszonylag kevés újoncra volt szükség, akiket jórészt toborzás útján össze lehetett szedni. Az állandó hadseregbe való bekerülés - a katonának állás - természetesen gyökeresen mást jelentett az abban érintett személy számára, mint a ritkán és ideiglenesen bekövetkezett nemesi felkelő seregbe lépés.

5 Nem egy rövid ideig tartó, és csak ritkán bekövetkező eseményben való részvételt jelentett az újonc számára, hanem az esetek 2 Fentieket kiegészítette a 17. század óta fokozatosan szakszerűsödő határőrvidéki katonaság, utóbbi azonban mind területileg, mind adminisztratív igazgatása tekintetében a birodalom központi katonai vezetése alá tartozott. A Határőrvidék területe és civil lakossága sem került egészen az 1867. évi kiegyezésig a magyarországi közigazgatás hatáskörébe. 3 A bizalmatlanság nem volt teljesen indokolatlan. A reguláris hadsereg stratégiai fölényét a fegyelmezetlen, képzetlen, és nehezen irányítható, félig-meddig irreguláris alakulatokkal szemben már a Rákóczi-szabadságharc katonai története is világosan megmutatta a katonai szakemberek számára. Míg a portyázásokban, rajtaütésekben a kurucok rendkívül ügyesen küzdöttek, szinte minden nagyobb seregeket felvonultató ütközetben vereséget szenvedtek (Perjés 1980. 210-211.). 4 Nem csak a magyarországi hadkiegészítésü ezredek száma nőtt meg, hanem a gyalogezredek létszámát is kettőről körülbelül háromezer főre emelték (Hochedlinger 2003. 299-303.). 5 A 18. század nemesi felkeléseiben a katonák jelentős része már nem nemesi származású volt, csak a kiállító megye vagy uradalom költségén szolgált. 66