Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - ILYÉS ZOLTÁN: A facsonkolás hatása a lombkorona alakjára és a kultúrtáj mintázottságára (Recens példák Erdélyből)

A facsonkolás hatása a lombkorona alakjára és a kultúrtáj mintázottságára (Recens példák Erdélyből) ILYÉS ZOLTÁN A történeti erdőhasználatok elterjedt gyakorlata volt a tűzifa és lombtakarmány célú facsonkolás. Ez az eljárás elsősorban nem is a zárt erdőkben, hanem a legelőerdőkben, erdei kaszálókon, a települések közelében volt gyakori. Az elmúlt években Szabó Péter írott, vizuális és régészeti források alapján tekintette át a magyarországi csonkolt fák történetét, terminológiáját és hozzájárulásukat a történeti tájképhez.' A néprajzi szakirodalomban elsősorban az állattartáshoz és lombtakarmány készítéshez kapcsolódóan esik szó facsonkolásról.

2 Az erdészet, az erdő haszonvételeinek szabályozásával kapcsolatos forrásanyag, pl. a Tagányi-féle „Magyar erdészeti oklevéltár" vagy a székely falutörvények számos helyen utalnak a fák lombjának takarmányként való hasznosítására. Az erdei legeltetést vagy a lombos fák csonkolását tiltó rendelkezések' egy elterjedt hasznosítási gyakorlatra utalnak, amelyek a fahozam mellett kétségkívül befolyásolták az erdők külső megjelenését, regenerálódását. A legeltetés a lombos erdők szélén elpusztította a bokrokból, felcseperedő fákból álló ökológiai szegélyt, ami az erdők terjedése szempontjából fontos. A fiatal sarjak, magoncok lelegelése gátolta a természetes erdőfelújulást, a lombrágás az erdőszéleken jellegzetes rágáséi (Fraßkante) formájában volt felismerhető.

4 A füzfélék vesszőinek rendszeres nyesése vesszőfonatok, kosarak, műszaki rőzse (árvízvédelem), tűzifa vagy szerszámfa készítése céljából a legismertebb és máig legelterjedtebb csonkolási mód (botoló füzesek),

5 mely jellegzetes tájképi karakterelemeket eredményezett vizeink mentén. Az üzemtervekre alapozott erdőgazdálkodás, az erdei legeltetés szabályozása és korlátozása, a legelőerdők kijelölése, majd a kollektivizáció, az állattartási és takarmányozási technológia megváltozása, a magánerdők államosítása a 20. század második felétől visszaszorította a facsonkolás, a lombtakarmány nyerés különféle eljárásait. Éppen ezért fontos az egyes helyeken még megmaradt használatoknak és a korábbi csonkolások reliktumainak terepi felismerése, hiszen a lombkorona alakja, akár több évtizeddel az emberi beavatkozás után is tanúskodik az egykori használatról. A különböző fafajok eltérően reagálnak a csonkolásra, és eltérő koronaalakzatokat eredményez a csonkolás helyének megválasztása is. Nem mindegy, hogy a csonkolás tőben, a törzsön egy-két méter magasságban vagy az oldalágak eredeténél történik. Az 1. ábrán ennek a három alapműveletnek a korona alakjára gyakorolt hatása látható. A tőben történő csonkolás - helyesebben sarjadztatás - után a lombos fák többsége tőről vagy gyökérről újra kisarjad. A fa földben maradó része, tőkéje minden vágás után kisarjadva 1 Szabó 2002., 2009. 2 Gunda 1961. 253., Paládi-Kovács 1983., 1993. 326., Andrásfalvy 2011. 4. 3 Vö. Viga 1981. 30-33., Imreh 1993. 132-133. 4 Küster 1996. 234-235. 5 Mikolás 1958. 376. 552